Már az ókori Egyiptomban virágzott a kozmetikai ipar. A korabeli szinten, természetesen. Az akkori „kozmetikus mesterek” igyekeztek kihasználni a természet adottságait, a helyben megtalálható nyersanyagokból, ház körül fellelhető növényekből nyertek kencéket, pl. már használták a lótuszvirágot szépítő olaj készítésére (ma is exkluzív kényeztetésnek számít a lótuszvirágos kezelés). Ismerték a habkövet a bőr puhítására, s tengeri szivacsot használtak a meleg fürdőkhöz. A test tisztántartása tiszteletreméltó törekvés és elvárás is volt az egyiptomi kultúrában.
A kozmetika szavunkat a görögöknek köszönhetjük, kiknél a kosmetikos a szépítés képességét jelentette. A régészek számos tárgyi bizonyítékot találtak az antik görög feltárásoknál, még a templomokban is, melyek mind-mind a tisztálkodási kultusz fontosságát erősítik bennünk, kései utódokban. Az ókori görögökhöz képest a római korban még hangsúlyosabb szerepet kapott a testápolás. A római fürdőházak és a nálunk is sok helyütt megmaradt vízvezeték jelzik, hogy a rómaiak a fürdőzés örömeinek ugyanolyan előszeretettel hódoltak, mint a végeláthatatlan lakomáknak.
A 2. században élt orvos, filozófus, Galénusz még könyvet is szerkesztett Egészséges élet címmel, melyben a különböző szappanok, olajok nagyszerűségét, hatékonyságát ecseteli. Munkássága irányította a figyelmet a szappankultúrára, melyet a fürdőzéshez el is kezdtek használni az emberek, de a hajra továbbra sem volt megoldás. Hisz a szappan nem habzott a hajon, nem lehetett kimosni, ráadásul csípte a szemet is. Maradtak az illatos kencék, melyekkel a sörényt próbálták tisztítani.
A középkor aztán véget vetett a testkultúrának, mindenféle téren. A keresztény társadalmak elutasították a külcsínt, a testet csak a túlélés eszközének tekintették, a tisztálkodást pedig úri huncutságnak tartották. Nagyobb – szinte kizárólagos – hangsúlyt fektettek a lélek tisztán tartására. 745-ben Bonifác pápa be is tiltotta a fürdőházak működését, melyeket addigra a szifilisz, fertőző betegségek melegágyaiként tartottak számon.
Fejmasszázs indiai módra
Ugorjunk egy nagyot az időben és térben: látogassunk el Londonba, ahonnan kiindulva egy indiai születésű kalandor, Dean Mahomet, az angol Kelet-Indiai Társaság utazójaként térképezte fel Írországot és Angliát. Élményeit Utazásaim című könyvében örökítette meg, mely 1794-es megjelenésekor az első angol nyelvű könyv volt, melyet indiai szerző jegyzett. A levélregényben Mahomet kitér az indiai terápiás masszázstechnikákra, melyeket ő is Kínából eredeztet. Beszámolója szerint a női masszőrök illatos olajok felhasználásával „végigropogtatják” (a champ szót használja, mely hangosan rágcsál, ropogtat jelentésű, ebből lesz a shampooing később) az egész testet, ezáltal biztosítva az egészséges vérkeringést. Mahomet Basil Cochrane, a 18. század egyik leghíresebb üzletemberének felkérésére kidolgozott egy speciális gőzfürdős-masszázsos terápiát, mellyel Cochrane célja – a hasznon túl – az alacsonyabb származású londoniak higiéniás szokásainak fejlesztése, az általános egészségügyi mutatók javítása volt. Mahomet később az egészség jegyében többedmagával tradicionális indiai ételeket kínáló étkezdét is nyitott. Amikor üzlettársai kényszerítették, hogy eladja üzleti érdekeltségeit, Mahomet visszatért alapérdeklődéséhez, s tökélyre fejlesztette az általa megismertetett „samponos kezelést” az angol királyságban. Az olajokkal történő masszázs hamar népszerű lett szerte brit honban, s hamarosan a samponozás kifejezés már kizárólag a fej és a haj kezelését, masszázsát, kényeztetését jelentette.
Hajápolás hódító úton
Etimológiai szótár először 1860-ban említi a samponozás címszó alatt a hajmosást. 1866-ban pedig a sampon szócikknél a „haj tisztítására alkalmas szappan” magyarázat volt olvasható. A zsíros, olajos szappan azonban – ahogy fentebb is említettük – nem volt alkalmas a haj megtisztítására, különösen a hosszú hajkoronával rendelkező hölgyek bajlódtak a kemikália kimosásával. Megnőtt hát az igény egy minden szempontból alkalmas hajtisztító szerre, így a kémikusok, tudósok a 19. század második felétől már célirányosan kísérleteztek a tökéletes sampon kifejlesztésével.
