Fenyő László: Vers, te maradtál

Íme megint csak te maradtál

vers, kibe most úgy kapaszkodom,

görcsös lélekkel, mint a rab

az ég kékjébe, ritka sétán.

Tudom, hogy betegség vagy,

kudarc, menekülés,

sebeim meleg arca

tebenned hűl halottá:

kegyetlen sebhedés.

S mégis ragaszkodom

hozzád, ragaszkodom,

mint anyaemlejéhez

a bölcsőből kinőtt

fiú ragaszkodik,

mint gyerekkora arany

játékaihoz a

felnőtt, akit kilöktek

a szürke időbe,

a szürke férfikor

tájaira, hogy pergő

robotban izzadságos

kenyerét megkeresse!