Sajnos nem kaptam többet 160 centinél. Dolgozom rajta, de még nem sikerült elfogadnom a magasságomat. Úgy érzem ez örökre - tudom nem szabad ilyen nagy szavakat használni - elválaszt attól, hogy felnőtt nőnek érezzem magam. Sokan próbálnak vigasztalni azzal, hogy ez mennyire jó, hiszen így bármilyen magassarkút felvehetek, akármilyen magas barátom lehet, de én mégis azt érzem, bármit megadnék plusz tíz centiért, vagy legalább ötért. Csak azért, hogy egy kicsit nőiesebbnek érezhessem magam, hogy én is számítsak. Olyan, mintha lennének a bomba nők, magasak, tökéletes alakkal, a férfiak álmai és vagyok én. A szó szoros értelmében lentről tekintek fel rájuk, de átvitt értelemben is rögtön alárendelt viszonyba helyezem magam hozzájuk képest, de nemcsak hozzájuk képest, hanem a férfiakhoz képest is. Többek között az a problémám a magasságommal, hogy a gyerekszerep börtönében tart.

Egyszer egy srác - viszonylag hosszabb ideig volt a barátom - azt mondta, számára az ideális nő magasabb. Mintha egy tőrt döfött volna belém, teljesen összetörtem, azóta még kétségbeesettebben vágyom a magasságra, hiszen bebizonyosodott, igen a férfiak tényleg a hosszú lábakra buknak. Néha teljesen bele tudom pörgetni magam a témába, ilyenkor figyelem sorstársaimat és roppant nagy örömmel fogadom, ha látok egy szép, magabiztos, ám szintén alacsony nőt. Előfordul, hogy megpróbálok közel menni hozzá és megállapítani, hogy vajon vagyok-e én is akkora, van-e lehetőségem nekem is olyan önbizalomra, kisugárzásra.  

Az ismert nőkkel kapcsolatban is sokszor az az első, hogy a neten megnézem, milyen magasak. Például rendkívül nagy reményt adott, hogy Marilyn Monoroe alig volt több, mint 160 centiméter, de Elisabeth Taylor is a pici nők táborát erősítette. Igaz, nemrég Sütő Enikő egy lapnak azt nyilatkozta, tapasztalatai szerint a ma szépnek tartott lányok magasak, vékonyak, de szerencsére az extrém, anorexiás típus már a modellvilágban is egyre inkább eltűnik, viszont Marilyn Monroe-nak ma nem sok esélye lenne, alacsonynak és túlsúlyosnak számítana.

Bár a saját magasságomat nem tudom elfogadni, azt gondolom Sütő Enikőnek egyáltalán nincs igaza. A nőiesség, a szépség valójában belülről fakad. Attól függ minden, hogy mi mit gondolunk, és mit közvetítünk magunkról. Tehát nincs más hátra, mint megszeretni azt akik és amilyenek vagyunk. Persze ez a legnehezebb.

(Cikkünk 2017. december 2-án jelent meg.)