Párizsban tegnap szörnyű merényletsorozat történt. Az embert a döbbenet, a félelem, a tehetetlenség és a féltés érzései járják át. Ártatlan emberek haltak meg, mint ahogy évek óta Szíriában, Irakban és a világ számtalan pontján ártatlan emberek halnak meg. Mi pedig a gyász érzése mellett azon gondolkodunk, ugye mindez velünk, a mi szeretteinkkel nem történhet meg?! Közben felgyújtották a calais-i menekülttábort, az erőszakspirál fokozódik. A bosszú, a düh, az erőszak lassan, de biztosan átveszi az irányítást. Van-e élet a terror után? És ha van, akkor az „igenélet”-e?

Egy ilyen esemény során csupa igaz, megható, de közhelyes gondolat hangzik el általában. Például: mindent meg kell tenni, hogy ilyen ne fordulhasson elő többet; a merénylet az egész világ ellen történt; mától jobban oda kell figyelnünk egymásra stb. Ezekkel az a baj, hogy szép és igaz gondolatok, de semmivel nem vagyunk előbbre általuk. A tehetetlen politikusok és vezetők mondják ezt, hogy tetterősnek és magabiztosnak látsszanak.

Az IgenÉlet küldetése, hogy a sokszor brutális, igazságtalan és hazug világban felfedezzük a mindennapok örömeit, az egyszerű dolgokban rejlő szépséget, a kereskedelmi tévék silánysága és celebjei helyett a hétköznapi hősöket és értékeket. Tesszük ezt napról napra, szembemenve az árral: mind a kommersszel, mind a zsigerivel. Próbáljuk felmutatni a kis igazgyöngyöket, mert hinni akarjuk, hogy az élet szép és jó, és minden ember feladata, boldogságának kulcsa, hogy ezt keresse.

De! Egy-egy ilyen esemény után mindez rettenetesen nehéz. Az embert elönti a kétely, a zavar. Megkísérti a „nemélet”. Hogy talán az élet mégsem szép és jó… Hiszen tele van erőszakkal, féligazságokra épülő hazugságokkal. Hogy az önzetlenség helyett az önzés, a felelősség helyett a felelőtlenség, a szeretet helyett a gyűlölet irányít. Hogy ezek az erősebbek...

Mi nem tudjuk, hogy a nagypolitika, a tévékben szereplő vezetők mit tesznek most, és amit tesznek, az jó lesz-e vagy rossz. Ezt megítélni nem a mi feladatunk és felelősségünk. Természetesen véleményünk van és lehet, de mi, ahogy azt fentebb mondtuk, az „igenélet” érzését kívánjuk terjeszteni. És bármennyi a rossz, bármilyen szörnyű híreket is hallunk, nem akarunk és nem fogunk lemondani erről. Nem akarjuk a világot megváltani, sem megváltoztatni, csupán a magunk kis környezetét jobbá és szebbé tenni. Bármennyire is szentimentális, bármennyire is elcsépelt, bármennyire is Hollywood, hiszünk a jóban. A jó erejében. Hiszünk abban, hogy minden jó gondolat és jó tett kettő másikat szül. A saját környezetünk pedig olyan, amilyet megérdemlünk. Hiszen azt mi teremtjük. Tegyük akkor szebbé, igazabbá és jobbá!

A szerkesztők