Néhány nappal ezelőtt halaszthatatlan délutáni és esti elfoglaltságom miatt bébiszitter segítségét vettem igénybe. Délután fél négyre ment a fiamért az iskolába, elfuvarozta edzésre, hazavitte, berakott egy mosást, átnézték az elkészített házi feladatot, bepakoltak másnapra az iskolatáskába, tollaslabdáztak, sakkoztak, vacsorát adott a gyereknek, lefektette, mesét olvastak, elaltatta, majd elpakolta a megszáradt ruhákat a szárítóról, kiteregette a vizeseket, vasalt néhány inget. Mindezt óránként 1500 forintért, s 1000 forintot kért a benzinért. Éjjel fél tizenkettőre értem haza. Összesen 13 000 forintot fizettem ezért a szolgáltatásért.
A fiam születése után két évvel, 2010-ben mentem vissza dolgozni a munkahelyemre, napi hatórás munkaidőben. Azért hat órában, hogy háromkor felálljak, s a fent felsorolt napi logisztikát megoldjam. A férjem annyit dolgozott, leginkább még hétvégéken is, hogy rám maradt a gyerek és a minden más. Egészen az elmúlt őszig, amikor is – hétfő kivételével - visszaálltam a napi nyolc órás munkarendre. Ettől kezdve a gyerek logisztikázásán – a hétfői nap kivételével – a férjem és a nagyszülők, valamint alkalmanként a bébiszitter osztoznak.
Olyan sokszor hallom, amint emberek megjegyzéseket tesznek egy-egy nőre, hogy „nem csinál az semmit, csak otthon van a gyerekével”, vagy azt, hogy „nem dolgozik, csak otthon van a gyerekekkel és eltartatja magát”, valamint ezekhez hasonlókat.
Nos, aki látott már gyereket közelről, az pontosan tudja, kisgyerek(ek)kel otthon vagy bárhol lenni az minden, csak nem semmittevés. A háztartási munka pedig akkor látszik, ha nincs elvégezve.
Ha egy pillanatra megállunk, és a délutáni, estébe nyúló logisztikát, háztartási munkát forintosítjuk a fenti árfolyamon, akkor egy átlagos havi húsz munkanappal számolva (hétvégék nélkül, mintha azok nem is léteznének) 260 000 forintra rúgna a díja. Végezze azt bárki (apa, anya, nagyszülő, bébiszitter, együtt vagy megosztva), egy durva becslés alapján ilyen „nettó bérű” munkakört látna el. És ez csak a délutáni „műszak”… Az a nő, aki a szemellenzős hozzáállás szerint „csak hat órában dolgozik, könnyű neki”, havi húsz napot figyelembe véve körülbelül 260 000 forintot kereshetne, ha másnak, más helyett, pénzért, azaz fizetett munkaként végezné a délutáni logisztikai, gyereknevelési, háztartási feladatokat. Más nézőpontból: húsz nap alatt 260 000 forintot spórol a családi kasszának a hivatalos munkaideje utáni, délutáni és esti tevékenységével.
S mennyi pénzt keresne az a nő, aki „nem dolgozik, csak otthon van a gyerekekkel és eltartatja magát”, ha mások részére végezné a tevékenységét, fizetésért? Vegyünk például egy anyát, akinek nagyobbik gyereke elsős, s kisebbik gyereke nem jár bölcsődébe, családi napközibe, hanem otthon van az édesanyával. Ha azzal számolunk, hogy ez az anya fél nyolckor elindul a gyerekeivel otthonról, a nagyobbikat elviszi a közeli iskolába, s ezután ellátja a napi teendőket a kisebbik gyereke körül: akkor ez a nő a délelőtti és koradélutáni tevékenységével – reggel fél nyolctól délután fél négyig (ami utána következik, azt fentebb modelleztem) – húsz nap alatt szintén 260 000 forintot spórol a családi kasszának, vagy ugyanennyi idő alatt 260 000 forintot kereshetne, ha másnak, fizetett munkaként végezné ugyanezt a tevékenységet.
Amennyiben összeadjuk a délelőtti és a délutáni „műszakot”, amit egy „semmittevő”, „eltartott” anyuka naponta ellát, akkor 520 000 forintnál tartunk húsz nap alatt… (Napi 26 000 forint pedig igazán nem sok „két műszakért”…) És akkor még is nem számoltunk az éjszakai felkelésekkel és a hétvégékkel.
A fenti modellel azt kívántam érzékeltetni, hogy ha pénzre váltanánk a gyereknevelést, házimunkát, azaz, ha más csinálná helyettünk pénzért, vagy mi végeznénk más helyett fizetésért, csillagászati összegekre rúgna a „bérköltség”.
Azt gondolom, nagyon sokkal tartozunk az anyáknak, apáknak, nagyszülőknek, testvéreknek, rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, s mindazoknak, akik részt vesznek a gyerekek nevelésében, valamint a családok körüli logisztikában és egyéb háztartási tevékenységekben. És nem elsősorban a pénzért, amit ezzel „spórolnak” nekünk. Hanem az erőfeszítéseikért, a jelenlétükért, a figyelmükért. Azért, amit ők ezeknek a mikroközösségeknek az életéhez hozzátesznek.
