Az, amikor játszom, boldogságot jelent, ugyanis az az állapot, amibe az ember ilyenkor belekerül, rengeteg örömet és pozitív töltetet ad. Visszavisz abba a felszabadult gyermekkori állapotba, amit sokan a felnőtté válással elveszítenek. Megfigyeltem, hogy azok az emberek tudnak sikeresek lenni, akik a gyermeki, vagyis kreatív énükkel egészséges kapcsolatot ápolnak – mondja Pál László Bendegúz cirkuszi oktató, aki a cirkuszterápiát gyerekeknek, felnőtteknek és időseknek egyaránt ajánlja.

Sinkovics Szilvia: A cirkuszról, a zsonglőrködésről mindenkinek a szórakoztatás jut eszébe és nem az, hogy ezt terápiás céllal használják. Mikor és ki fedezte fel ennek a mozgáskultúrának a jótékony hatását?

Pál László Bendegúz: Először is tisztázni kell, a cirkusz egy nagyon ősi fogalom, már az ókorban is megjelent. A cirkusz kör alakú hely, ahol szenzációs előadók szórakoztatják a közönséget, ahova csodákat látni megy az ember, ez az intézmény végigkíséri az emberiség történelmét. A cirkusz terápiaként való alkalmazása viszont a XX. század gyümölcse. Ekkor jelent meg ugyanis az új cirkusz fogalma. Az új cirkusz az a fajta hozzáállás és az a fajta alkotói folyamat, amely szakít azzal a hagyománnyal, ami a klasszikus, a még filmekben látható elemekből áll össze. Az új cirkusz a ’60-as, ’70-es években jelent meg, ekkor egyre több cirkuszi előadó szakított a zárt, tradicionális, dinasztiális rendszerrel. A második világháború után, ahogy a társadalmunk egyre inkább globális faluvá fejlődött, úgy a cirkuszosok is felvették egymással a kapcsolatot a világ minden tájáról, és elkezdték megosztani egymással és a többi emberrel a tudásukat. Innentől kezdve a különböző trükkök technikái kikerültek a titkos tudás státuszból, és taníthatóvá váltak. Megjelent a hobbi zsonglőrködés, az emberek elkezdtek játszóházakat csinálni, kimentek az utcára, ahol alkotó közösségek alakultak, a cirkusz pedig más művészeti ágakkal vegyült, összművészetivé vált. Ennek zászlóshajója a Cirque du Soleil, ami húsz utcai előadóból nőtte ki magát négyezer tagúvá és világhírűvé, ők lettek az új cirkusz hírvivői és nemzetközi példái, amivel mindenki azonosítja ezt a folyamatot. A Cirque du Soleil nagyon erősen nyitott a szociális szféra felé, mivel ők is az utcáról jöttek, az elejétől fogva foglalkoztak azzal, hogyan lehet a hátrányos helyzetűeket integrálni. Ekkor jelent meg a szociális cirkusz fogalma, ami annyit tesz, hogy a szociális munkát ötvözik a cirkusz eszközeivel. A Magyar Zsonglőr Egyesülettel mi is ezt a nézőpontot emeljük be a magyar cirkuszi világba. Nagyon sok nemzetközi példa bizonyítja, hogy ezzel a módszerrel komoly eredményeket lehet elérni szociális, illetve egészségügyi szempontból vett hátrányos helyzetűeknél.

Aktív meditáció

S.Sz.: Mi a hatásmechanizmusa, hogyan működik a cirkuszterápia?

