Van az az általános kategória, amikor valami annyira rossz, hogy már jó, vagy éppen annyira csúnya, hogy már szép. Ez a mai napom például olyan rossz volt, hogy már jó. Annyit bosszankodtam, hogy ezt muszáj volt pezsgővel ünnepelnem. De tényleg...
A házfelújítás egyik stádiumának végjátéka egy-két óra alatt maga alá temetett minket. Nem szó szerint, de lelkileg annál inkább. Előbb egy apró hibát fedeztünk fel, aztán ahogy tovább gondolkodtunk, percről percre derült ki, hogy az a hiba nem annyira apró, mint amennyire egy probléma-jéghegy vízfelszín felett látható csúcsa.
Minél mélyebbre merültünk, annál nagyobbnak tűnt a jéghegy. Próbáltuk győzködni magunkat, hogy tulajdonképpen nem is csináltunk akkora hülyeséget, de sehogy sem sikerült becsapni magunkat. Egy több hónapos, a tervezettnél jóval később elkészülő munkánál az utolsó lépéseknél észevenni, hogy útközben valamit elszúrtunk: fájdalmas. Rájönni, hogy mindez az életünk szempontjából mennyire jelentéktelen: örömteli.
Ha van valami, amin nem lehet változtatni, (például hideg van, esik az eső és fúj a szél) azon nem idegeskedünk. Ha olyan probléma akad, amit többé-kevésbé meg lehet oldani, akkor megpróbáljuk többé-kevésbé megoldani, és jó napot!
Persze, emberek vagyunk, s mint ilyenek, felidegesítjük magunkat dolgokon, amik nem sikerülnek, pedig ilyen dolgok voltak, vannak és lesznek. Aki túl komolyan veszi a bosszankodást, az közvetve tökéletesnek gondolja magát, akit egyébként normális esetben kellemetlenség nem sújthat, ha pedig mégis, akkor azt személyes sértésnek veszi.
Amikor a nap vége felé odáig jutottunk, hogy ha némi anyagi áldozatok árán is, de sikerült minimalizálni a gondunkat, egy csapásra kelt életre benem az a sok jó dolog, amiben a Jóisten kegyelméből részem lehet, s ami mellett ez a jéghegy még csak egy vödör jégkocka sem, amiben lehűteném a pezsgőmet, ha nem lenne amúgy is jéghideg.
Itt van mellettem a feleségem, aki szeret, akit szerethetek. Egészséges vagyok, gyönyörű helyen lakunk, van munkánk. Toldozott-foltozott öreg kutyánk is jó erőben van, éppen vinne már minket az esti sétára. Vannak terveink, amiket meg is fogunk valósítani. A házassági évfordulónkra vett, nemrég még „halottnak” hitt virágunk életre kelt, ráadásul a rádióban is egy jó dal szól, és a pezsgő sem melegedett meg.
Egészségünkre!