Imádom Budapestet. Itt születtem, sőt, már a szüleim is itt születtek, tősgyökeres budapesti vagyok. Számomra a létező legnagyobb nyugalom leülni a Duna partjára és a vizet nézve meditálni, gondolkodni, magamba nézni.

A minap is úgy éreztem, szükségem van arra, hogy elvonuljak egy kicsit, így lementem a Szabadság híd alatti rakpartra, de ami ott fogadott, elkeserítő volt. Mindenütt szemét, üvegcserepek, palackok, sörösdobozok, ételmaradék. Még egy kiló kenyér és egy számítógép leharcolt billentyűzete is ott úszkált a kövek között.

Nyilván közrejátszott, hogy vasárnap mentem, talán a péntek-szombati bulik nyomai is meglátszottak a területen, de közben az is egyértelmű volt, hogy ez nem kétnapos kosz, a rakpart, vagy legalábbis ez a része úgy általában egy nagyon elhanyagolt, lepusztult és ritkán karbantartott hely. Pedig közvetlenül itt található egy hajó- és egy metróállomás, a Szabadság híd, a Műszaki Egyetem, a Gellért-hegy, a Gellért Szálló és Gyógyfürdő, a Rudas - csupa olyan hely, ahol turisták is megfordulnak. És mi ilyen képet mutatunk magunkról. Mert az is szomorú, hogy saját magunknak ilyen környezetet teremtünk, de ahogy a lakásunkban is rendet rakunk, ha vendég jön, úgy talán a városunkban sem ártana.

Sajnos igaz, hogy sok olyan hely van a városban, ami már csak éjjel szép, mert nappal koszos és lepusztult. Ugyanakkor sok olyan teret látok, ami megújul, megszépül, úgyhogy remélem, valakinek eszébe jut végre a rakpartot is rendbe tenni. A lépcsők ugyanis töredezettek és balesetveszélyesek. De a kosz és a szemét eltüntetése nem kerülne sokba, csak kellene hozzá az az akarat, hogy a város tisztaságáért felelős, mellesleg közpénzből működő vállalat odafigyeljen erre is. Lehet, hogy naiv vagyok, de én nagyon remélem, hogy ülhetek még egy szép, rendezett rakparton.