Bármily küzdelmes is, bármily fárasztó, nehéz, kilátástalan olykor a családi élet, a közösséghez való alkalmazkodás - az ember egymagában tényleg semmi.

Én nem cserélném el semmiért a nyüzsgő reggeleket, a rohanó hétköznapokat, de még a nyugodtnak nem mondható estéket sem. Mert a szeretteim vesznek körül. Csak annyi kell, hogy néha elvonulhassak egy-egy napra egyedül. Kieresztem a eszültséget, a fáradtságot, s általában már néhány óra múlva hiányozni kezd a megszokott zűrzavar. Mert a család a teremtő káosz színtere, inspirálója és elszenvedője. :)