Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus legújabb, Bátran élni című könyvében a mindennapjaink feszültségeit, gátlásait, megfelelési kényszereit járja körbe. A saját magunknak okozott problémákat, melyek meggátolnak bennünket a vágyott élet, a harmónia, az egyensúly megvalósításában. Ezek a belső gondok, frusztrációk az ünnepek közeledtével fel is erősödhetnek, sokszor komoly krízisekbe sodorva az egyént és a párkapcsolatot is. A karácsonyi készülődésben ezekről a lelki vívódásokról beszélgettünk a doktornővel.
IgenÉlet: A karácsony az év legérzékenyebb ünnepe. Túlcsordulnak az érzelmek, s előfordul, hogy nemcsak a szeretet érzése hatalmasodik el rajtunk. Felszínre kerülhetnek az elfojtott feszültségek is. Mi lehet ennek az oka, miért érint minket hiperérzékenyen a karácsonyi időszak?
Almási Kitti.: Tulajdonképpen nem csak a karácsonyra, hanem minden olyan ünnepre vonatkoztatható ez az érzékenység, amikor nagyon erőteljes a nyomás, ha valamilyen nagyon intenzív érzelmet vagy intimitást élünk át. Ilyen, ha egy nagy, kerek házassági évfordulót megél valaki vagy egy kerek születésnapot, vagy egy olyan életeseményt, pl. anyák napját, amikor egy férfi-nő vagy szülő-gyerek kapcsolatban felszínre kerülhet a rejtett feszültség, s megakadályozza az önfeledt örömet. Az ünnepek felszínre hozhatják egy kapcsolat megoldatlan gondjait. Amikor a karácsonyra mindenki meghatottan készül, minden a szeretetről szól meg egymás megajándékozásáról, mégis nagyon sokan azon kapják magukat, nem is tudják, minek örülne a másik, húzzák-halasztják a vásárlást. Már nem belülről fakad, hogy örömet okozzanak a másiknak, és ez akár tudatosan, akár tudattalanul, de ráirányítja a figyelmet arra, hogy valami nem igazán működik jól egy kapcsolatban. És ennek a krízisét éljük meg ilyenkor: eljátsszuk a színjátékot, óriási ételeket hozunk össze meg ajándékozunk, de valójában meg tartalmatlan az egész.
IÉ.: Akkor nem az erőltetett női-férfi szerepek okozzák a frusztrációt? Gondolok itt arra, hogy apukának kutya kötelessége fát venni, bevágni a tartóba, halat beszerezni, cipekedni, anyukának meg napestig főzni, csomagolni, díszíteni… Ennél akkor vannak jóval súlyosabb és mélyre elfojtott dolgok is a karácsonyi krízis mögött…
A.K.: Nem a szerepek okoznak frusztrációt. A feladatok ilyen megosztása inkább csak egy megoldási kísérlet, hogy a frusztráció ne fokozódjon. Ha hiányzik az intimitás, a valós érzelem, ahelyett főzhet a nő sokat, vagy a valós intimitás helyett apuka vásárolhat sokat az asszonynak, de közben meg nem beszélgettek két éve. Szóval ezek a szerepdolgok inkább pótcselekvéseknek minősülnek ilyen szempontból. Ezekkel próbálják elfedni valahogy a valóságot.
IÉ.: És akkor ott van egy igen komoly feszültség- és veszélyforrás ilyenkor: a munkahelyi bulik, partik hosszú sora. Az alkohol lazítja a gátlásokat, egymásba is gabalyodhatnak kollégák. Van arra valamilyen statisztika, hogy karácsony után több a szakítás, válás, vagy ez csak gyanú, feltételezés sokak részéről?
A.K.: Tény és való, hogy a nagy ünnepek, meg egyébként az évkezdés is nagyon sok emberben előhívja az újrakezdés igényét, a nagy fogadalmakat. A nagy eseményektől, kerek évfordulóktól, karácsonytól hajlamosak a párok nagyon sokat várni olyankor, ha egy kiélezett kapcsolatban élnek, ha eltávolodtak. Arra számítanak, hogy majd a karácsony esetleg hozza azt a fajta mélységet intimitást vagy élményt, amire vágynak, vagy az ajándék által megélik, hogy mégiscsak nagyon szeretve vannak… És ha ez az érzés elmarad, az nagyon mély csalódás is. Ebből a szempontból a január egy rettentő nehéz hónap, mert akkor amúgy sem történik nagyon semmi. Elmélyül az a csalódás érzés, hogy elkezdődött egy új év, de az égvilágon semmi sem változott. Az ünnepektől sem lett jobb, egyebektől sem, hiába költöttünk sokat, hiába készültünk sokat… A munkahelyi kapcsolat kialakulása évszaktól függetlenül egy állandó veszély. Ez azonban abból fakad, hogy a legtöbb párkapcsolatban otthon kezd kihalni a mély beszélgetések száma vagy jelentősége. Túl hosszú a munkaidő, este a párok fáradtak, és épp a beszélgetésre nem szánnak időt. Így a legtöbb érzelmes beszélgetés sajnos napközben zajlik le azzal, aki épp ott van. Ez pedig egy kolléga. És év végén, amikor végre nem a feladatokat kell nyomni, hanem van egy lazább kiruccanás, alkalom, az emberek még jobban feloldódnak annak a társaságában, akivel amúgy is nagyon jókat beszélgettek egész évben. Ez fordul át nagyon könnyen szexualitásba. Nem feltétlenül azért, mert a kolléga a félrelépő élete párja, hanem mert kialakult köztük egy olyan intimitás, amely akár már mélyebb, mint a házastárssal megélt kötelék. Ez egy nyomasztó probléma, valóban, s főleg így ünnepekkor. Mikor azt éli meg valaki, hogy otthon nincs meghittség, a munkahelyen ott a süti, a kis meglepetés egymásnak. A magányos ember azt érzi, hogy itt figyelnek rá, hogy ő is fontos, s ez az érzés nagyon félrevezető lehet.
IÉ.: Tudom, ez nehéz kérdés, de mit javasol, hogyan óvjuk a valamikor felépített szeretetburkot, hogy az meg is maradjon? Ne csak ünnepekkor, hanem a hétköznapokban is…
A.K.: Hű, ez így nagyon általános. Azt gondolom, az nagyon fontos, hogy legyen egy olyan erős szövetség a felek között, olyan erős intimitás, ami másokkal nem megosztható. Legyen egy családon belül egy szelet, ahová már másokat kívülről nem engedünk be. Legyen egy egészséges határa annak a párkapcsolatnak vagy családi keretnek, amin belül vagyunk. Pl. mások ne tudhassanak többet az illetőről, mint a saját házastársa vagy a családtagjai. Amikor megbontjuk az összetartozásnak vagy szövetségnek ezt a határát, akkor kezd széthullani a kapcsolat darabokra. Ne pótmegoldásokkal próbáljuk megélni azt, hogy valakihez tartozunk – ne kollégával vagy szeretővel –, hanem ameddig csak lehet, próbáljuk meg a társunkkal megmenteni, ami kiveszőfélben van. Erőfeszítéseket kell tennünk, hogy mégis közeledjünk egymáshoz. Ezek nem olyan bonyolult dolgok, nem kell annyira emberfeletti erőfeszítés hozzá, csak egy kis motiváció. Nem megsértődni kell, ha valami nem történik meg, hanem tenni kell érte, s nem csak a másiktól várni.
(Az interjú 2015. december 19-én jelent meg.)
