Hányszor hallottam már ezt a mondatot! Szülőktől, nagyszülőktől, tanároktól. Na, nem a saját szüleimtől, mert nekik aztán tökmindegy volt, hogy tanulok-e vagy sem. Így hát nem tanultam. A Facebook hírfolyamom az elmúlt 2-3 napban tele volt kitűnő, jeles és példás bizonyítványokkal, a - joggal - büszke szülőktől. Ha lett volna Facebook 20-25 éve, hát az én bizonyítványommal nem lett volna ok büszkélkedni. És mégsem lettem egy senki. Most akkor hogy van ez?

Tehetséges, okos gyereknek születtem. Egy évesen már érthetően beszéltem, 13-14 hónapos koromban mondókáztam. Könnyen és gyorsan tanultam (és ez a mai napig így van). Az általános iskolát viszont gyűlöltem. Nem találtam meg ott a helyem, nem sikerült beilleszkednem, emiatt persze utáltam bejárni, nem vettem részt a közösségi életben, nem tanultam, lógtam, egy szóval: elkallódtam. Az sem segített, hogy a szüleim állandóan ölték egymást, rendszeresen kijöttek a rendőrök hozzánk, aminek persze az iskolában is híre ment. Három osztálytársammal egy házban laktunk, nehéz lett volna eltitkolni.

Egyikük igazi „aranyifjú” volt, a leghelyesebb fiú az osztályban, mindenki belé volt szerelmes, csudaszép ajándékokat kapott karácsonyra, kitűnő tanuló volt és kiváló sporteredményei miatt is ő volt mindenki kedvence. Megcsinálta a huncutságokat, persze, de mégis, a számegyenes két végén voltunk, őt mindenki szerette, engem senki, neki minden sikerült, nekem semmi. És manapság, amikor reggelente megyek dolgozni, néha adok neki sörre 200 Ft-ot.

Mert olykor a kitűnő tanuló aranyifjúból lecsúszott, munkanélküli félhajléktalan lesz, a kiközösített, hiányzásai miatt osztályozó vizsgát tenni kényszerülő kis lelencnek meg menő állása lesz, jó fizetéssel. Én vagyok rá az élő példa. Mert az ipari társadalomnak vége, az információs társadalom korában pedig már nem az számít, hogy tudod-e a kovalens kötést meg a prímszámokat. Egy pillanat alatt meg tudod nézni az interneten. Sokkal fontosabb, hogy mennyire vagy talpraesett, érdeklődő és mennyire hiszel önmagadban.  

Szóval, üzenem a szülőknek, akik nem tették ki a gyermekük bizonyítványát a Facebookra, mert befigyelt néhány négyes, hármas, vagy esetleg kettes is, ne aggódjatok! Ha a gyerek egyébként érdeklődő, okos, intelligens, akkor meglehet, hogy csak az általános iskolát utálja. Amiben egyébként teljesen egyet lehet vele érteni. Még megjöhet az esze! Elvégezheti a főiskolát felnőttként is, vagy éppen lehet, hogy megvalósítja a saját terveit és csoda klassz élete lesz. Támogassátok, szeressétek, fogadjátok el! De tudjátok, hogy a jövője nem attól függ, hogy megkapja-e fizikából az ötöst. Tök jó, ha igen. De ha nem, még akkor is lehet belőle bárki és bármi.