Nem vagyok gyűlölködő. Akit nem szeretek, akivel nem passzolunk, nem értünk egyet valamiért, azokat igyekszem kizárni az életemből. Nem törődöm velük, nem keresem a konfliktust, nem is foglalkoztatnak. Az „élni és élni hagyni” elv alapján úgy gondolom, mindenkinek van helye a színpadon, a tetteiért mindenki saját maga felel önmaga és a felsőbb ítélőszék előtt.

De azért az ember életében adódnak olyan szituációk, amikor mások dühe, undora, keserűsége bizony megtalálja. És nem térhet ki előle.

Furcsa az élet, furcsa a sors: épp a böjt előtti napokban kerültem önhibámon kívül egy bosszantó szituációba. Áttételesen nekem támadt valaki, akivel valamikor ismerősök voltunk. Visszahallottam, hogy áskálódik a hátam mögött, valótlanságokat állít, gyűlölködik.

És szerintetek mi történt? Mikor megbizonyosodtam arról, hogy tényleg rossz híremet kelti – egyébként évek óta nem találkoztunk, nem beszéltünk -, meggyűlöltem én is. Tiszta szívemből. Szerettem volna megalázni, rosszat kívántam neki, de mivel nem akartam reagálni a méltatlan vádakra, mert az adok-kapoknak úgysem lett volna vége, így magamban őrlődtem, puffogtam, füstölögtem.

Képtelen voltam aludni, a vérnyomásom az egekbe szökött. A fejemben úgy zakatolt a vér, mintha szenet bányásznának a tekervényeimen. A bal felem lezsibbadt, állandó szívdobogásom volt. Mellesleg utáltam azt a keserű, tehetetlen érzést, amit a sérelem kiváltott belőlem. Gyengének, piszkosnak és undorítónak éreztem magam. Mint aki meghempergett egy jó nagy adag mocsokban.

Aztán elolvastam Eszti GYŰJTÉSÉT a böjt alapszabályairól, s a plusz egyes mondata nagyon megragadott: ne csak a testedet, a lelkedet is tisztítsd meg! Hát igen! Lehet akármilyen egészséges, méregtelenítő egy kúra, ha utálattal végezzük, vagy ha tele vagyunk sérelemmel, negatív energiákkal, semmit sem ér. Mint amikor valaki a legmenőbb ruhájában megy az első randira, de három napja nem mosott fogat…  

Az elmúlt napokban szabályosan azt éreztem, hogy fekete vagyok belül. Beteg.

Aztán eszembe jutottak azok a felületek, kommentlisták, közösségi oldalak, melyek lényegében azért jöttek létre, hogy valakit vagy valamit folyamatosan pocskondiázzanak. Egyfajta össznépi virtuális megkövező fórumként. És óriási látogatottságuk, tagságuk van. Vannak emberek, akik tényleg ebből táplálkoznak? Ebből merítenek erőt? Ez élteti őket? A rossz, a csúf, a káromló, a gonosz? Attól jobb lesz bárkinek is, ha másnak rossz?

Én tudom, hogy nem. Mert szó szerint fizikai fájdalmakkal jár. Infarktus- és agyvérzésközeli tünetekkel. Ráadásul türelmetlenséggel, örömre képtelenséggel és szürkeséggel. Mások miatt.

Ahogy ezeket végiggondoltam, jobban vagyok. Nem áltatom magam azzal, hogy a világ egyszer olyan lesz, mint a Macskafogó végén, ahol nagy, kövér cicák körmüket behúzva piros gombolyagot gurítanak a szende egérkéknek és összekapaszkodva éneklik az „O sole mio”-t, de az biztos, hogy a magunk boldogságáért kizárólag mi felelünk. Például úgy, hogy nem engedünk az egónk túlértékelésével támadó önzésnek, s lenyeljük a felénk hajigált nagy vödörnyi békát.

A böjt kiváló alkalom a szemléletváltásra is. A szemléletváltás meg a vérnyomásunk kordában tartására.

(Az írás 2016. február 10-én jelent meg.)