1861. szeptember 30-án született Szabolcska Mihály költő.

Szabolcska Mihály: Őszi tájon

Őszi tájon járok elmerengve,

S gondolok a saját életemre,

Valami nagy, biztató varázs van

E mosolygó őszi elmulásban.

Hajlik a nap csendes alkonyatra,

Az árnyékot messze nyújtogatja...

S mintha onnan valamit várnának:

Kelet felé húzódnak az árnyak.

A sárguló harasztok tövébe:

Sarjadozik egy-egy zöld levélke;

Előlege egy más kikeletnek,

Biztatása csüggedő szívemnek.

S őszi alkony, őszi tájék képe

Elringat egy édes merengésbe...

És kibékít a nagy elmúlással:

Minden élet folytatódik mással!

Örökre itt semmi el nem múlik,

Az árnyék az éjszakába nyúlik,

De reggelre gyönyörű sors vár rá:

Átváltozik hajnali sugárrá.

Én lelkem te, ne félj a haláltól,

Új élet lesz minden elmúlásból.

Örök és jó a mindenek Atyja,

S a változást keze igazgatja!