Szeretem, ha egy írásunkra érkezik reakció. Bármilyen. Na jó, azért nem bármilyen, mert az alpári megnyilvánulást nem tűrjük. De a visszacsatolás azt jelenti, hogy az Olvasóban elindult valami a sorok hatására. Valami, bármi. A véleményekből pedig mi is tanulunk. Akár szerzőként, de leginkább emberként.

Néhány napja jelent meg az oldalon Silling Zoltánnal egy interjú (ITT), aki egy jó kedélyű, vesetranszplantált fiatalember. Úgy gondoltam, története, az élethez való hozzáállása, küzdelme példaértékű, így felkértem a beszélgetésre. Sok kedves reakció érkezett, de egy megosztásnál találtam egyetlen negatívot is. Amit – bevallom őszintén – megdöbbenéssel olvastam. A fanyalgó ezt írta: „Ez mennyiben érdekes? Nekem meg transzmuralis Crohn betegségem van, rheumathoid arthtitissel, szörnyűbb autoimmun betegség, mint a renális insuffitientia, és abból tavaly hátsófali infartusban meghaltam, és ujraélesztettek. Ha érdekli a betegsêgem patologiája , kórszövettana , etiologiája , autoszomális öröklése , szivesen leirom tizenőt oldakon keresztűl…"

Az az igazság, hogy így, ebben a formában, stílusban nem érdekel. A kommentje mégis nagyon tanulságos. Mindjárt meg is magyarázom, miért. Ebből a keserű mondatfolyamból egy valami nagyon is kiviláglik: a betegségek kialakulása szoros összefüggésben van a lélek állapotával. Az élethez való hozzáállással, az önsajnálattal, a frusztrációval. Nem én mondom, hanem pszichológusok, pszichiáterek, természetgyógyászok, orvosok.  

Ez az olvasó valószínűleg egyedül van a keserűségével, a problémáival, amelyekkel mára komfortosan él, mert úgy összenőttek, mint a borsó meg a héja. A betegségei adnak az mindennapjainak témát, viszonyítási pontot és azokon keresztül határozza meg saját magát is. Más baja nem érdekes, csak az övé. Egy utolsó stádiumos vesebaj smafu az ő ezerféle problémájához képest.

Az orvostudomány napjainkra sajnos szakított a holisztikus szemlélettel. A görög holos szóból alkotott holizmus a teljesség figyelembevételét jelenti. Vagyis az embert mint test-szellem-lélek hármas egységét vizsgálja. Az e szemlélettel gyógyító szakember nem csupán a betegséget próbálja megszüntetni, hanem a beteget, azaz az embert szeretné meggyógyítani. Igyekszik feltárni a fizikai tünetek lelki okát is, vissza akarja fejteni a bajt egészen a gyökerekig.

A holisztikus gyógyítás egyik fontos „műfaja” a sokak által sarlatánságnak titulált homeopátiás kezelés, de Rudolf Steiner, az antropozófia (az anthróposz, azaz ember és a szophia, azaz tudomány szavakból alkotott kifejezés) szellemi atyja is úgy vélte, gyógyítani nem mást jelent, mint a páciensben felborult fizikai-lelki-szellemi egyensúlyt visszaállítani, azaz az embert visszailleszteni a világ rendjébe.

Ruediger Dahlke német orvos, pszichoterapeuta és természetgyógyász A betegség mint szimbólum című könyvében sorra veszi, mely fizikai betegségnek mi lehet a lelki gyökere.

Nézzük meg, a fentebb említett olvasó által felsorolt betegségeknek mi állhat a hátterében Dahlke tapasztalatai alapján!

Crohn-betegség: a német orvos szerint a Crohn-betegség, mely a vékonybél gyulladása, a lélek szintjén nem másból fakad, mint abból, hogy mellőzve érezzük magunkat az élet minden területén. Talán épp ebből az elhanyagoltság érzésből fakadóan nem vállalunk felelősséget magunkért, a tetteinkért, kerülőutakon próbálunk meg boldogulni, amely azonban sorozatos kudarcokhoz, ez pedig a világtól való elszigetelődéshez vezet.

A megoldása az lehet, ha szűkebbre zárjuk a befogadás és beengedés „kiskapuját”, azaz nem engedünk magunkhoz túl közel minden negatív történést. Inkább magunk nyissunk a külvilág felé, mintsem hagyjuk, hogy a „világ baja” átáramoljon rajtunk. Legyünk előzékenyek, kezdeményezzünk kapcsolatokat, az öntudatunk erősítésével átkerülhet a fókusz a pozitív dolgokra.

Reumatoid arthritis: ez nem más, mint saját magunk felemésztése. A nem kiélt, elfojtott agresszió belülről szó szerint szétmarja a szervezetet, tehát a dühöt, haragot saját magunk ellen fordítjuk.

E betegség ellen úgy harcolhatunk, ha a kellemetlenségeket nem engedjük szó szerint a „bőrünk alá menni”, hanem nagy küzdelmek árán bár, de megpróbáljuk távolabbról szemlélni az életünket, s lépésről lépésre feldolgozni azokat az élményeket, melyek magunk ellen fordították a saját testünket. Nagy önuralmat és őszinteséget igényel a folyamat, hogy felfejtsük, miért haragszunk magunkra annyira, hogy tulajdonképpen saját magunkra vagyunk allergiásak.

Infarktus: az orvostudomány általában a folyamatos stresszt és az egészségtelen életmódot jelöli meg a betegség fő okaként. Dahlke szerint – természetesen a fizikai okok mellett - az infarktus előidézője a szeretetlenség érzése, ugyanis a szív nem kap elég életerőt, így szomjazik. Szomjazik a szeretetre, mert az önzés, az ego túlértékelése, a kicsinyesség uralja a mentalitásunkat. Az infarktus a dominanciára törekvő, teljesítményorientált, pillanatnak élő, a fennköltebb életcélt megfogalmazni képtelen emberek betegsége, akik félnek a kritikától, és minden kudarcra (elfojtott) agresszió a válaszuk.

A szívbaj elkerülése érdekében nem kell mást tennünk, mint megtisztítani elménket a gyűlölködő, ártó, negatív gondolatoktól. Ez nem gyengeség, csupán annak elfogadása, hogy nem forog minden körülöttünk. Az egónk helyett az (ön)gondoskodásra, (ön)elfogadásra, (ön)szeretetre fókuszáljunk.

Ez a rövid összefoglaló csak annak a három betegségnek a lehetséges lelki okait mutatja be, melyeket a hozzászóló felsorolt. Láthatjuk, hogy Rüdiger Dahlke-nek valószínűleg igaza van: a kommentelő testi tüneteit biztosan felerősítik a lelkében zajló küzdelmek.

Minden fejben dől el – tartja a mondás. Ne becsüljük hát le az elménk teremtő erejét, mely, láthatjuk, mennyi kellemetlenséget tud okozni magunknak és másoknak is, természetesen. De a jó hír, hogy építeni, erősíteni ugyanúgy képes. Az életünk szervezeti és működési szabályzata ott van bennünk. És csak mi tudjuk átírni és aktualizálni is…           

(A cikkhez felhasznált irodalom: Rüdiger Dahlke: A betegség mint szimbólum, Édesvíz Kiadó, 2015.)