Kora reggel volt, dolgozni mentem. Az egyik kis füves-bokros területen a földön egy fiatal nő ült, kissé imbolygott még ültében is, kezében borospalack, arca maszatos, tekintete zavaros. Magából kikelve ordított: ÉN KÉRTEM SEGÍTSÉGET! DE NEM SEGÍTETT SENKIII! Nekem meg van egy olyan mániám, hogy úgy gondolom, képes vagyok arra, hogy egyetlen ütős mondattal helyrebillentsem az embereket és azzal az egy mondattal többet adjak, mint más egy egész nap alatt, ezért megtettem megint. Csak annyit kérdeztem tőle: “Te mit teszel magadért?”. Meg kell valljam, olyan válaszra nem számítottam, mint amit kaptam: “Te b*zi, g*ci, rib*nc k*rva!

Na jó, persze, minek kellett nekem beszólni? De egyszerűn nem bírom megállni, ha ilyen szintű önsorsrontást látok. Tudom, hogy van olyan élethelyzet, amikor az ember ennyire nekikeseredik, én is voltam elképesztően nehéz helyzetben, nem egyszer. De biztos, hogy erre az a jó megoldás, ha az ember már kora reggel leissza magát az utcán és ott üvöltözik? Mire számít? Párbeszédet kezdeményez, vagy csak önmagának kiabál? Persze, nyilván a legkönnyebb, elmenni mellette szó nélkül, ahogy mindenki más tette, de néhány éve, amikor még én sem tudtam, hogy az egyetlen ember, aki igazán tehet értem, az saját magam vagyok, nos, akkor jól jött volna egy ilyen nagyon konkrét, nagyon egyértelmű üzenet, ezért van némi közlési kényszerem a hasonló szituációkban. Persze, én akkor sem üvöltöztem az utcán részegen és azt gondolom, hogy mindenkiben kellene, hogy legyen annyi önkontroll, hogy ilyesmit ne csináljon, hiszen ez annyira méltatlan az emberi léthez.

Azóta is gondolok rá, hogy vajon milyen élethelyzetben van és mi történt vele azóta. Megkapta-e végül azt a segítséget, és ha igen, akkor vajon tudott-e vele élni? Megmondom őszintén, kötve hiszem. Sajnos ezek az emberek hiába kapnak segítséget, éppen azért, mert önmagáért semmit sem tud tenni, a megkapott segítséggel sem mindig tudnak kikeveredni a problémás helyzetekből. Ahhoz előbb egy minimális önerő szükséges. De ha megvan az önerő, emellett van, aki megfogja a kezünket, akkor biztos, hogy sikerrel járunk. Az Univerzum vagy/és a Jóisten is csak akkor tud támogatást adni odafentről, ha a szándék ott van bennünk és hajlandóak vagyunk lépni. Másképp nem megy! És bár csúnya szavakat vágott a fejemhez az a lány ott a fűben, mégis kívánom neki, hogy térjen észhez és másszon ki a gödörből. Hátha…