A Gfk Csoport piackutatásai alapján évről évre az derül ki, hogy ha szakmák szerint kell bizalmi skálát felállítanunk, akkor az emberek a tűzoltókban bíznak meg leginkább. Rendre 97-98 százalékos a tűzoltókban való bizalom, szemben a politikusok vagy akár az újságírók 10-11% körüli eredményével. Mivel a családomban - Istennek hála - vannak tűzoltók, beszélgettem egyikükkel a szakmájáról, az életéről. Érthető, hogy névvel, arccal nem vállalhatja ezt az interjút, hiszen állományban van egy rendvédelmi szervnél. Mindezek mellett úgy gondoltam, mondanivalója van annyira érdekes, hogy az IgenÉlet olvasóival megosszam.

IgenÉlet: Milyen követelményeknek kell megfelelni ahhoz, hogy az ember tűzoltó lehessen?

- Magyarországon van egy olyan jogszabály, hogy nők nem emelhetnek harminc kilónál nehezebbet. Mivel a teljes felszerelés ennél nehezebb, így csak férfiak lehetnek vonulós tűzoltók. Egyéb irodai munkákat végezhetnek nők, de a tűzoltásban nem vehetnek részt. Ezt az is indokolja, hogy a laktanya nem koedukált. Sokszor éjjel egy szál alsónadrágban csúszunk le a csövön. Ha ugyanezt egy kollegina csinálná, bugyiban-melltartóban, abból minden lenne, csak nem fegyelmezett tűzoltás. Egy elég kemény fizikai vizsgán kell részt venni a felvételkor: futás, fekvenyomás, húzódzkodás, fekvőtámasz. A szemüveg bizonyos dioptria fölött kizáró ok, hiszen nem fér el a védőálarc alatt. Tetoválás úgy lehetséges, hogy a póló és a rövidnadrág takarja, és a motívum nem lehet sértő vagy félelemkeltő. Logikai készségeket vizsgálnak, illetve van egy elég kemény pszichológiai teszt is. Ezen a felvételkor is át kell esni, majd az iskolát elvégezve megint, azután az egyéves próbaidő lejártával újra. Ezt időről időre ismételni is szükséges. Ha valaki nem bírja azt a pszichés nyomást, amivel ez a munka jár, akkor nem tudják foglalkoztatni, értelemszerűen.

IÉ: Hogyan jutott eszedbe, hogy ezt a foglalkozást válaszd?

- A családomban és az ismeretségi körünkben több tűzoltó is van, bátyám, nagybátyám, unokatestvérem, barátaink. Így jelentkeztem a képzésre, ahol nagyon erős hangsúlyt kap a gyakorlati oktatás. Elvégeztem az iskolát, és már közel 15 éve vagyok a tűzoltóság állományában.

IÉ: Milyen érzésekkel emlékszel az első nagy mentésre, amiben részt vettél?

- Az iskola elvégzése után néhány hónapig egyfajta segédszerepben vehettünk részt a tűzoltóság munkájában. Itt már az óriási élmény volt, amikor a felszerelt autóval, szirénázva vonultunk át a városon. A tűzoltóságnál a tűzeseteket osztályozzák: egyes, kettes, hármas, négyes, ötös. A kiemelt fokozat pedig azt jelenti, hogy valami extra helyzet van a tűz környékén: veszélyes anyagok, vagy más olyan körülmény, ami miatt létrát, emelőt, vagy más különleges felszerelést is kivezényelnek. Az én első emlékezetes, ötös kiemelt fokozatú esetem, még tanulóként, egy óbudai panelháznál volt, ahol emberek lógtak ki a hatodik emeleti ablakon, ahol az emelet teljes terjedelmében égett. Itt az áramtalanításban tudtunk segíteni a tapasztaltabb, próbáltabb kollégáknak, könnyítve az ő munkájukat. Akkor éreztem azt, hogy nagyon szeretem ezt a munkát, s ez a mai napig is, minden nehézség ellenére így van.

IÉ: Mik a legfőbb nehézségek?

- Amióta nem Tűzoltóságként, hanem Katasztrófavédelemként működünk, sajnos csökkent az emberek támogatása is, hiszen nem tudják, milyen szervvel állnak szemben. Nem egyértelmű számukra. Az a hozzáállás, ami a vezetők részéről felénk, vonulós tűzoltók felé megszokott volt, szintén romlott. Már nem érezzük azt a támogatást, ami korábban megvolt. A 24/48-as szolgálat ellenére igyekezett családbarát maradni a tűzoltóság, sajnos ez kiveszett az új rendszerből. Emiatt sokan elmennek, hiába kaptunk a korábbi, nagyon minimális fizetésünkre egy komolyabb emelést, van, amit ezzel sem lehet kompenzálni. A nyugdíjhelyzetünk teljesen kilátástalan, mert a korengedményes nyugdíjat elvették tőlünk. Egy tűzoltó, aki elmúlt 50 éves, már nem tud részt venni a mentésben, nem tud egy embert lehozni a tetőről, ráadásul addigra kiég az iszonyatos pszichés nyomás alatt. Embereket szedünk ki házakból, autókból, gyakran összeégve, darabokban. Mihez kezdünk még további 15-17 évig? Ha elküldenek a tűzoltóságtól, mihez máshoz értünk, mit tudunk csinálni? Ugyanakkor az utánpótlás sem megoldott, nem egy vonzó életpálya ez. Ha kiöregszik a jelenlegi állomány, nem lesz következő generáció.

IÉ: És a mindannapokban hogy viseled azt a nyomást, hogy mindig elvárás veled szemben, hogy te légy a hős?

- Bizonyos szempontból ez nekem ugyanolyan munka, mint másnak, szóval ezt úgy külön hangoztatni nem szoktam. Régebben a tűzoltó-egyenruhában jobban éreztük a támogatást, a katasztrófavédelem egyenruhájára ez már nem jellemző olyan mértékben. De hivatalokban, kisebb baráti társaságokban mindig érzem azt a fajta előzékenységet, kedvességet, ami a foglalkozásomnak tudható be. Jólesik, de visszaélni nem szoktam vele. Én szeretem a munkámat, nem várok érte extra elbánást, csak méltányos munkafeltételeket szeretnék.

(A fotók illusztrációk. Nem magyar tűzoltókat ábrázolnak.)