B. Tanner Ilonka: Hivatlan jőjjön az élet

Nem akarok többé féktelen őrjöngés viharverése lenni,

Tomboló orkán, mely buggyanó sebeket ostoroz,

És durva öklökkel tépi magához alélt prédáját.

Szeretnék halk mámorok szelid csöndjébe szédülni

S hunyt szemeim bágyadt-lila hullámverésén át

Lesni, amint nesztelen selyemtopánban suhan be hozzám

Szelid testvérem, az álompuha-testü szomoru halk öröm.

Könnyű ajkának aprózó csókjai mint tavaszi eső folynak körül,

Míg eszméletlenné bágyaszt puha kezének delejes simogatása.

Jó volna már zsibongó idegekkel belesímulni az álmos csönd ringató ölébe

És várni, várni, ólmos-pilláju, muzsikáló szívvel

Hogy a kapzsi élet hivatlan-önként felémnyujtsa kincses kezét.

S ujjongó záporok porzó aranyával borítsa be sóvárgó testemet.