Sokkal többen szeretnek táncolni annál, mint ahányan felfedezik magukban. Ősi ösztön ez bennünk, gondoljunk csak a gyerekekre, akik zenét hallva azonnal mozogni kezdenek. Mégis olyan mélyre temetik magukban a legtöbben, hogy egy élet is kevés előásni.

Szeretem az embereket. Nyitott vagyok az irányukba. Alapvetően látom bennük a szépet, mind a testen, mind a lelken: rajta is van valami tökéletes, benne is ott van az isteni. Tényleg találok ilyet mindenkiben. S ha nagyon nehezen megy, akkor általában érzékelem, mi tarthatja fogva.

Emlékszem az első benyomásomra a táncházban. Amikor még új volt a jelenség a szememnek. Akkor is kellemes élmény volt, s azóta csak finomodik. Fiatal lányok, fiúk, középkorú nők és férfiak, párok és egyedülállók. Mindenki átszellemül egy idő után: a zene és a tánc magával ragadja őket, kiszakadnak a hétköznapi rutinból, stresszből, szorongásból. Az egyik lány, közelebbről nézve inkább negyvenhez közeledő nő, csendes, egész testtartásából sugárzik, hogy a hétköznapokat nem a táncházas gyakorlottsággal és otthonossággal éli: ápolt és fényes a haja, lelkesen jön egyedül is rendszeresen a táncos alkalmakra, rutinosan lépked, mindent tud, vállalja önmaga és mások előtt is a tánc szeretetét, szenvedélyét. Nem problémázik azon, hogy most ő a „fiú”, míg én képtelen vagyok másképp beállni, mint lány.

Az alig harminc körüli lánynak pedig szép a lába (ez forgás közben a szoknya alól különösen kilátszik), feszes a teste, pedig nem teszi közszemlére, sőt, talán nem is tudja magáról. Lételeme a zavartság és szégyen(lősség). Vállát alig takaró felsője alól kikandikál egy-két sebhely. Könnyen kócolódik jó állású, sötét, rövid haja. Zárkózott, de a tánc kinyitja. Kivéve, ha közszemlére kerül: amikor az oktató vele mutatja be az új táncot, zavarban van, végig lefelé néz, alig várja, hogy véget érjen, amint mindenki őt nézi. Gyantázatlan bajuszkája, karja ázsiai barátaink gyerekeire emlékeztet. Van abban valami rendkívül fiatalos és gyermeki, ha valaki nem áll lesben szemöldökcsipesszel minden szőrtüszője mellett.

A magas, huszonéves fiú nagyon jól táncol, minden lány vele szeretne, s tánc közben önmaga. Ilyenkor erős, határozott, és sugárzik. Bármikor máskor csak árnyéka önmagának.

Az új lány pedig azonnal feltűnik, mert új, bármennyire is próbál láthatatlan maradni farmer-pólójában: filigrán, viszonylag könnyen belejön a lépésekbe, s hamar kiderül, hogy jól vezethető a táncban. Még félénk, de beleáll a helyzetekbe, akkor is, ha nehezen megy, ha kényelmetlen. És egyre jobban kinyílik.