Sokszor olvasom, hogy nem kell szeretnünk a munkánkat, azt végezni kell. Ezzel azonban nem igazán értek egyet. Tapasztalatom és meggyőződésem, hogy sokkal eredményesebben tesszük a dolgunkat, ha olyan munkakörben kell helytállnunk, ami közel áll a szívünkhöz.

Gyermekkorunkban általában nagyon jó érzékkel vesszük észre, mik azok a tevékenységi körök, amikben igazán magunkra találunk. Ám ez sokszor nem egyezik a társadalmi helyzetünkkel, szüleink elvárásaival, és más, ésszerűbb döntést hozunk jövőnket érintően. Aztán elérkezünk a felnőtté válás kapujához, az első Szaturnusz visszatérésünkhöz (28-30 éves korunkban), amikor ijedten és összezavarodottan konstatáljuk, hogy nem tartunk sehol, nem úgy alakult az életünk, ahogyan elterveztük.

Megszületésünktől halálunkig tanulunk és a kitérőink mind-mind leckék számunkra. Szóval nem teljesen elvesztegetett időként kell gondolni azon éveinkre, ahol nem az elvárásainkhoz mérten teljesítünk, alakítjuk sorsunkat. Valószínűleg korábban nem ugyanilyen döntéseket hoztunk volna, és ez is szükséges volt hozzá, hogy oda jussunk, ahol éppen tartunk.

Születési képletünkben a hivatásunkat, amikben igazán nagyok lehetünk a X. horoszkóp ház, annak uralkodója és a házban álló bolygók jelzik. Az anyagi javainkat, biztonságunkat pedig a II. ház és a hozzá kapcsolódó bolygók. Tehát itt már különbség lehet aközt, hogy miben vagyunk jók és mivel tudjuk megélhetésünket biztosítani. Ezt pedig még tovább színezi a VI. házunk, amelyből a munkakörülményeinket olvashatjuk ki.

Egység akkor van, amikor a házak és az érintett égitestek között harmonikus kapcsolat van, ekkor jöhet létre, hogy ami a bevételi forrásunk, az álmaink munkája és a hobbink is egyben.

De gyakoribb az az eset, amikor a szükségleteinket egy munkatevékenységből tudjuk biztosítani, azonban belül sokszor teljesen mást szeretnénk. Ilyenkor szoktunk pótcselekvésként vagy útkeresésként elmenni a tízedik tanfolyamra, elkezdeni otthon kiélni kreatív alkotókedvünket, vagy énekelgetni a zuhany alatt. Ezek persze mind nagyon jó dolgok, és habár nem ebből keressük meg a kenyérre valónkat, ez tesz igazán boldoggá, tehát abszolút nem elhanyagolható. Ha belefásulunk a napi robotba, ami még örömet se hoz számunkra, és nem nyúlunk a mámort nyújtó egyéb tevékenységeinkhez, elvesztjük életkedvünket.

Gyermekeinken és saját magunkon is megfigyelhetjük, hogy az érdeklődésünk ellenére sokszor más utakra tévedünk.

Például én kiskoromban védőnő vagy tanár szerettem volna lenni. Édesanyám ápolónőként dolgozott, láttam a vele járó rengeteg munkát, áldozatot és azt is, hogy így is bizony szűkös kereteket nyújt. Mérleg aszcendenssel, Nyilas Holddal persze szerettem volna megkapni mindent és lehetőleg azonnal, szóval elhatároztam, hogy közgazdász leszek. Azonban a közgazdasági szakközépiskolában ráébredtem, hogy olyan messze áll tőlem ez a világ, mint Makó Jeruzsálemtől, így gyorsan kereket oldottam. Aztán jó sok év útkeresés következett, nyelvtanulással, marketing ismeretekkel, sokféle munkával és szerelmekkel. 30 évesen azt mondom most, bárcsak óvónőnek vagy pszichológusnak tanultam volna, mert igazán a gyermekek és az emberi lelkek érdekelnek.

De ami a tanulság; sohasem késő valami újba kezdeni, ami talán nem is teljesen az, hiszen gyerekként vágytunk rá valahol mélyen és tudtuk, hogy a részünkhöz tartozik.