A tavasz az új szerelmek, nyitott szívek, dagadó párnák, a nagytakarítás és a nagy szanálások ideje. A szülői házban tett legutóbbi látogatásunkkor – édesanyánk erőteljes nyomására – mi is szerét ejtettük a húgommal egykori lányszobánk kipakolásának. A 12 négyzetméteres helyiség rendbe tétele hosszú órákat vett igénybe, mert felváltva görnyedeztünk a röhögéstől és hüledeztünk egykori kamasz önmagunk megőrzött relikviáin. Én ’78-ban születtem, a testvérem ’82-ben, így a ’90-es években voltunk világot felfedező ifjoncok. Azokban az években, amikor a trapézfarmer, a színestincses hajköltemények, a házilag feleszkábált műkörmök és a Beverly Hills 90210 című sorozat voltak az igazodási pontok.

Nézzétek csak, miket leltünk a fiókok mélyén:

1. Mékáp

A mindennapi makulátlan megjelenés elengedhetetlen kellékei: a már említett Beverly Hills „nájnótúvánó” parfüm, amit még így 20 év távlatából, felnőtt fejjel is kellemes illatúnak találtunk. A reggeli készülődés részeként egy kőpúder – azt mondjuk, máig sem értjük, miért kellett hamvas, tizenéves arcokat ilyenekkel próbára tenni, hisz még ma sem használunk hétköznapokon olyan sminket, amelyhez alapozó és púder kell. Az meg kimondott rejtély, vajon tényleg feltettük-e a szemhéjunkra azt a sárga-narancssárga festék kombót, de mivel használtnak tűnik, gyanítjuk, hogy igen. Nem is tudtunk megegyezni, vajon melyikünké lehetett. Egyikünk sem vállalja fel. Ahogy az sem lehet véletlen, hogy a zacskó műköröm a hozzá tartozó ragasztóval is megmaradt az utókornak. Valószínűleg nem sikerült felapplikálnunk az ujjunk végére. Szerencsére.

2. Partiarcoknak

Nem tudunk visszaemlékezni, vajon mit is akartunk a neccharisnyával, ami ráadásul combfix volt. Emlékeim szerint rajtam még életemben nem volt combfix, pedig már inkább negyven vagyok, mint harminc, az meg szinte biztos, hogy tizenévesen az édesapám arra a harisnyára lógatott volna fel, ha abban mentem volna el otthonról. A kép bal alsó sarkában egy szilikonpánt fehérlik. Igen, az a totálisan igénytelen és felesleges kiegészítő, ami egy időben minden zsengülő mellű tinilány megjelenésének elengedhetetlen kelléke volt. Visszagondolva, valami rettenetesen igénytelen a látványt nyújtott egy pánt nélküli top, amelyből kivillant ez a „diszkrétnek szánt” plexi csík. Soha nem töltötte be a funkcióját, jelesül, hogy láthatatlan legyen, hisz főleg a diszkó UV-fényében villogott kegyetlenül. Ráadásul az igazodásra képtelen műanyag szalag bevágott az ember húsába, s még allergiás reakciókat is okozott. Minden buli után jöhetett a Fenistil. A szegecses műbőr övet pedig valószínűleg Samantha Fox-epigonokként képzeltük magunkra. Ha már akkora mellünk nem lehetett, mint a brit énekesnőnek, úgy gondolhattuk, kicsit lejjebb hasonlítsunk már rá egy kicsit!      

3. Bulibárók

Ezért a felhozatalért mi kérünk elnézést. Kicsit eklektikus, elismerjük. A Park együttest vállalom. Bár kevéssé ismertek, s akkoriban sem töltötték meg a Budapest Sportcsarnokot, én jó párszor meghallgattam a Fenyő Miklós által gründolt „fiúbanda” kazettáját. A frontemberként Fenyő fia, Dávid nyomult, s a borító jobb oldalán felsejlik Rácz Gergő, aki később a VIP együttes tagja volt, egy ideig szólóban is nyomta, ma pedig a Full Moon nevű formációban zenél. A Romantic és Lagzi Lajcsi-balhét a húgom viszi el. Bár mentségére legyen mondva, nem gondolhatta, hogy néhány év múlva Győzike olyan „ikonja” lesz a magyar közéletnek, amire minimum necces országimázst építeni.

