Olvasom a híreket. Bevándorlás, mármint az illegális, mert most az a divat. Terrorizmus, terrorveszély, szélsőségesek, pékségben brutális körülményeket feltáró Nébih-ellenőrzés, általános iskolában tanárt verő szülők, állatkínzás. A következő napokban azon gondolkozom, mi az oka ennek a torz világnak, a torz értékrendnek? Miért a sok erőszak? Nyilvánvaló, hogy korábban, évszázadokkal ezelőtt sem makulátlan emberek éltek, történtek hasonló dolgok, de akkor még nem volt média, nem volt hírpiac, ekkora és ilyen gyors információáramlás sem. Az emberek egész egyszerűen nem tudtak mindenről, mint napjainkban. Melyik állapot a jobb?
Alapvető emberi tulajdonság, hogy a rosszra, a kiemelkedőre, a katasztrófára, a megdöbbentőre kapjuk fel a fejünket, az érdekel, azt keressük. Eltűnt repülőgépek, terrortámadások - miért ezek foglalkoztatnak minket? Miért nem a pozitívumok? Talán azért, mert egyre kevesebbet kapunk belőlük. A kereskedelmi média azt hozza le, azt közli, ami nagyobb port kavar, amitől az egekbe szökik a nézettség, olvasottság, hallgatottság. Gondolhatnánk, hogy ez a mi hibánk, hiszen ezeket keressük, ezek foglalkoztatnak minket, ezekről az esetekről szól a közbeszéd. Azokon a híreken már csak mosolygunk, hogy valamelyik állatkertben új panda született, vagy több gyerek született, mint egy éve. Na és? Ezt nem olvassák, osztják meg százezrek, tehát ennek kereskedelmi szempontból nincs hírértéke. De milyen hatással van ez ránk?
Keveset gondolkodunk a felvetett kérdéseken, ahhoz képest, hogy mekkora hatással vannak az életünkre. Talán legjobban a komfortérzetünket érinti negatívan ez a folyamat. Az állandó rossz hírek, pesszimizmus és lemondás még a legerősebbeket is kemény próba elé állítja. A külvilágot teljesen kizárni hosszútávon szinte lehetetlen, mégis meg kell próbálnunk. A lelki békénk, a nyugalmunk, a tiszta gondolkodás, nem utolsósorban az egészséges értékrend múlik ezen. Egyre erőszakosabb, agresszívabb világban élünk, ahol 500 forintért vagy pár szál cigiért agyonütnek időseket, ahol, ha nem tetszel, megvernek, ahol nőket, gyerekeket bántalmaznak. Újra nagy divat lett, hogy sokak erőszakkal, dominanciával próbálnak maguknak érvényt szerezni, a fizikai kényszer visszakerült a kedvelt eszközök tárába. Erőszak csőre töltve, az ész érvek pedig a Taigetoszra száműzve. Hova vezet ez?
Tele vagyunk kérdésekkel, ám ezeket megválaszolni nagyon nehéz, talán lehetetlen. Olyan problémában gázolunk, amit nem lehet kizárólag objektíven megítélni, a szubjektivitás legalább olyan fontos. „Ahány ember, annyi féle… (megoldás, eset, típus, reakció, ösztön, érzelem stb.)” - szól az agyoncsépelt, mégis örökérvényű igazság. Hogy az a negatív, erőszakos közeg, amelyben élünk, milyen hatással van ránk, ugyancsak ezt erősíti. Abban biztosak lehetünk, hogy nem a híradó mellett találjuk meg a lelki békénket, de még csak nem is a tájékozottságunk segít megoldani a jelenkor problémáit. A tájékozottság arra való, hogy kevés meglepetés érjen minket, tudjuk, mi történik körülöttünk, mire számíthatunk. A fegyver másik éle azonban a jellemünkre gyakorolt hatás. Erre kell figyelnünk, a hírfogyasztás, az információzabálás, az adatfüggőség, mind abba az érzéketlen, érdektelen, torz világba taszít minket, amelyet készen megkapunk, hibátlannak tűnik, mindent elérhetővé tesz, elkényelmesít. Utána csodálkozunk, hova is tűntek a régi értékek, a higgadtság, a bölcsesség, a jó, a szép.
Örök dilemma: békés tudatlanság, vagy zaklatott, keserű tájékozottság. Pontos választ nem adhatunk, főleg nem mások helyett. Ám jó tisztában lenni azzal, hogy a külvilág, a káros hatások, a környezet teljes kizárása szinte lehetetlen napjainkban. Ugyanakkor erőt adhat, irányt mutathat őseink helyzete. Régen is éltek emberek, régen is voltak szélsőséges helyzetek és esetek, de nem tudtak és nem is akartak tudni mindenről. Volt idejük egymásra, magukra és a valóban fontos dolgokra. Tudatlannak mégsem nevezném őket, a történelem viharaiban, nehéz helyzetekben tanúsított, a mai napig példaértékű hozzáállásuk, viselkedésük irányt mutat a jelenkor emberének is.
