Egyesek azt mondják, hogy mi, magyarok kiválasztott nép vagyunk. Már Jézus is magyar volt, az ősnyelv szintén magyar, Tutanhamon hieroglifái a Kárpát-medence felé mutatják az utat, s egyáltalán: minden, ami a Földön értékes, csakis a mi népünk vívmánya lehet. Mondanunk sem kell, ez vegytiszta hülyeség. Mások úgy vélik, ami magyar, az csak értéktelen, csak rossz, csak silány lehet, s a mi népünk irigy, rosszindulatú, kishitű és boldogtalan. Ez az állítássorozat az előbbinek a másik fele, vagyis: vegytiszta hülyeség.

Az azonban igaz, hogy minden népnek megvan a saját karaktere, szokásrendszere, életszemlélete, minden nemzettől lehet tanulni valamit. Hoztunk néhány jellemzőt, amit érdemes lehet megfogadni a külföldiektől.

1. Mit tanulhatunk a franciáktól? Gyalogoljunk, biciklizzünk, a szabad levegőn érjünk A-ból B-be!

A franciák minden alkalmat megragadnak a sétára. Nézelődve, néhány kávézót útba ejtve gyalogolnak haza a munkából, vidéken, a kisvárosokban sokan bicikliznek. A piacokon friss, egészséges alapanyagokat vásárolnak, melyeket a bicikli kosarában szállítanak haza, hogy egy könnyű, ínycsiklandó fogást varázsoljanak belőle. Lassú, komótos séta, friss levegő, egészséges ételek jó borokkal – a franciás élet hozzávalói.

2. Mit tanulhatunk a hollandoktól? Ne költsünk többet, mint amennyi a rendelkezésünkre áll!

„Hála” a bankok egyre bővebb szolgáltatásarzenáljának és az egyre nehezebb megélhetésnek, a hitelkártyás fizetési lehetőségek nálunk is egyre népszerűbbek. A szükség ugyanis nagy úr. Igen ám, de ha valaki elkezdi hitelre vásárolgatni az éppen kellő vagy vágyott darabot, s minden hónapot azzal kezd, hogy a mínuszos bankszámlája réseit próbálja visszatömködni, egy idő után vészesen el fog adósodni. Jó, nyilván a hollandok nagyságrendekkel jobban élnek, mint mi, de sokunknak talán épp ezért kellene egy kicsit tudatosabb pénzügyi kultúra.

3. Mit tanulhatunk az olaszoktól? Divatot és lazaságot!

Az olaszok úgy tudnak hiperstílusosak lenni, hogy közben úgy tűnik, mintha csak felkaptak volna valamit a sötétben a szék karjáról. Lazán elegánsak, nem görcsölik túl sem az öltözködést, sem az életet. Nem azt nézik, mit miért nem lehet, hanem azt kérdezik: Miért ne? Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy órát nem lehet hozzájuk igazítani, de ha igazi kikapcsolódásra és önfeledtségre vágyunk, vegyük az irányt Itália felé.

4. Mit tanulhatunk a törököktől és a görögöktől? Vendégszeretetet.

Ez a pont most 2 az 1-ben, annak dacára, hogy a törökök és a görögök nemigen szívelik egymást. Mi viszont szeretjük mindkét népet, ráadásul van egy dolog, amiben verhetetlenek: ez pedig a vendégekkel való bánásmód. Ha akár Törökországban, akár Görögországban betérünk egy étterembe, sosem érezzük azt, mint amit itthon oly sokszor: hogy zavarjuk a pincérnek felvett szolimacát. Mind a törökök, mind a görögök alkalmas és csupaszív embereket választanak felszolgálónak, ott még a vendéglátós van a vendégért és nem fordítva. Ha visszatérő látogatók vagyunk egy helyi étteremben, a második-harmadik napon már név szerint köszöntenek, s kiemelt bánásmódban részesülünk. Ahogy mindenki más is.

5. Mit tanulhatunk az angoloktól? A nyelvüket.

Elcsépelten és közhelyesen hangozhat, de bizony még mindig hihetetlenül magas, az Eurostat két évvel ezelőtti felmérése alapján 65% körül van azon honfitársaink aránya, akik egyetlen idegen nyelven sem tudnak megszólalni. Még mindig általános tapasztalat a Balatonon vagy egy turisták által gyakran látogatott várnál, műemléknél, hogy a pénztáros Marika néni egyre hangosabban és tagoltabban magyarázza az egyre butábban néző angol vagy német csoport tagjainak, hogy a CS-O-P-O-R-T-O-S J-EG-Y, tikit, tikit, olcsóbb. HA KETTŐT VESZNEK, 4000. NÉGYEZEEEEER! Ez pedig nem túl szerencsés. Nem vet jó fényt az országra. A középiskolások körében már jobb a helyzet, a fiatalok 41%-a állítja, hogy beszél valamilyen idegen nyelvet. Még ez sem sok, de elkezdeni sohasem késő.

+1. Mire figyeljünk, ha magyarként nem akarunk senkitől tanulni? Valamit azért muszáj elsajátítanunk másoktól. Mégpedig a nemzeti büszkeséget és az önbecsülést. Próbáljuk meg a saját lehetőségeinkből kihozni a maximumot! Ne azt mondogassuk folyton, hogy minket mindenki bánt, mi egyedül vagyunk a nagyvilágban, mert ez, még ha sok esetben így is van, s a történelemben így is volt, nem visz előrébb. Le kell számolnunk a kishitűséggel, a szégyennel és a folyamatos fanyalgással. Oldalaktól, irányoktól, politikai színektől függetlenül. Magyarnak lenni ugyanolyan büszkeség, mint franciának vagy németnek vagy amerikainak. Mert nem vagyunk kevesebbek másoknál. Pontosabban: nem mások hitetik el velünk, hogy kevesebbek vagyunk, hanem saját magunk generáljuk ezt az érzést évszázadok óta. És mindig majmolunk valakit ahelyett, hogy a saját erényeinket domborítanánk ki. Lessük el másoktól, ami tanulható, de ne oldódjunk fel ebben, csak illesszük bele a saját karakterünkbe! Ebbe a színes, érdekes, jég hátán is megélő, fanyar humorú, szabadságvágyó, busongó karakterbe. Csuda dolgok születhetnének belőlünk, általunk, ha hagynánk.

(Az írás 2016. január 4-én jelent meg.)