9 ok, hogy miért igyunk kávét - Felidéző

nov. 12., 2017

9 ok, hogy miért igyunk kávét - Felidéző

Bár nagyon szeretem a kávét, ritkán engedem meg magamnak, mert rettentően ideges leszek tőle, még a koffeinmentestől is, de lehet, hogy ez már csak „placebo”. Pedig nagyon jó lenne, ha hozzászoknék, ugyanis több tanulmány is kimutatta, hogy a kávéivás több évet is hozzátehet az életünkhöz.

Tíz európai országban több mint félmillió embert vizsgáltak éveken át. Megállapították, hogy akik naponta legalább három csésze kávét megittak, 18 százalékkal kevesebb eséllyel haltak meg korán, mint nem kávézó társaik.

Hasonló eredményekre jutottak azok az amerikai tudósok, akik 185 ezer ember bevonásával készítettek kutatást. A szakemberek szerint a kávészemek magas antioxidáns tartalmának köszönhető jótékony hatásuk.

A kávéfogyasztás csökkentheti a szívbetegség, a cukorbetegség, a májbetegség és egyes rákos megbetegedések kockázatát.

Íme 9 ok, hogy miért igyunk kávét:

1. Boldogabbak leszünk tőle

2. Segít a bőrrák megelőzésében

3. Jótékony hatással van az anyagcserére

4. Segít az agy karbantartásában

5. Intelligensebbé tesz (?)

6. Redukálja a cukorbetegség kialakulásának kockázatát

7. Jótékony hatást gyakorol a májra

8. Antioxidánsokban gazdag

9. Jótékony hatást gyakorol a szívre (persze nem 20 csésze naponta)

 

(Cikkünk 2017. július 26-án jelent meg.)

Sinkovics SzilviaSinkovics Szilvia

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások