Szerelem első látásra - szerinted létezik?

dec. 11., 2015

Szerelem első látásra - szerinted létezik?

Szombat este van, a bár megtelt fiatalokkal. Egy barna hajú lány ül a bárpultnál, koktélt szürcsöl és csetel egy barátnőjével, a szeme sarkából azonban elkapja egy jóképű férfi pillantását. A tekintetük találkozik, majd ők is, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Ez tényleg ennyire egyszerű lenne?

Egyes kutatók úgy vélik, hogy az emberek közötti első kapcsolatfelvétel már megalapozza az egymásról kialakított későbbi véleményüket. Vannak olyan tudósok, akik szerint mindösszesen három perc elég ahhoz, hogy eldöntsük a másikról, potenciális társunk lehet-e. A szakemberek szerint pár perc alatt képesek vagyunk a másikat analizálni. Szerintük az emberek fel tudják mérni, hogy kik alkalmasak arra, hogy barátaikká váljanak, kik azok, akikkel párkapcsolatot tudnak létesíteni és kik azok, akik mennek a levesbe, s nem érik meg a fáradozást. A kutatók szerint tehát elég lehet egy különleges pillantás ehhez az interakcióhoz.

De a vonzalom nem csak az agyunkban alakul ki, hiszen a szakértők szerint a „szerelem első látásra” tézisnek igenis van biológiai alapja. A vizsgálatok ugyanis kimutatták: azok az állatok, amelyek genetikailag összeillenek, nagyobb valószínűséggel párosodnak. A kutatás nem az emberekre vonatkozott, de egyes tudósok szerint közöttünk is megállja a helyét a vizsgálat eredménye.

Bár az amerikaiak fele hisz abban, hogy egyetlen pillanat elég ahhoz, hogy szerelembe essünk, mégsem tapasztalták már meg mindannyian. Talán meglepő, de a nők azok, akik ezt kevésbé hiszik el. Egy tanulmány ugyanis kimutatta, hogy a férfiak gyakrabban tapasztalják a szerelmet első látásra, mint a nők. A kutatók szerint ennek oka az, hogy a férfiak könnyebben reagálnak a fizikai jelekre, mint a nők, akiknél a bizalom az elsődleges, ez pedig fokozatosan alakul ki a másik nem irányába. A kutatás arra is rávilágított, hogy a fiatalok, talán a naivitásuk és a tapasztalatlanságuk miatt, hajlamosabbak hinni a szerelemben első látásra.

Mi mindenesetre azt javasoljuk: ne dobd be a törülközőt az első randi után, ha nem izzik közöttetek olyan fokon a levegő, ahogyan azt elképzelted. Lehet, hogy neked a második vagy a harmadik pillantás kell ahhoz, hogy szerelembe ess. 

 

Szilvási-Kassai Eszter

 

IgenÉlet

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások