Vannak emberek, akik akkor érkeznek az életünkbe, amikor sebezhetőek vagyunk. És ezt ki is használják. Az én életemben is volt egy ilyen férfi. Laza volt, vicces és rettenetesen szerethető. Szándékosan sose akart bántani, ebben biztos vagyok. Őt is dróton rángatta valaki más. De ettől függetlenül sikerült neki. Én pedig hagytam magam, mert jólesett szenvedni.

Amikor először találkoztam vele, igazán szórakoztató volt, egy nagy mackó, akinek nem tudsz nemet mondani. Elhívott randizni, megvolt a közös hang. De megjelent a képben a volt barátnő, és ő egy szó nélkül tűnt el. Hazudnék, ha azt mondanám, nem viselt meg. Mire a barátnője kidobta, én már másba voltam szerelmes (nem is kicsit), de neki az útja egész másfelé vezetett, és én itt maradtam összetört szívvel. Ekkor jelent meg újra a képben a „lelépős” lovagom. Igazán kedves volt, udvarias. Ott volt mellettem hetekig, sírhattam a vállán és figyelt rám. Akkor azt hittem, beleszerettem, de szerintem csak vágyott érzéseimet vetítettem ki rá. Nem állítom, hogy nem jelentett sokat, de szerelmes nem voltam belé.

Hol együtt voltunk, hol nem. Többször hülyét csináltam magamból, féltékeny voltam, utáltam a helyzetet. Sose ígérte, hogy együtt leszünk, de azt se, hogy nem. Időnként célzásokat tett, mennyit is jelentek neki. Aztán megint másfelé kacsingatott. Hogy haragudtam-e rá ezért? Sose tudtam igazán, mindig éreztem, hogy ebben én is nyakig benne vagyok. Hiába tudtam, hogy ezzel csak magamat alázom meg, mindig visszaengedtem. És igyekeztem én is féltékennyé tenni, ahol csak tudtam.

Éretlenek voltunk. Csapkodtunk jobbra balra, pedig szerettük egymást a magunk módján, csak nem jókor találkoztunk. Ezt a „se veled, se nélküled” dolgot közel egy évig húztuk. Aztán valahogy magától vége lett. Meg kellett értenem, hogy vannak az életünkben emberek, akiket bármennyire is szeretünk (mert a személyiségét tényleg csodáltam), el kell engednünk, mert csak bántani fognak. Elengedtem, de ha már nem voltam elég erős a kilépéshez, hálás vagyok azért, amit megtanultam. Hogy sose szabad hosszú hónapokig (vagy évekig) benne maradni valamiben, ami nem működik. Senki se fog kifordulni magából, és az egymásnak okozott sebeket nem lehet csak úgy kitörölni az emlékeinkből.