„Neked könnyű, te vékony vagy!” – hallom időnként kolléganőtől, ismerőstől. Aki azt gondolja, megengedhet magának ilyen megjegyzést. Velem szemben. Könnyű, hát persze! És vékony is... Hogyne. És ezek még a finomabb megszólalások ebben a műfajban. Nem, nem vagyok vékony. Normál testalkatom van. Ugyanakkor az átlagnál alacsonyabb vagyok. Alig vagyok százhatvan centi, s általában alulról közelítem az ötven kilót. (Nem mindig.)

Ha azt mondaná az illető nekem, hogy könnyű vagyok, nem nyomok sokat a mérlegen, akkor közlendője fedné a valóságot. Van egyébként, aki képes ennyire „árnyaltan” látni és fogalmazni. Ez utóbbi egyébként gyakran tárgya viccelődésnek, ugratásnak, s természetesen nem zavar, együtt nevetünk. De! Amikor valaki arra próbál használni, hogy a saját, jelentős túlsúlyával kapcsolatos lelkiismeret-furdalását, frusztrációját csökkentse azáltal, hogy engem kiált ki „túl soványnak”, beszól nekem, rendszeresen piszkál engem azért, hogy önmagát középre pozicionálja, abból én, köszönöm, nem kérek!

A múltkor bejelentkeztem a munkáltatóm által felajánlott átfogó orvosi vizsgálatra, állapotfelmérésre. (Egyébként épp a „vékonyabb” formámban voltam, nem is bántam, kíváncsi voltam, mit mondanak rá.) Többek között, valamilyen gép segítségével, a testzsír és -izom arányát (testtömeg-összetételt) is vizsgálta az orvos. A vizsgálat eredményeként egyes kollégáknak pár kiló zsír és/vagy izom felszedését vagy leadását javasolta. Az optimális testsúly (testtömeg-összetétel) minden esetben egy tartományt jelentett az adott magassághoz (az én magasságom mellett is egy kb. tíz kilós tartományt), nem fix kilogrammot. Az orvos nézegette az eredményemet, majd azt mondta: „Nézze, maga abszolút benne van az optimális tartományban. Ahhoz, hogy az optimális tartománynak is esetleg a közepébe essen, fel kellene szednie két kilót, izmot és zsírt fele-fele arányban. De tudja mit? Maga pont jó így, ahogy van!”

Amikor visszaértem a helyemre, a kolléganőm, akinek egy nappal korábban húsz kiló leadását javasolta az orvos, hogy elérje a számára optimális tartomány felső határát (erről felháborodva számolt be nekem), messziről felém kiáltott a többiek feje felett: „Na, mennyit kell híznod?” Nem néztem meg, milyen képet vág, amikor azt válaszoltam: „Semennyit.”

Nem vagyok hajlandó elfogadni a „body-shaming” (testszégyenítés) semmilyen formáját, senkitől. Sokan azt gondolják, csak a teltebb alkatúak, illetve a kövér emberek alkatuk miatti megszégyenítése tartozik ebbe a körbe, és azt hiszik, hogy aki sovány, vékony, karcsú, annak aztán bármit lehet mondani! Pedig nem! Minden a testszégyenítés körébe tartozik, amikor egyesek okot keresnek arra, a másik embernek – szerintük – miért kellene másképp kinéznie, és emiatt bántják. Ez megengedhetetlen, nem kell eltűrni, és elsősorban a „kritikust” minősíti.

Nem vagyok mindig egyforma. Van, amikor „vékonyabb” vagyok, máskor „erősebb”. Attól is függ, hol tartok a ciklusomban, milyen homeopátiás alkati szert szedek éppen, iszom-e alkoholt, visszatartja-e a vizet a szervezetem pl. az előbbi okokból, nassolok-e és mit, kiegyensúlyozott-e a lelkiállapotom, mennyit alszom, mozgok-e stb. Állapotosan, sőt, főleg a görcsösen szoptatni akarásom időszakában (mindent megettem, megittam, amiről azt állította bárki, hogy lesz tőle tejem) volt rajtam jelentősebb túlsúly. Ez sporttal és normális táplálkozással lement.

Természetesen, én is meg szeretnék (t)enni mindent, ami a szervezetemnek kedvező, és a lehető legoptimálisabb, legegészségesebb testet (s lelket) eredményezi. Figyelem, mire van igényem. Miért arra. És elsősorban: próbálom elkerülni, hogy szemetet egyek, valamint azt, hogy a családomban, háztartásomban bárkinek szemét kerüljön a tányérjára, keze ügyébe. Egyrészt ne mérgezzük magunkat, másrészt azt szeretném kapni, amiért fizetek, nem szemetet. (Ez a téma egy külön írást érdemelne, és születtek is már ilyen témájú CIKKEK ezen a portálon.

Semmit nem veszek meg, amiben ízfokozó, adalékanyag, édesítő- vagy tartósítószer, hidrogénezett zsír, módosított keményítő, aroma stb. van. Felkutatom, hol kapható a természetes változat, illetve a legtöbb dolgot előállítom magam. Kerülöm a túl cukros dolgokat és a mikrót. Ritkán teszek kivételt. Ha módomban áll, a szaladgálós csirkét és tojását veszem. Magam főzöm a lekvárt. Fehér lisztet egyáltalán nem fogyasztok, nem is sütök, főzök vele. (Kivéve különleges alkalmakkor hagyományos ételeket, pl. farsangi fánkot.) Egyébként mindenevő vagyok: mindent szeretek, ami növény és állat a természetben fellelhető, és fogyasztani szokás.

Valójában: szeretném, szeretem jól érezni magam. S ha jól érzem magam, akkor a testem is harmóniában van, és ez látszik. (Meg az is, ha nem.) Az alkaton, testtartáson, kiálláson, kisugárzáson.

Én a harmonikus embereket látom szépnek. Teljesen függetlenül a testsúlyuktól, lábuk görbületétől, fülük állásától, hajuk hosszától. Fogyatékkal vagy anélkül. Legyen az férfi vagy nő.

(Az írás 2016. július 15-én jelent meg.)