Számos szituációt nem élünk meg, lehetőségeket hagyunk ki, mert félünk a kudarctól, a megszégyenüléstől. Mások véleményével foglalkozunk, nem akarunk sem alulmaradni, sem kitűnni. Élünk egyáltalán?

Merünk-e bátran élni? Félelmekről, gátlásokról, szorongásokról beszélt Almási Kitti, klinikai szakpszichológus márciusi előadásán. A szakember szerint sokan mérlegelnek egy-egy lehetőség, döntés vagy szituáció előtt, végül legtöbben az „inkább nem” mellett döntenek. Sokan számos élethelyzetet hagynak ki, és ilyenkor felteszik magukban a kérdést: „Úristen, mi lenne akkor…?” Azonban a mondatot nem fejezik be. Almási Kitti szerint ezekkel az „inkább nemekkel” nem élünk meg egy általunk elképzelt kudarcot. Ugyan nem tudjuk, hogy valójában bukás lenne-e a következménye, azonban az elménkben már lejátsszuk, hogy biztosan csődöt mondanánk az adott szituációban. Ezeknek az eseteknek azonban van egy másik terhe is: a kihagyott életlehetőség súlya. Almási Kitti felhívta a figyelmet, hogy később visszatekintve sokkal nagyobb terhet jelent az, ha valamit meg sem próbálunk, mint egy valóban átélt kudarc.

A szakember szerint ha ilyen esetekben végigvesszük, hogy mi történhet és úgy véljük, hogy a legrosszabb lehetőséget is túlélhetjük, akkor megpróbáljuk. A klinikai szakpszichológus arra is rávilágított, rettegünk attól, hogy ha megmutatunk magunkból valamit, akkor kitesszük magunkat mások ítéletének, kritikájának, elutasításának. Azt gondoljuk, mások bármilyen reakciójának mi vagyunk az okai, vagyis az ok-okozati összefüggést csak magunkra tudjuk visszavezetni, ezzel pedig olyan terhet veszünk a nyakunkba, ami nemhogy nem a másiké, de még csak nem is létezik. Úgy visszük tovább a rossz érzést, hogy nincs is semmilyen alapja.

Irigységre van megoldás: szorgalom és alázat

A pszichológus szerint sokan attól tartunk, nehogy túlságosan kitűnjünk a tömegből, rettegünk attól, hogy a figyelem középpontjába kerüljünk, nehogy többnek látszódjunk másoknál. Sokan ugyanis irigységgel reagálnának a mi „többségünkre”. A szakember kifejtette, az irigység abból fakad, hogy nem tudjuk az utat, hogyan juthatnánk el A-ból B-be, azonban ha látunk valakit, akinek ez sikerül, az szorongást okoz bennünk. Az irigységre azonban van megoldás: szorgalom és alázat. Aki ugyanis fél beismerni, hogy a másik is ugyanonnan indult és kemény munkával ért el sikereket, az mindig külső körülményekre fogja saját kudarcát, például a sorsra vagy a szerencsére.

Mivel attól rettegünk, hogy valakiben negatív érzést keltünk, ezért inkább nem csinálunk semmit. Egy-egy helyzetben sem alulmaradni, sem kitűnni nem szeretnénk – tudtuk meg. Azonban ha mindig az „inkább nemet” választjuk, akkor nem is élünk, unalmassá válunk.

És akkor mi van?!

Azon erőlködünk egész életünkben, hogy másoknak megfeleljünk, hogy ne gondoljanak rosszat rólunk, ne szóljanak meg, ne bántsanak minket, miközben önmagunkat cserbenhagyjuk. Miért nem tesszük fel néha a kérdést: És akkor mi van?! Mi van akkor, ha valami nem sikerül, ha valaki nem fogad el? - tette fel a költői kérdést Almási Kitti.

Meg kell vizsgálni, kiket ruházunk fel kritikai hatalommal. Azonban tudatosítani kell magunkban, hogy az életünkben mindössze négy-öt olyan ember van, akinek a véleménye számíthat, a többiekével viszont nem kell foglalkozni. Végig kell gondolni, hogy ha egy-egy kellemetlen szituációban ott és akkor nehéz is, de milyen hatással lehet hosszútávon az életünkre?

A szakember arra is rávilágított, minél kevesebb az önbizalmunk, annál több pozitív visszajelzésre van szükségünk, annál jobban számít mások véleménye. Ha valamit el akarunk rejteni, akkor arra hívjuk fel leginkább a figyelmet, hiszen arra koncentrálunk. Ha előre elképzeljük, egy-egy tulajdonságunkra hogyan reagálnak a többiek, akkor megpróbáljuk azokat eltakarni, azonban éppen ezzel helyezzük előnytelenségeinket előtérbe.

Almási Kitti szerint ki kell próbálni, hogy mi történik, akkor, ha nem futunk meg olyan köröket, amelyeket elvárnak tőlünk! Az önismeretünk fejlesztése segíthet abban, hogy merjünk bátran élni.