Babits Mihály: Messze... messze...

 Spanyolhon. Tarka hímü rét.

 Tört árnyat nyujt a minarét.

 Bus donna barna balkonon

 mereng a bibor alkonyon.

 Olaszhon. Göndör fellegek.

 Sötét ég lanyhul fülleteg.

 Szökőkut víze fölbuzog.

 Tört márvány, fáradt mirtuszok.

 Göröghon. Szirtek, régi rom,

 ködöt pipáló bús orom.

 A lég sürű, a föld kopár.

 Nyáj, pásztorok, fenyő, gyopár.

 Svájc. Zerge, bércek, szédület.

 Sikló. Major felhők felett.

 Sötétzöld völgyek, jégmező:

 Harapni friss a levegő.

 Némethon. Város, régi ház:

 emeletes tető, faváz.

 Cégérek, kancsók, ó kutak,

 hizott polgárok, szűk utak.

 Frankhon. Vidám, könnyelmü nép.

 Mennyi kirakat, mennyi kép!

 Mekkora nyüzsgés, mennyi hang:

 masina, csengő, kürt, harang.

 Angolhon. Hidak és ködök.

 Sok kormos kémény füstölög.

 Kastélyok, parkok, lapdatér,

 mért legelőkön nyáj kövér.

 Svédhon. Csipkézve hull a fjord,

 sötétkék vízbe durva folt.

 Nagy fák és kristálytengerek,

 nagyarcu szőke emberek.

 Ó mennyi város, mennyi nép,

 Ó mennyi messze szép vidék!

 Rabsorsom milyen mostoha,

hogy mind nem láthatom soha!