Nyaralok. Két-három nap alatt a végére érek egy-egy könyvnek, melyeket már régóta pakolgattam az éjjeli szekrényemen ide-oda, de csak töredékét tudtam elolvasni annak a sok mindennek, ami érdekel. Most nem tudok betelni velük.

Bedobtam azért egy női lap nyári különkiadását is a bőröndömbe. Időnként bele-belenézek, elolvasok egy-két interjút, fellapozom az ajánlott ruhakollekciót, smink-, fesztivál- és tengerparti tippeket. Ma reggel megakadt a szemem egy hirdetésen. Eszerint a „fiatalos külső a rejtett tájakon” már bármilyen életkorban elérhető, amelyhez csak „egy gyors, műtét nélküli lézeres eljárás” szükséges, más semmi.

Eddig nem is tudtam róla, hogy izgulnom kellene azon, hogy nézek ki alulról. Megjegyzem, ez egy hirdetés, amely nyilván nem az intimtorna fontosságát hangsúlyozza a művi beavatkozások elkerülése érdekében, de akkor is… Rólam sok minden lepereg, túl vagyok azon, hogy felvegyek bármilyen nyomást, nyomasztást azzal kapcsolatban, mit és mennyit kellene (vagy nem kellene) magamra kennem, ennem, milyen ételt tegyek a családom asztalára, miféle autóval kellene (vagy nem kellene) járnom, milyen karriernél vagy hány gyereknél kellene tartanom, milyen játékot, mesét, édességet, üdítőt, elektronikus kütyüt adjak a gyerekem kezébe, és egyáltalán, mi a trend, a szokás. Félreértés ne essék, nem vagyok a plasztikai vagy egyéb szépészeti beavatkozások ellenzője. A megfelelő helyen, időben, mértékkel, a páciens adottságait szem előtt tartva alkalmazott ilyen típusú eljárásokra szükség van, sokak életminőségét képesek javítani.

Az ember más negyven, ötven, hatvan körül, mint huszonévesen. Ennek minden szépségével, izgalmával és nehézségével együtt. Egy csomó minden jobb nekem most, negyven felé, mint huszonévesen. Nem hiányolok semmit. Azt gondolom, ha az ember minden korban képes megélni azt, amit az az időszak adhat, akkor húsz évvel később nem vágyik arra, hogy azt élhesse át, amit húsz évvel korábban kellett vagy lehetett volna. S persze, rengeteg dolog, lehetőség, érzés, működés kortalan.

Visszatérve a punci-rózsaszínesítésre és bőrpuhításra – ilyesmiket ígér ugyanis a hirdetés a beavatkozás eredményeként, bár halkan megjegyzi az intimtorna mindenkor rendkívüli fontosságát –, én nem tudtam eddig, hogy ilyesmire szükségem lehet. Vagy ez most még nem az a kor, amikor ez szükséges, hanem majd húsz év múlva? Ki dönti el, szükséges-e, s mikor? Nekem nincs összehasonlítási alapom, nem láttam másokét, s talán, ha láttam volna, akkor is azt gondolnám, ahány nő, annyi punci, biztos mind rendben van, pont annyira, mint a mellek sokfélesége (még egy emberen belül is). Akkor ki dönti el, a nő puncija megfelel-e az aktuális trendnek? Ellenőriztessem egy plasztikai sebésszel? Mint a gyerekem fogsorát a fogszabályzós orvossal, kell-e már neki fogszabályzás (rózsaszínesítés…), vagy várjunk még vele?

Bevallom, nekem eddig fogalmam sem volt róla, létezik puncitrend. Nem, nem a fazonírozás (csupaszítás) trendje, hanem azé a testrészünké, amely a fazon alatt megbújik, avagy nem bújik.

Én ebben a kérdésben nem tudok állást foglalni, és nem is szeretnék, egyelőre ízlelgetem a jelenséget, a „trend”-et. Mindenki maga döntse el, tetszik-e neki a sajátja, örül-e neki, annak, hogy jól funkcionál, vagy inkább átszabatja.

Az intimtornát azonban receptre írnám fel minden nőnek, legkésőbb akkor, amikor szülni készül, szült, vagy elért egy bizonyos életkort, de lehetőleg minél fiatalabb korban. Soha nem késő megtanulni, alkalmazni.

(Az írás 2016. augusztus 5-én jelent meg.)