A verseci német gyógyszerészcsalád sarja ünnepelt sztáríróvá avanzsált a huszadik század első felének magyar irodalmi és közéleti világában. Volt vérre menő párbajgyőztes üldözött ifjú, akit a börtönbüntetés napjai alatt megalkotott Fenn és lenn című műve híres, közismert íróvá emelt. Volt országgyűlési képviselő és lett a két világháború közti Magyarország úri titkainak tudója, volt dzsentrikkel dorbézoló urizáló kalandor és lett a konzervatív magyar közízlés elhivatott formálója és szolgálója.

Herczeg Ferenc nevéhez köthető az Új Idők című szépirodalmi képes hetilap főszerkesztői munkája, amely munkakört az író a hetilap fél évszázados működése alatt mindvégig betöltötte. És nem volt a későbbi szovjet ideológia szerint megbélyegzetten kirekesztő író és szerkesztő, mert ebben a vállaltan konzervatív hetilapban a tehetség ugyanúgy mérce volt, mint ahogyan a Nyugatban vagy annak elődjében, A Hét című folyóiratban is. Mielőtt szélsőségesen horthysta jelzőkkel illetnék Herczeg Ferencet, érdemes elmélyülni a hetilapban megjelentetett írók névsorában - bizony Kassák Lajos, Szabó Lőrinc és Radnóti Miklós is megtalálhatóak a szerzők között.

Hogy miért lett feledve Herczeg Ferenc? Mert el akarták felejteni az 1949 után regnáló hatalom kulturpolitikusai. Ki akarták törölni az emberek tudatából és emlékezetéből azt a világot, amit meg- és átéltek oly sokan Magyarországon, ami a polgári középosztály hétköznapjait, gondolatait, szórakozásait jelenítette meg. Mindez nem véletlen, nem hirtelen és váratlan népszerűtlenné válás, nem érthetetlen és értelmezhetetlen közízlés változás, hanem egy nagyon is tudatos „agy-átprogramozás” műve, amelyet úgy hívtak, hogy szocialista világkép. No, abba nem illett bele Herczeg Ferenc.

Ma valószínűleg újra szeretnénk az egykori, Nobel-díjra is jelölt írófejedelmet, aki játszi könnyedséggel írt vérbeli kalandregényeket, vagy századfordulós női és férfi karakterek lélekelemző portréit, sőt saját önéletírást egy olyan világ titkairól, amelyet sokszor ma is homály fed. Megrajzolt, megörökített olyan életsorsokat, amelyben voltak Amerikát megjárt, szavukat szegő naplovagok, voltak nagy urak és úri gavallérok, nagy sikerek és nagy bukások, szerelmek és kínlódások, a valódi és valóságos századfordulós és két világháború közötti Magyarország hétköznapi hősei. Mielőtt megkeresnénk a könyvtárak polcain Herczeg Ferenc regényeit, mondjuk a Huszti Husztot vagy a Férfiszívet vagy éppen Az aranyhegedűt, idézzük fel és gondolkodjunk el az Új Idők című hetilap első számának szerkesztői üzenetén. Nem is lehetett olyan rossz a századfordulón újságot is olvasó magyar családnak lenni…

„…A magyar család is új időket él, amióta arra a feladatra vállalkozott, hogy magyar társas-életet szervezzen. Ezt a feladatát csak ugy teljesítheti, ha a régi időkből öröklött nemzeti tőkéjét, faji sajátosságait, hagyományait, hajlamait és tehetségeit teljesen beleilleszti az új idők modern keretébe és alapjává teszi a speciális magyar műveltségnek. Az igazi, az élő irodalom és művészet részint vezeti, részint követi ezt az átalakulást. Mi, mint újság, ezt az irodalmat és ezt a művészetet akarjuk ápolni és olvasóinkkal megismertetni, olyan formában, hogy ne jusson eszébe senkinek irigyelni azokat a külföldi irodalmakat, amelyek egy régi, megállapodott, és nekünk idegen világ életével foglalkoznak. Nem ígérünk sokat, de egy igéretünket meg fogjuk tartani: az Uj Idők, ha megnyerte az önök barátságát, sohasem fogja megsérteni a társas-élet legelső szabályát és nem fogja önöket untatni soha…”