P.L.B.: A cirkuszi tevékenységekbe beletartozik a zsonglőrködés és az akrobatika is, valamint rengeteg ügyességi és bohóc játék. És itt a játék a kulcsszó. Amikor az ember cirkuszt csinál, akkor lényegében játszik, ezért a legegyszerűbben élményterápiaként működik, olyan felszabadult hangulatot biztosít, amit az adott egyén a hétköznapokban nem él át. Megvannak arra a keretek, hogy az adott személyből bármi előjöjjön, vagy mi adunk olyan lehetőséget, amivel szabadjára engedheti a fantáziáját, megjelenhet a kreativitás és a felszabadultság. Egy problémás ember esetében nagyon komoly határok lehetnek, amit ezzel a módszerrel át lehet törni a tudati hozzáállásban. Az pedig már gyógypedagógiai kérdés, hogy a különböző gyakorlatok milyen területet fejlesztenek. Az egyesületünkben is van gyógypedagógus, akivel ezt kutatjuk. De az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai karán is indítunk egy képzést, melynek segítségével még több pedagógust szeretnénk bevonni ennek a módszertannak az alkalmazásába, hogy a szaktudásukat ötvözzük ezzel az élményterápiával, és minél mélyebbre ható módszertanná tudjuk formálni. Ezen kívül együtt dolgozunk Gyarmati Évával, az MTA doktorával, nevelési szakpszichológussal, aki már tőlünk független módon elkezdte alkalmazni a zsonglőrködést a praxisában. Tanulási zavarokkal küzdő gyerekekkel, illetve diszlexiásokkal, diszgráfiásokkal foglalkozik, és nagyon nagy sikerrel alkalmazza a zeneterápiát, a sakkot és a zsonglőrködést. Gyarmati a zsonglőrködésből még csak a labdás alaptrükköt alkalmazza, de a terápiának nagy sikere van, hiszen a két agyfélteke megfelelő kapcsolata nagyon fontos minden ilyen jellegű problémánál. A zsonglőrködés pont a váltakozó keresztező mozgások révén kapcsolja nagyon aktívan a két agyféltekét. Nem is maga a kapcsolat a legfontosabb, mert ez adott, hanem a ritmikus váltás. A zsonglőrködésben és a cirkuszban nagyon fontos a jelenlét, aktív meditációként is felfogható. Amikor valaki meditatív tudatállapotba kerül, akkor a két agyfélteke között nagyon aktív a kapcsolat. A rendszeres meditációnak pedig rengeteg pozitív, az egészségre gyakorolt hatása van. Ez jelenik meg zsonglőrködés és más művészetterápiás eszköz alkalmazása közben is. A cirkuszban azonban pluszként nyújtja a játékot és a közösséget. A szociális cirkusz mindig egy vidám szociális közeget biztosít. Az Egyesület révén 2013-ban Kasselben töltöttem 3 hetet egy ZirkuTopia nevű szociális cirkuszintézetnél, ahol már 22 éve integráltan foglalkoznak egészségileg hátrányos helyzetű gyerekekkel: Down-kórosok, autisták is részt vesznek a foglalkozásokon. Tavaly Leuvenben is voltam egy műhelymunkán, ahol mozgássérült kisgyerekekkel végezhető gyakorlatokat is gyakoroltunk a helyi cirkusziskola vezetőjével, Rika Taeymansszal. Csodálatos élmény az, hogy a játék révén a saját belső gyermekünkön keresztül bárkivel egyenrangú helyzetbe kerülünk.

S.Sz.: Kiken tudtok segíteni ezzel a módszerrel?

P.L.B.: Látványosan fejlődik az írás- és olvasáskészsége azoknak a diszlexiás, illetve diszgráfiás gyerekeknek, akik ezeket a váltásokat alkalmazzák, ugyanis aktiválódik a két agyfélteke közötti kommunikáció, és ezáltal az észlelésben rengeteg dolog helyre kerül. A cirkuszterápiát egyébként kábítószeres rehabilitációban is használták, de autistákkal, Down-kórosokkal, illetve más egészségügyileg károsult személyek esetében is sikeresen alkalmazták.

Bolondozva közösséget teremteni!

S.Sz.: Említetted, hogy néhány évtizeddel ezelőtt fedezték fel a cirkuszt mint terápiás lehetőséget, tudomásom szerint azonban különböző egyházi személyek is alkalmazták már korábban is a különböző elemeit.

P.L.B.: Don Bosco például a bűvészkedés védőszentje, ő is mindig maga köré gyűjtötte a gyerekeket, különböző trükköket mutatott nekik, ezzel kötötte le a figyelmüket, ezzel biztosított számukra közösséget, összetartást. Néri Szent Fülöpről tudjuk, hogy nagyon nagy bohóc volt. Szándékosan féloldalasan vágta le a haját és úgy is borotválkozott, direkt rájátszott arra, hogy az emberek bolondnak nézzék. Ezzel is leplezte a csodatételeit, azt akarta elérni, hogy inkább nézzék bolondnak, mint szentnek, és ezzel a megközelítéssel nagyon jól tudott kapcsolódni a gyerekekhez. Ő azokkal az utcai fiatalokkal foglalkozott, akik teljesen elkallódtak volna, de a bolondos hozzáállásával össze tudta gyűjteni őket, és egy közösséget hozott létre, ahol tényleg megjelent az összetartás és a szeretet. Ezzel nagyon jó útra terelte a gyerekeket, és jót tett a társadalomnak is, ugyanis ezekből a fiatalokból nem lettek bűnözők. A gyerek ösztönösen játszani akar, megvan benne a lehetetlen megvalósítására való hajlam, ha a felnőttek ehhez teret biztosítanak, akkor egy olyan közeg alakul ki, ahol szeretnek lenni, és megtanulják a szociális együttélés olyan alapvető elemeit, amelyet a saját életükben is alkalmazhatnak.

