Amikor e sorokat írom, félhomályos vasárnap hajnal van, néma csend honol a házban, mindenki alszik. Rajtam kívül. Csak a különböző ritmusban kattogó órák monoton zaját hallom, és a szülői ház nappaliját körbefutó karácsonyi fények villódzásába feledkezve gondolkodom, milyen jó is most. Hogy mennyire egyértelműen jó ez a néhány pillanat, melyeket nem is én teremtettem, hanem csak úgy lettek.

Hivatalosan már nincs karácsony, de az a remek az évnek ebben a szakában, hogy tulajdonképpen 10 napig karácsony van. Megváltozik a dimenzió, a lélek, a lépték, a tempó. A két ünnep között senki nem dolgozik, minden reggel ugyanúgy indul. Késői ébredéssel, komótos reggelivel. Majd ugyanúgy folytatódik. Ráérős ebédekkel, nagy sétákkal, véget nem érő társasjátékozással, remek borokkal és közös tévézéssel.

De most a tévé előtt punnyadás is jó. Együtt. Mert zajlik a darts világbajnokság, egymást váltják az életmód- és főzős műsorok. És nem megyünk emberek közelébe, bevásárolni, a világ zaja, történései nem férkőzhetnek be a házba. Nem érdekel a politika, az egymást közel és távol ilyen-olyan okkal öldöső félkegyelműek. Nincs kint.

Most csak a bent van. A négy fal most még tényleg tartja a jót. Nagyokat szippantok-harapok belőle, mert tudom, alig egy hét és vége. Néhány nap múlva ki kell tárni az ajtót és el kell indulni újra a valóságnak nevezett dzsungelbe. A taposással, öldökléssel, gonoszsággal, gyűlölettel, határidőkkel, feladatokkal terhelt hétköznapi létbe.

De most még vasárnap van. Már nem karácsony, de vasárnap. Nem gondolok még a holnappal, örülök a mának.

Világosodik. Ébredezik a család. Ünnep van. Ma még.

(Az írás 2015. december 27-én jelent meg.)