Bevallok valamit. 13 éves koromban halálosan szerelmes voltam az akkor 39 éves Delhusa Gjonba. Most 63 éves és 19 éves barátnője van. Szóval nem is az volt a baj akkor, hogy túl fiatal voltam hozzá, hanem az, hogy túl öreg! :)

Nem ő volt az egyetlen plátói szerelmem. Sőt, valójában azt gondolom, én ilyen típus vagyok. Az első plátói szerelmem Sandokan volt, akkor lehetettem vagy 2-3 éves. De megsértődtem rá, mert nem bírtam kiszedni a TV-ből. Aztán jött a Modern Talking. Ma már Dieter Bohlen tetszene, de akkor Thomas Anders volt a favorit. Hű, de féltékeny voltam a feleségére, akinek a nevét egy óriási medálon a nyakában hordta (te jó Isten, ez tuti nem normális dolog). Udo Brinkmann (Sascha Hehn) volt a következő “áldozatom”, a Klinika sorozatból. Ki nem hagytam volna egy részt sem, kivéve amikor eltörte a lábát Afrikában. Azt nem bírta végignézni szerelmes kamasz lelkem, hogy ő szenved. Elkezdtem németül tanulni, nehogy nyelvi akadályok álljanak a kapcsolatunk útjába.

Aztán jött a már említett Delhusa Gjon, akinek imádtam a dalait. A Csavargó meg a Mindenem a farmerem… egész nap ezeket hallgattam. De sem akkor, sem azóta, egyszer sem láttam őt “élőben”, sem koncerten, sem máshol. Ilyenek voltak ezek a kamaszszerelmek. Nem kellett ahhoz látni, hogy örök hűséget esküdjek neki, pár hónapig! :)

Aztán a Manhattan együttes jött. Úgy egészben, a teljes banda. Nem tudtam választani közülük. Még pár évvel ezelőtt is a három kívánságom egyike az lett volna, hogy álljon össze az együttes, egy koncert erejéig legalább. Ma már nem pazarolnám erre az értékes kívánságaimat. Ha akarnák, megtennék. De ahogyan annak idején is csak lenézni és kihasználni tudták a lányokat, a közönségüket, most sem tudnak túllépni a sérelmeiken, nem tudják szolgálatnak tekinteni a zenélést és a kellő emberi és szakmai alázattal állni a közönségükhöz. Emberileg ők voltak a legnagyobb csalódás.

Robert Miles volt az utolsó nagy plátói szerelmem, akinek ‘96-ban volt egy nagy slágere, a Children. Azt kell mondjam, ez egy kicsit még mindig tart. Több olyan zenéje van, ami később jelent meg, ma is aktív DJ. Csak hát vele sem találkoztam sosem. De azért kicsit tanultam olaszul is, nehogy aztán itt is a nyelv legyen az akadály!

Ezzel együtt azt kell mondjam, jók a plátói szerelmek. A legkevesebb gond velük van. Nem kell megvívni az emberi harcokat, a kapcsolati problémák nincsenek jelen, de az az érzés, amikor pillangók repkednek a hasamban, az simán megvan. Tény, hogy jól működöm egy kapcsolatban, de ha éppen nincs, mi baj lehet egy plátóiból? Viccelek, csak viccelek!

Anyukám még felnőtt, ötgyerekes anyaként is rajongott Richard Gere-ért és Mel Gibsonért. Keresztanyukámmal (aki a nővére volt) felváltva sikongattak értük. Szó se róla, nem rossz, de ők már kicsit megöregedtek. Azért az újabb korosztályban is vannak figyelemre méltó férfiak. Kicsit kell a rajongás, még most is. Tudom a különbséget a valódi, értékes szerelem és a be nem teljesülő, felszínes rajongás között. De mindkettőre szükségem van. Mert így jó! ;)