S.Sz.: A módszert Pesterzsébeten és Borsod megyében cigány közösségekben is alkalmazzátok. Milyen tapasztalatokat gyűjtöttetek?

P.L.B.: Foglalkozunk cigányokkal. Az első projektünk Etnocirkusz néven a borsodi roma közösséggel valósult meg Alsózsolcán és Sajókazán, van egy második esély iskola a térségben, ahova olyan diákok járnak, akik már minden más intézményből kikerültek. Hozzájuk járunk már több mint két éve foglalkozásokat és táborokat tartani. A két falut teljesen belelkesítettük a zsonglőrködésre. Ők a művészi hajlamaik miatt ösztönösen érzik a cirkuszban rejlő erőt, és nagyon szeretik is csinálni. És igen, már nemcsak Borsodban, hanem Pesterzsébeten is van ilyen lehetőség. Egy előadó csoportot hoztunk létre és turnéztatjuk őket. Direkt olyanokat raktunk össze, akiken látszott, hogy nehezen fognak együttműködni, bevállalva ezzel a konfliktusokat, azonban a gyakorlások révén a fekete bárányok is a csapat szerves részei lettek, a többiek befogadták őket. Biztos vagyok benne, hogy ez nagyon sokat segít abban, hogy ne kallódjanak el. Az alkotó közösség óriási erőt hordoz ilyen szempontból is, a cirkusz pedig egy olyan nyelv, amit mindenki ért és mindenkit összeköt.

S.Sz.: A Magyar Zsonglőr Egyesület mikor és milyen céllal jött létre?

P.L.B.: A szervezet már több mint tizenöt éves múltra tekint vissza. 2000-ben jegyeztek be minket mint egyesületet. Gallyas Veronika a szervezet vezetője, nemzetközi rendezvényszervezői munkája révén rengeteg cirkuszossal találkozott, közben megalapította az egyesületet, hogy a magyar zsonglőröknek legyen lehetőségük találkozni. A szociáliscirkusz-vonal az elejétől fogva megvan, azonban az utóbbi években egyre inkább ide terelődik a hangsúly. Rengeteg nemzetközi kapcsolatunk van, sok pályázatot nyerünk, amiből az itthoni projekteket finanszírozzuk, valamint tagjaink továbbképzéseit tesszük lehetővé. Decemberben egy nemzetközi konferenciát szerveztünk, ahol egy héten keresztül vizsgáltuk a cirkusz terápiás aspektusait. Ebből a konferenciából született meg az a tudásanyag, amelyből a most szeptembertől induló képzésünk tanterve született a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon. Az egyesületnek nagyon aktív munkája van, ahol több projekt is párhuzamosan fut. Szociális cirkusz frontján az Etnocirkusz mellett a Pszichocirkusz nevű projektünkkel jelen vagyunk a Heim Pál Gyermekkórház Pszichiátriáján is.

A jojós srác

S.Sz.: Te a cirkusz iránti szenvedélyből, érdeklődésből kerültél ehhez a világhoz közel, vagy van személyes élményed is?

P.L.B.: Szívbetegséggel születtem, volt már három műtétem. Fizikailag sokkal gyengébb voltam, mint a társaim, de szerencsére a professzorok nem tiltottak semmitől. Arra ösztönözték a szüleimet is, hogy engedjenek testnevelés órára, hogy érezzem, hol van a határ, mit meddig csinálhatok. Amikor az unokatestvéremmel együtt elkezdtünk jojózni, az nekem óriási kiugrási pont volt, hogy valamiben én is ügyes tudok lenni. Én lettem az iskolában a „jojós” srác. Végigjátszottam a szüneteket és rengeteg pozitív visszacsatolást kaptam a környezetemtől. Számomra ez egy fontos önkifejezési forma volt, ugyanis kamaszként nagyon erősen dadogtam, annyira, hogy egy pohár vizet is nehezen tudtam kérni. De a jojó segített az önátlépésben, még versenyekre is jártam. Aztán feltettem a polcra, mondván ez túl gyerekes dolog. Azonban a trükkök gyakorlása kapcsán a mozgáskoordinációm sokat fejlődött, a háromlabda-dobásra is magamat tanítottam meg, saját módszertannal. Mikor felnőtt fejjel, 2011-ben találkoztam Veronikával, a Magyar Zsonglőr Egyesület vezetőjével egy táborban, jojós múltam révén egyből rokonságot éreztem az ő zsonglőrtevékenységével. Rajta keresztül láttam egy pozitív példát arra, hogy ezekből az ügyességi dolgokból meg lehet élni. Azóta az egyesülettel egyre szorosabb kapcsolatot tartok, két éve pedig végleg eldöntöttem, hogy a zsonglőrködéssel és a cirkusszal szeretnék foglalkozni, azon belül is a cirkuszterápiával. Szeretném továbbadni, amit én is megtapasztaltam, vagyis azt, hogy a cirkusz gyökeresen megváltoztatta a világhoz való hozzáállásomat.

