Ami másnak a kis kedvence, neked maga a megtestesült ördög. Meglátod, zakatol a szíved, émelyeg a gyomrod, izzad a tenyered és legszívesebben kirohannál a világból. Veled is megtörtént már? Igen? Akkor „gratulálunk”, köztünk a helyed, Isten hozott az állatfóbiások között. Én a meztelencsigáktól rettegek, Kriszta a békáktól, valaki az ízeltlábúaktól és van, aki a halaktól. Jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül félelmeinkkel és azt is jó tudni, hogy van rá tudományos magyarázat és talán még gyógymód is. Figyelj csak!

A zoophobia, más néven állatfóbia egy ismert szorongásos zavar, amely az emberiség jókora százalékát kisebb-nagyobb mértékben érinti. Egyes tudósok úgy vélik, az embereknek genetikai hajlama van rá, s legtöbb esetben egyszerű undor az, ami kiváltja belőlünk a félelmet például a kígyók, pókok, rovarok iránt. Az is bizonyos, hogy ezek a félelmek közvetlen összefüggésben vannak az állatok specifikus tulajdonságaival, például, hogy megmar a kígyó, megcsíp a pók, megharap a kutya, megkarmol a macska.

Egy kutatás során a tudósok két csoportra osztották az állatokat: a félelemre releváns és a félelemre irreleváns állatokra, s ezt azzal indokolták, hogy egyes állatokat az emberek túlnyomó többsége ártalmatlannak és aranyosnak tart, másokat pedig vadnak vagy undorítónak. A kutatásban résztvevőknek pontozniuk kellett az állatokat aszerint, hogy inkább félelmetes, vagy inkább undorító. Az eredmény pedig azt igazolta, hogy az állatok iránt érzett undor az esetek többségében jóval erősebb reakciót vált ki az emberből, mint a félelem. Általában a állatfóbiás emberek hajlamosak félni az olyan nyálkás állatoktól, mint a gyíkok (Scoliodentosaurophobia), békák (Ranidaphobia), kígyók (Ophidiophobia), pókok (Arachnophobia), csótányok (Kastaridaphobia), kukacok (Scoleciphobia), patkányok (Musophobia), férgek (Vermiphobia), lepkék (Mottephobia) stb.

A világ minden táján találunk olyan embereket, akik félnek bizonyos állatoktól. A pszichológia szerint ennek a hátterében jellemzően egy negatív gyerekkori élmény áll, melyeken az illető egy idő után túl tud lépni, tehát bármilyen specifikus kezelés nélkül megoldódik a probléma. Más esetekben azonban a fóbia élethosszig tart, s intenzív szorongást vagy stresszt vált ki az egyén elméje gyakran már akkor is, ha csak beszélnek a rettegett állatfajról. Rendkívül intenzív tünetekkel párosul a félelemérzet, melyek lehetnek fizikai és érzelmi tünetek is. Például szédülés, ájulás, fulladásérzet. A rettegő megdermed, nem tud lépni sem, megemelkedik a pulzusszáma, szaporán kapkodja a levegőt, izzad, remeg vagy menekülni próbál. Jellemző az is, hogy az illető azt képzeli, az adott állat megtámadja.

Megnyugtató azonban a tudat, hogy az állatfóbiások nincsenek egyedül a világban, hiszen milliók szenvednek a zoophobiától, és az is megnyugtató, hogy vannak olyan lehetőségek, melyekkel félelmeink kezelhetőek, tüneteink pedig eredményesen csökkenthetőek, sőt akár el is múlhatnak. Pszichoterapeuták egyik leghatékonyabb módszere az, hogy lefényképeztetik az állatot a fóbiás illetővel, hiszen ha képes elkészíteni a fényképet, már képessé válik arra is, hogy kezelni tudja extrém szorongását.

Kíváncsi vagyok, vajon ez tényleg működik-e, úgyhogy egy esős napon megkísérlek megközelíteni egy meztelen csigát és megpróbálom lefényképezni. Az eredményről pedig, ígérem, be fogok nektek számolni.

(A fotók a Harry Potter és a Kígyók a fedélzeten című filmekből valók.)

Szilvási-Kassai Eszter