A mindennapokban noteszből élő, beosztott idővel rendelkező nő vagyok. Oly sok elintéznivalóm van, mind a munkáim, mind a magánéletem ügyes-bajos dolgai miatt, hogy nem engedhetem meg azt a luxust, hogy valamit elfelejtsek, vagy idő hiányában napokig halogassak. Na de! Hiába igyekszem mindennek és mindenkinek megfelelni, valahogy annak a típusú némbernek születtem, akit Murphy nagyon kedvel, akinek sokszor meg kell küzdenie apró-cseprő dolgokkal is az életben akár önhibáján kívül, akár a figyelmetlensége miatt, és akinek sokszor szégyenkeznie kell mások vagy az élet által generált élethelyzetek miatt. Szinte minden héten belekeveredek kínos vagy bosszantó szituációkba. Ezekből hoztam nektek párat, szerintem ti is magatokra ismertek.

1. Kanos kutya

Ez egyszer történt meg velem, de mély nyomott hagyott bennem.

Hosszú ideig gondolkodtam, hogy felkeresek egy manikűröst, mert untam, hogy a lakkozásom egyenlő a katasztrófával. Találtam is egyet, nem messe a lakhelyemtől. A címre érkezve egy családi ház állt előttem, kutyákkal, macskákkal, vidéki hangulattal. Becsengettem. Kijött a hölgy, és rögtön megrohamoztak a kutyák is. Nagyon barátságosan, ismerkedősen, támadási szándék nélkül. Rám ugráltak, megnyálaztak és nem tágítottak. Az egyik táska méretű eb olyannyira barátkozni akart, hogy egyfolytában a lábam közé furakodott és szagolgatott. Hiába löktem el magamtól, annyira kanos volt a szerencsétlen, és annyira neveletlen, hogy képtelen voltam megszabadulni tőle. A végtelenségig kínos volt a helyzet, én szégyenkeztem a család előtt, a gazdája pedig semmit nem tett. A slusszpoén az egészben az, hogy a manikűrös hölgy kezdő volt, 3 óra alatt készült el a körmeimmel, és ezalatt a kutyája végig velünk tartózkodott a szobában. A többit nem kell ecsetelnem… Mit tehet ilyenkor az ember?

2. Pukkants a liftbe, és fogd rá a következőre!

A második történetem, ami szerintem mindenkivel megesett már, nem más, mint a liftbe fingás megtapasztalása. Elnézést kérek, hogy keresetlen módon fogalmaztam, de ezt nem lehet szebben.

Rendszerint belefutok. A másodikon lakom egy társasházban. A másodikra talán nem kottyan meg felmenni, tehát csak akkor használom a liftet, ha cipekedek, és épp megszakadni készülök. Egy karton ásványvízzel és szatyorhalmokkal a hátamon várom a liftet hévégén, kiszáll egy úriember, nagy valószínűséggel az, aki oda szépen bepukkantott. Vagy nem ő volt, csak ő is elszívója és sima szégyenkező. A lényeg, hogy valaki a liftbe eresztett egy galambot. Az ember lánya ilyenkor vagy szépen beszáll, és elviseli, vagy felbattyog a súlyokkal a lakásáig gyalog. Én beszálltam. A másodikon a szomszéd család várakozott a lift előtt széles mosollyal. Na, tudtam, remek. Ezt soha nem mosom le magamról, főleg, hogy látták, súlyok alatt erőlködök. Miért hiszik az emberek, amikor a liftbe pukiznak, hogy az Empire State Building liftjébe szálltak és a századik emeletig bármi is elillan?!

3. Moss, moss, szaladj!

Na, ez a történet a saját szétszórtságomból fakad, de ezresem van rá, hogy felismeritek a helyzetet.

