Régóta nagy rajongója vagyok Anastaciának. Imádom a hangját, na meg azt, hogy örökké viccelődik, grimaszol. Bár nekem édesanyámmal nagyon terhelt volt a kapcsolatom, mégis megviselt, amikor 2002 decemberében meghalt rákban. Rá egy hónapra, 2003 januárjában kaptam a hírt, hogy a kedvenc énekesnőm, Anastacia is rákban szenved. Harmincöt évesen, amikor mellkisebbítő műtétre jelentkezett, felfedeztek egy csomót a mellében, ami sajnos rosszindulatúnak bizonyult. 

A születésnapomon műtötték, 2003. február 10-én, akkor mindkét mellét kisebbre szabták, eltávolítva a daganatos sejteket. Abban az időben azt hittem, hogy a rák egyet jelent azzal, hogy meghal, ő is, ahogyan anyu is. De pár hónap csend után visszatért, szebb és jobb volt, mint valaha. Nyilván nem ennyire egyszerű a történet, de akkor, egy olyan nehéz időszakában az életemnek, mégis úgy éreztem, visszaadta az életbe vetett hitemet azzal, hogy ő túlélte. Azt a tetoválást, amit ő a hátán visel, én is magamra tetováltattam, méghozzá az ő születésnapján, 2009-ben, amikor személyesen találkoztam vele. Azt akartam, hogy valami legyen velem az ő energiáiból, azt a harcos, erős, vicces nőt akartam magamban is látni. Persze valahol tudtam, hogy megvan, de kellett ez a fajta megerősítés.

2013-ban aztán ismét diagnosztizálták nála a mellrákot. Mi, akik követjük őt a közösségi oldalakon, azt tudtuk, hogy mindkét mellét teljesen eltávolíttatta, illetve több helyreállító műtéten is átesett, de azt, hogy ez pontosan milyen műtéteket jelentett, ezidáig nem is sejtettük. Azonban ezen a héten a Fault magazinban megmutatta a testét, ami még engem is lesokkolt. Azt tudtam, hogy a mellei biztosan hegesek, de az, hogy a hátán 30-40 cm-es hegek húzódnak, nagyon váratlanul ért. Amikor rákerestem az interneten arra, hogy hogyan állítják helyre a melleket a teljes masztektómia után, már világos lett, hogy miért vannak ezek a hatalmas hegek a hátán. A hátból vett izom- és zsírszövetekkel pótolják a mellekből hiányzó részt a műtét után, ezért van összeszabdalva mindkét oldalon majdnem derékig. A vele készült interjúból kiderül, hogy normál esetben ezek a hegek a melltartóvonal alatt futnának, de mivel majdnem a teljes háta ki van tetoválva, a tetovált bőr pedig nem alkalmas a helyreállító műtéthez, át kellett tervezni a dolgot és ez volt az egyetlen megoldás. Kezdetben neheztelt a hegekre, utálta, hogy ekkorák, de azt semmiképpen sem szerette volna, hogy egy lesifotós kapja le és mutassa meg a világnak. Azt megszégyenítőnek érezte volna, ezért inkább úgy döntött, megmutatja ő maga, úgy, hogy az művészi legyen. És milyen jól tette!

Magam is voltam már olyan helyzetben, hogy szégyelltem magam bizonyos dolgok miatt. Szégyelltem, hogy szegény családban éltem, szégyelltem, hogy nem kaptam lehetőséget gyerekkoromban a tanulásra, szégyelltem, hogy a szüleim dohányzása miatt büdös gyerek voltam. És mi történik, ha nem hallgatok tovább? Mi történik, ha azt az energiát, amit a fájdalmam rejtegetésére fordítok, inkább arra fordítom, hogy kitárom a világ elé önmagamat és az érzéseimet? Hirtelen támogató, biztató szavakat kapok és már nem kell szégyellnem azt, aki vagyok. Mert őszinte voltam, az pedig a legtöbb esetben kifizetődő dolog. Ha pedig én teszem ki a lelkem az asztalra azzal, hogy tessék, ez vagyok én, ez a valódi önmagam - akkor mások már nem tudnak sarokba szorítani, támadni, bántani.

A képek láttán az első gondolatom az volt, hogy még sosem láttam ennyire szépnek ezt a nőt, mint most. Mennyire bátornak kell ahhoz lenni, hogy így megmutassa magát a világnak? És persze azt is végiggondoltam, mennyi fájdalmat, félelmet élhetett át a műtétek során, mennyire iszonyúan fájhatott, amikor se háton, se hason feküdni nem tudott, se köhögni, se nevetni, mert egyszerűen mindene fájt. És látom, hogy most, 48 évesen újra megtalálta önmagát, szebb és nőiesebb, mint valaha. És hogy a rengeteg átélt fájdalomnak hálás tud lenni, mert megtanulta általa jobban értékelni az életet, elfogadni önmagát és ez hatalmas dolog.

Azt kérdezik tőle az interjú végén, hogy mit üzenne a fiatalkori önmagának. A válaszát pedig mint megfogadhatnánk: “Légy kedvesebb önmagadhoz és ne hasonlítsd magad másokhoz!" 

(Képek forrása ITT.)