Bevallom, nem vagyok híve a filléres okosságoknak. De be kell látnom, hogy sokszor egy jól célzott mondat egy megfelelő pillanatban bizony nagyon sokat tud segíteni, ha fogékonyak vagyunk a változtatásra és készen is állunk arra. Ezt a 12 szabályt én is úgy kaptam valakitől egy nehezebb időszakomban. Van, hogy szükségem van rájuk, s akkor csak elmélkedem, a saját életemre hogyan lehet konkretizálni az alábbi szabályokat. Megosztom most veletek is, hogyan lehetünk tehát mentálisan erősek: 

1. Ne féljünk az egyedülléttől!

Néha kell az egyedüllét, a külső-belső csend, hogy sallangmentesen tudjunk magunkra, az életünkre, adott helyzetünkre koncentrálni.

2. Ne a múltban éljünk!

Szerintem ez nagyon sokunk problémája. Régebben évekig hordoztam egykori sérelmeket, s bizony sokszor – valamilyen perverz önsorsrontástól vezérelve – szinte élveztem, hogy újra és újra, a legapróbb részletekig felidézem a fájdalmat. Ma már könnyebben engedek el dolgokat.

3. Ne gondoljuk, hogy a világ bármivel is tartozik nekünk!

Semmivel, senki. Mindenki a saját életét éli, rontja el, vagy aranyozza be. A saját döntései, a saját viselkedése által. Minden helyzetből tanulunk. A rossz által kicsit keserűbben, a jó történések mentén pedig örömmel. De minden a hasznunkra válik.

4. Ne várjunk azonnali eredményeket!

Soha, semmilyen téren, így nem is szegi kedvünket a türelmetlenség. A befektetett energia minden esetben megtérül. Ki kell várnunk, hogy beérjen munkánk gyümölcse.

5. Nem kell senkinek a kedvében járnunk!

Ha folyton azon aggódunk, kit haragítunk magunkra, vagy arra gyúrunk, hogy mindenáron elfogadjanak mások, óhatatlanul is függő viszonyba kormányozzuk magunkat, amely szellemi-lelki integritásunk kárára válik. Maradjunk minden helyzetben önazonosak.

6. Ne sajnáljuk magunkat!

Ez némileg a 2. pont másképpen. Bármit elkövettünk, bármilyen sérelmet szenvedtünk el, elmúlik. Halványul, eltűnik, kijavítódik az életünkben. A „jaj, én szerencsétlen”, „nekem semmi sem sikerül” kezdetű mondatokat felejtsük el! Ha mégsem megy elsőre, akárhányszor belesüppednénk az önsajnálatba, dobjunk egy százast egy dunsztos üvegbe. Igen jól fog jönni pár hónap múlva egy kis jutalomvásárlásnál az összegyűlt pénz.

7. Ne pazaroljuk az energiánkat olyan dolgokra, melyekre nincs ráhatásunk!

Egyszerű példával: lehet keseregni az őszi eső, hideg, sötétség ellen, de úgysem tudunk ezen változtatni. Meg kell várnunk a tavaszt. Ugyanígy van ez a saját magunk mentális egészségével is. Dühönghetünk az energiavámpír kollégák miatt, a barátaink értetlensége, a körülöttünk lévő nehézségek miatt, de ezeken úgysem tudunk változtatni. Ha tudnánk, bizonyára megtennénk!

8. Ne engedjük, hogy mások viselkedése befolyásolja a hangulatunkat, vagy akár az életünket!

Szellemi-lelki szuverenitás. Fül bezár, szem becsuk, száj néma marad a riposztolástól. A gonoszság, keserűség, pletyka nem létezik. Nem engedjük be a negatívumot lelkünk templomába!

9. Ne irigyeljük mások sikerét!

Nem tudjuk, ki milyen áron, milyen áldozatok árán érte el sikereit. Lehet, hogy évtizedek lemondása van egy-egy komoly eredmény mögött. Gondoljunk csak az olimpikonokra: vajon hányan lennénk képesek nap mint nap utánuk csinálni azt a munkát, melynek köszönhetően a dobogóra állhatnak! Ugye?

10. Ne meneküljünk a felelősség elől!

Ez bizony nagyon sok felnőtt ember komoly problémája. A konfliktus kerülése, a hibák elmismásolása, a kudarc elkenése, a sikertelenség elbagatellizálása. Pedig ha arra gondolunk, hogy minden kellemetlenség beismerése öt percig tart, s túl vagyunk rajta, már nem is olyan ijesztő. A felnőtt lét talán ott kezdődik, hogy elkezdünk kiállni magunk és a hibáink mellett.

11. Ne adjuk fel az első kudarcnál!

Igen, igen, ezt magamnak is mondom: hajlamos vagyok nagyon beleélni magam az elképzeléseimbe, amik ráadásul lehet hogy nem is kellően megalapozottak. De az előkészítetlenséget figyelmen kívül hagyom, s ha kudarcot vallok, könnyen elkeseredek, azt mondom, soha többé nem kezdek bele semmilyen új dologba. Pedig a kudarc csak egy megálló a sikerhez vezető úton. Nem én találtam ki, de egy életre megjegyeztem.

12. Ne féljünk kockázatot vállalni!

Ez talán a legfontosabb. A kockázatvállalás nem vakmerőséget jelent, de ha fejlődni akarunk lelkileg, szellemileg, anyagilag, érzelmileg, bizony feszegetni kell a határainkat és ki kell ugrálnunk a komfortzónánkat határoló kerítésen. Mert nem akarunk egész életünkben egy helyben toporogni, ugye?