Mániákus mosó vagyok. Végre kimondtam, és ezzel elismertem. Anyukám általában fogja a fejét, engem nem zavar. Mivel megszállottan mosok (nem tudom, az öblítőillat miatt, vagy valami agyi elváltozás okán), sűrűn cserélődnek nálam az ágyneműk és a törülközők is. Annyira tipikus vagyok, hogy századszorra is benyalom a saját hülyeségemet. A sűrű bosszankodás reggelente meg van, mikor állok a kádban, csuromvizesen, netalántán vizes hajjal, vízzel telt szemekkel, és nyúlnék a törülközőszárítóhoz a pihe-puha, illatos törcsiért, de nincs ott. Nincs! És természetesen egyedül vagyok otthon. Előző este annyira már nem voltam buzgó és eszes, hogy a használt helyett újat készítsek ki. Az én fürdőmben nincs akkora hely, hogy szekrényeket tartsak benne, tele fürdőlepedőkkel, így aztán ázottan, vacogva, otthagyva a meleg, párás helyiséget, futok ki a szobáig, ahonnan a megváltást kikaphatom a szekrényből. De közben mindenhol vizes tappancsnyom marad utánam, ami csúszik és foltot hagy. Kíváncsi lennék, ti, akikkel ez már előfordult, vajon hány percig álltatok tétován, mire elindult a start?

4. Parkolj, ha bírsz!     

Ezt szintén rendszeresen előfordul velem, s bár ódzkodom tőle, lassan inkább mégis a húgyszagú és koszos BKV-t kellene választanom.(Akkor mondtam fájó búcsút végleg a tömegközlekedésnek, amikor észrevétlenül beleültem valaki vizeletébe.) A munkám miatt sokszor kell felkeresnem a belvárost. És mit csinál a magamfajta, lusta és kényelmes ember? Beül az autójába, mert a Jóistennek köszönhetően rendelkezik vele, és megpróbálja a lehetetlent. Elkocsikázik az egyirányú utcákkal tűzdelt, autóhalmokkal telepréselt belvárosba és megpróbál leparkolni, lehetőleg a végcél előtt. Ez 100-ból egyszer sem sikerül, de a pár kilométerrel odébb általában mindig van kamikázéknak kijelölt hely. Örülök, nagyon, mert az elmúlt fél órában nem csináltam mást, mint a bőgést és az oroszlán üvöltést felváltva alkalmaztam. Nem esik le a megkönnyebbülés pillanatában, hogy ez csapda: szépen beszuszakolom a kocsimat a szabad helyre, letörlöm a pánikot az arcomról, a szívemet nyugtatgatni kezdem, átnézem a sminkem, felkapom a táskám és kinyitom az ajtót. Vagyis kinyitnám. De nem tudom. Aztán tágra nyílt szemekkel körülnézek: jobb oldalamon autó, bal oldalamon pedig lámpaoszlop. Semmi baj, mérlegelni kezdek. Ha előregurulok, az autó orra túlságosan a járdán lesz, ha hátra, akkor az úton. Na, itt kezdődik a tánc. XL-es méretem próbálom M-re zsugorítani, egyszerre behúzott hassal és fenékkel kipréselni magam a kocsiból. Rendszerint a összekoszolom a ruhámat, a táskámat megkarcolom, az autó ajtaját pedig az oszlopnak vágom. Izzadtan, fásultan és dühösen megfogadom, többet a környékre sem jövök.

5. A válasz arra, miért járnak a lányok párosával pisilni

A kedvencemet hagytam a végére. Tinédzser koromban jártam így utoljára, mára már felnőttem és okosodtam. Pórul járt lánynak télen-nyáron van esze, ugye. Hányszor, de hányszor álltam félguggolva a közvécék felett, tétován, zsibbadtan, kétségbeesetten, mert nem találtam wc-papírt a kijelölt helyén. Nem kell nagy dolgokra gondolni, a lányoknak elég, ha pisilés után nincs náluk törlőalkalmatosság. Jobb kézzel a táskámban kutatok, bal kézzel az ajtót fogom, mert rám tör ám a csorda, ha nem vigyázol, de hirtelen, pláne ha egy szórakozóhelyen vagy. Imádkozom, hogy egy nyeszlett papírzsepit találjak, vagy a szomszéd lány kevésbé legyen részeg, mint az átlag, és tudjon segíteni némi adománnyal. Valahogy mindig megúsztam, egy-két olyan alkalom volt, mikor nem. Nagyon érdekes, de ez az évek során a mumusommá vált a potenciális helyzet. Mára már nemcsak zsebkendő halom ékesíti a táskám alját, de vizes törlőkendő is. Azt hiszem, itt a válasz arra, hogy a lányok miért járnak párosával pisilni. 

(Az írás 2016. április 28-án jelent meg.)