Nem vagyok egy extrán szociális alkat, de nem is utálom az embereket, mégis megvisel a budapesti tömegközlekedés. Nem tudom, észrevettétek-e, de egy-egy embertípus mindig az ember közelében van a buszon, metrón, trolin vagy villamoson, olyasvalaki, akinek a jelenlététől, hogy úgy mondjam, az utazás színesebbé, szagosabbá válik.

Szerencsére még mindig az átlag- és kultúremberek vannak többségben, de biztosan ráismertek ti is az alábbi típusokra:

1. Aki nem fürdött, de legalább három hete. „Illata” belengi az egész járművet. Ha szerencsések vagyunk, kibírjuk, és nem kell leszállnunk, hogy megvárjuk a következő járatot.

2. Aki hagymát reggelizett és benyomott mellé egy felest. Leheletéről nem éppen egy virágos rét csodálatos illattengere jut eszünkbe.

3. Aki belép az auránkba. Vannak, akiknek a lételeme, hogy sokkal közelebb kerüljenek hozzánk, mint ahogy azt mi szeretnénk.

4. Akinél van egy gurulós kocsi. Általában több ilyen személy is tartózkodik a járművön, eszközét úgy helyezve, hogy biztosan ne férjünk el tőle, ne legyen szabad a közlekedés.

5. Aki magában beszél. Mostanában tényleg nem tudok úgy felszállni egy buszra vagy villamosra, hogy valaki ne bámulja a padlót és motyogjon valamit. Jobb esetben. Ugyanis nem ritka az sem, hogy az illető ordibál vagy hadonászva fenyegetőzik. Ez a legfélelmetesebb, mert egyre több ilyen, talajvesztett ember van, akiknek érdemi segítség kellene, de nem veszik igénybe, vagy nem is tudnak az állapotukról.

Sokszínűek vagyunk, néha rengeteg türelem és megértés kell egymás elfogadásához.