S.Sz.: A te életedet megváltoztatta a cirkusz. Mit adhat más embereknek?

P.L.B.: Boldogságot. Az, amikor játszom, boldogságot jelent, ugyanis az az állapot, amibe az ember ilyenkor belekerül, rengeteg örömet és pozitív töltetet ad. Visszavisz abba a felszabadult gyermekkori állapotba, amit sokan a felnőtté válással elveszítenek. Megfigyeltem, hogy azok az emberek tudnak sikeresek lenni, akik a gyermeki, vagyis kreatív énükkel egészséges kapcsolatot ápolnak.  A  zsonglőrködés ráadásul aktív meditáció, könnyen el lehet érni vele a Csíkszentmihályi Mihály által felfedezett flow-élményt, vagyis azt, amikor az ember egy olyan tevékenységbe helyezkedik bele, ami teljesen leköti a figyelmét. Olyan, mintha kiesne az idő, és csak az adott cselekvés foglalja le a teljes figyelmet. Ilyenkor a két agyfélteke egyszerre működik. A zsonglőrködés pedig a nagy kihívás és a két agyfélteke összekapcsolása miatt nagyon könnyen ki tudja váltani a flow-élményt. Amikor valamikor valakit tanítok, és mindig leejti a labdát, mindig azzal nyugtatom, hogy a gravitáció a barátja. Az ember ösztönösen fél a sikertelenségtől, hiszen arra gondol, ha kudarcot vall, kinevetik. A zsonglőrködés pedig megtanít a kudarctűrésre, hiszen rengetegszer le fog esni az adott eszköz. Elsajátítjuk azt az érzést, hogy nem az számít, hányszor esik le a labda, hanem az, hogy fölveszem és újra próbálkozom. Az a teljesség állapot, a flow, amikor a kudarcon felülemelkedem, 100%-osan belehelyezkedem a szituációba, és sikert tudok elérni. A cirkuszi mutatványok során szükség van mindkét agyféltekére, és ezzel érem el a flow-t, ami átrepít egy másik állapotba. És ebben benne lenni, ebben alkotni az az igazi csoda.

S.Sz.: Ha cirkuszról beszélünk, elsősorban a gyerekek szórakoztatása jut eszünkbe, azonban az általad vallott szemlélet sokat segíthet a felnőtteknek is.

P.L.B.: Sokan ha meghallják, hogy a cirkuszi világban tevékenykedem, akkor azt hiszik, csak gyerekekkel foglalkozom. Azonban rendkívül izgalmas területe a munkámnak az is, amikor felnőtteket, sőt időseket taníthatok. Nemrég olvastam egy férfiről, aki hatvanévesen tanult meg gördeszkázni. Amikor megkérdezték, hogy miért csinálja, azt mondta, amit én is vallok a cirkusszal kapcsolatban: teljesen kikapcsolja a gondolatait, és aktív meditációs állapotba kerül. Nagyon sok felnőttben megvan az a hozzáállás, hogy „erre én nem vagyok képes”. És ha egy idős embernek tudom megmutatni, hogy igenis képes bármit megtanulni, az rengeteget ad. A cirkusz mindenkinek való, ugyanis azt a csodát megélni, hogy te képes vagy egy olyan dologra, amit pár perccel ezelőtt nem is képzeltél el, nagyon fontos, már csak az önbecsülés szempontjából is. Ha pedig valaki ezt az örömöt továbbadja, terjeszti, akkor az az egész társadalom számára kiemelkedő jelentőségű. Ugyanis az egészséges belső gyermekünkön keresztül tudunk kapcsolódni a felnövekvő nemzedékhez, és ez a kommunikáció a helyes társadalmi öröklődés kulcsa.

(Fotók: Béli Balázs)

Sinkovics Szilvia (Barikád hetilap nyomán)