4. Züllés

Nincs kamasz, aki ne próbálta volna ki a cigarettát! Mi sem voltunk ezzel másképp. A Multifilter volt akkoriban a köztes megoldás: nem haltunk meg tőle, de mégsem kezdhettük édesapánk Szofijával. Bár a barátnőm hiperkemény volt, ő a piros Symphoniára esküdött. A cigizési kényszert szerencsére azóta elsöpörte a kor és a józan eszünk, de akkoriban minden hétvégén próbálkoztunk vele, hátha egyszer csak jólesik. Nem esett jól. A kisüveges Ouzot pedig valószínűleg egy görög nyaralásról hoztuk, hogy majd egyszer jól megisszuk. De tekintve, hogy belekóstolhattunk a szüleink által hazahozott nagy üveges változatba, nem éreztünk kényszert, hogy a cigit egy korty ánizsos rettenettel öblítsük le.

5. Gyakorlati élet

Azért egy kamasz élete nem csak buliból állt. Ha rajtunk múlik, abból állt volna, na de ott voltak a szüleink, ugye. Így iskolába is kellett járni, még kémiaórán is tiszteletünket tenni. Erre utal a kép alján megbújó, tolltartóba helyezhető periódusos rendszer. Az iskola messze volt a lakásunktól – már amennyiben Szekszárdon távolságnak lehet nevezni 25 perces sétát -, s naponta alig néhányszor járt a busz, így nagy szükségünk volt a menetrendre. Az OTP Junior kártyán gyűjtöttük szerény megtakarításainkat, s a húgom olyan szerencsés volt, hogy már középiskolás korában hozzájutott egy Domino-kártyás telefonhoz. Nekem ez csak az egyetemi éveim alatt adatott. Hja, a kisebbnek mindig minden könnyebb…

6. Memoárhoz

A Micimackós napló a húgom jegyzetfüzete volt, benne mindenféle okossággal. Nem árulom el, milyen magvas gondolatokat rejtettek a lapok, akinél van a háztartásban kamasz lánygyermek, kérdezze meg tőle, az övé mit tartalmaz. Mindenhol ugyanaz lesz a válasz. A filmtekercsen egy balatoni nyaralás elő nem hívott képei lapulnak. Talán jobb is. Azok a frizurák, azok a ruhák! Még így a negatívon át nézve is meglehetősen negatív. A floppy, ó a floppy! Ma már hihetetlen, hogy létezett, pedig igen. Sőt, én még a szakdolgozatomat is ilyenen tároltam 2002-ben. Hogy ez a lemez mit rejtett, sajnos sosem fogjuk megtudni, ugyanis már a távoli rokonságban sincs olyan számítógép, amely olvasni tudná.  

7. Ó, a kis ábrándos lelkek!

Ez a gyűjtemény bimbózó öntudatunk, zsenge kis szívünk, romantikus lánylelkünk kivetülése. Emlékeztek? Ez az emlékkönyvek, idézetgyűjtemények, képeslapok, feliratos könyvjelzők kora. Akkoriban még nem volt internet meg Facebook, ahol naponta százszámra lehetett volna osztogatni a macsós képeslap szintű ostobaságokat, be kellett érnünk a papíralapúval. Egész doboznyival rendelkeztünk nyálas, semmirekellő képecskékből, de anyukánk azokat már egy korábbi nagytakarítás alkalmával megsemmisítette.

 ***

Szerencsére azonban pakolásmániás édesanyánk keze nem ért el mindenhová, így maradhattak meg ezek a kincsek az utókornak. Azóta persze már ezek is áldozatul estek a nagy szanálásnak, de legalább a fotók őrzik, hogy mi is voltunk fiatalok. S nem is akármilyenek!  

(Az írás 2016. május 9-én jelent meg.)