Előttem áll a kifőzdében. Az a kora 60-as, pocakos, maradék haját tüsire vágató, vastag keretes szemüveget (nem a trendi fajtából) viselő, hangoskodó tahó. Mindegy, mit, mindegy, kinek, csak jó hangosan. Csak hallja a nép az ő nagyszerűségét, részesüljön lehengerlő személyisége pici morzsáiból, igyák szavait ifjak és vének.

- Mi van ma itt? Elfogyott a menü? Hahaha… Na szép. Egy órakor már nincs menü. Szép kisasszony, az hogy lehet, hogy nekem nincs már menü? Mondja már meg, kiskezitcsókolom? Az ott mi? Gulyás? Milyen gulyás? Ó, a feleségem nem ilyet csinál… Az övé szebb. Tetszik érteni? Ne vegye bántásnak, mert azért olyan szép nincs, mint magácska. Egyem meg! Főnök úr! Hát maga? Mit ajánl nekem? Ez a szegény kislány nem tudja, mit adjon nekem. Hahaha… Valami húst. Persze. Abban van az erő. A vitalitás. Igaz-e? – harsogja egy szuszra, közben alig bírja megállni, hogy bele ne csípjen az előtte elhaladó húszéves feszes, kerek fenekébe.

- Hjnya, jó az a ruha, szép sárga. Látta, főnök úr? Szép volt a ruhája, jó púpos. Hahahahaha… És az ott? Sütemény? Milyen sütemény? Csokitorta? Ó, de hát nekem arra rá sem szabad néznem. Vigyáznom kell a formámra. Tudja, főnök úr? Na, szép kisasszony, vigye előlem azt a tortát. Nem lehet. Nem, nem. Akinek fiatal barátnője van… Tudja, hogy megy ez… Akinek fiatal barátnője van… Hahahahaha… Na, kisdrágám, adjon nekem abból a szószosból! Ha van benne husi. Sok-sok husi. Mert akinek fiatal barátnője van… Igaz-e? – kacsint körbe.

Kellemetlen aurája belengi a kisvendéglőt. Műbőr kabátja korántsem diszkréten domborodik méretes gyomrán. Felesége „szép” gulyásának ékes bizonyítéka. Kap egy tányér szószosat, jó sok husival. A tortaszelet marad a pultban. Másnak. Mert akinek fiatal barátnője van, annak elég édes az élet csoki nélkül is…

Hallottam már a férfiak kapuzárási pánikjáról. De megtapasztalni, hogy valaki egyenesen az ajtófélfát dönti ki 60 éves korában, meglehetősen kiábrándító. Igaz-e?

Hahahaha… Tetszik érteni?         

(A fotó illusztráció.)