Dayka Gábor: Titkos bú

Homályos bánat dúlja lelkemet,

Talán újulnak régi szenvedésim;

Talán tündér előreérezésim

Rémítnek, s új lest hány a végezet.

Sírnék: de csak elfojtott sóhajtások

Emelkednek kétséges szívemből;

Csak rejtett ah, csak néma jajgatások

Váltják egymást, s a titkos bú elöl.

Oh végezés! örömkönnyűt nem várok,

Részt abban egy sebes szív nem vehet,

Mely önnyugtának gyilkolója lett –

De ennyi jaj, de oly keserves károk,

De ez emésztő bú enyhítsen! Adj

Csak egy könnycseppet méltó bánatimnak,

S azonnal hozd el végét napjaimnak!

Vagy e sziklánál itt keményebb vagy.