És innentől ismerősek a nevek. 1898-ban, Berlinben egy Hans Schwarzkopf nevű vegyész drogériát nyitott, melyben saját fejlesztésű parfümjeit árulta. Üzlete sikere újabb és újabb fejlesztésekre sarkallta, s egy idő után – mivel senki nem dolgozott rajta kívül ezen a téren – ráállt a hajápoló szerek gyártására. Hosszú évszázadok hiátusa után neki sikerült kifejleszteni a por állagú, de vízben oldható hajsampont. A termék hamar nagy népszerűségre tett szert, Schwarzkopf nemzetközi babérokra tört, a hajápolás fejlesztése pedig önálló szépészeti ággá nőtte ki magát. 1927-ben Schwarzkopf piacra dobta az első folyékony sampont, egyúttal elindította hajápoló termékeket gyártó és fejlesztő üzemét a cégbirodalommá válás útján is. A Schwarzkopf Művek már 1933-tól gyárt lúgmentes sampont, hajsprayt és habot. 1980-tól a vállalat nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre, s aeroszoljait már freongáz nélkül készíti.
Minden nő más – Amerikában is
1908-ban már a The New York Times is hozott egy cikket, olyan jó tanácsokkal a női olvasók számára, mint hogy a szép és fényes haj titka a sampon; hajat mosni este a legjobb, majd alaposan ki kell kefélni, s óvatosan besütni. Az újságíró még „hajspecialistákat” is meginterjúvolt, akik hangsúlyozták, hogy legalább kéthetente hajat kell mosni, de havonta egyszer mindenképpen ajánlott.
1930-ban dr. John Breck bemutatta az első sampont, melyet a PH-érték figyelembevételével fejlesztettek ki. Ez sokáig csak Amerikában volt népszerű, de ott aztán nagyon. Breck fia, Edward már marketingalapokra helyezte vállalkozásukat, s 1936-ban a kor egyik leghíresebb illusztrátorával, Charles Sheldonnal együttműködve megalkották a „Breck-lányok” reklámkampányt. Amerika leghosszabb reklámhadjáratának jelmondata a „Minden nő más” volt. Sheldon 107 hölgyről készített olajportrét, akik a Breck-cég samponjait reklámozták. Közöttük volt a 17 éves Roma Whitney is, akinek az arcképe 1951-ben a vállalat hivatalos védjegye lett. A hirdetésfolyam 1937-ben indult, s kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de még 1987-ben is foglalkoztattak hivatásos modellt a termékek népszerűsítésére. Breck-lányként kezdte a karrierjét pl. Cybill Shepherd későbbi színésznő, aki nálunk a Bruce Willis-szel sikerre vitt A simlis és a szende bűnügyi sorozat női főszereplőjeként vált igazán ismertté. Kim Basingert nem kell bemutatni. Ő 1972-ben és 1974-ben is a Breck-sampon arca volt.
A sampon nagy utat járt be viszonylag rövid eddigi élete alatt. A 19. század végétől napjainkig rengeteg féle termék készült a nők, a férfiak, a gyermekek, a babák, a festett hajúak, az őszek, a zsírosak, a korpásak, a vékony szálúak, a nehezen kezelhetők, az allergiásak és a sokan mások számára. Manapság a samponnal – ahogy valamennyi szépségipari termékkel - már nem csak egy tisztálkodó szert, hanem életérzést is vásárolunk. Ha megveszed ezt, jól indul a napod. Ha nálunk vásárolsz, felfigyel rád a nagy Ő. Ha mandulással, ananászossal, epressel mosod, támogatod az árva kiskutyákat is – hirdetik az óriásplakátok, a reklámokban kedvesen mosolygó, a hajmosástól teljesen feldobott, dekoratív hölgyek. Ráadásul a kozmetikai ipar lassan összetettebb technológiákkal dolgozik, mint a NASA, mert a cégek elkényeztettek bennünket a folyamatos újdonságokkal. Az információ- és termékdömpingben pedig nem lehet leállni egy percre sem. S mivel a sampongyártásnak évszázados lemaradást kell behoznia, ma már a „nincs többé korpa, csak gyönyörű haj” szlogennél jóval több kell. A marketingguruk vakarhatják a fejüket.
