Igen. Megint. Újra. És újra és újra és mindig előkerül a téma. A kisebbségi komplexus, a megfelelési kényszer, magunk másokhoz való méricskélése. Hogy az enyém nagy, rücskös, hókadt, vagy épp kicsi és satnya és foltos. Bezzeg a sztárok, bezzeg a bemondónők, bezzeg a Facebook-profilképek!

Naponta dühödten tesszük fel a kérdést: - Más hogy a francba’ csinálja? Hogyan tud ezernyi teendő meg három gyerek meg minden más mellett sugárzó és bombasztikus lenni?

Hát hogyan? Van pénze egy „külcsíny-stábot” foglalkoztatni és/vagy megtanulta a Photoshop program professzionális kezelését.

Néhány hónapja robbant a hír, hogy a lépten-nyomon természetességet hirdető és gömbölyded idomaira oly büszke Beyoncé egy fotósorozatát úgy megretusáltatta, hogy a magazinban vékonyabb lábakon áll, mint a 60-as évek girhes topmodellje, Twiggy. Igen ám, de az utómunkát végző szakember annyira amatőr volt, hogy az énekesnő alatti lépcsőt is áramvonalasan hagyta, miközben csinosan ívesre formálta Beyoncé belső combjait. A sztár „lebukott”, magyarázkodásra kényszerült, s tinilányok millióit haragította magára.

Manapság kétféle „hozzáállást” hirdet a média, a reklámszakma meg mindenki, aki el akar nekünk adni valamit:

1. Légy fitt, tegyél meg mindent, ami tőled telik, s hidd el, belőled is lehet Jennifer Lopez meg Angelina Jolie, meg bikinialakod két hét alatt (lásd ITT pl.). Ne fogadd el, amid van, ne érd be kevesebbel, mint a „nagyok”, mert a lehetőség benned van! Annyiban igaz ez a kitétel, hogy a lehetőség valóban bennünk van, de azt már egyetlen guru sem teszi hozzá, hogy mindannyian egyéni adottságokkal bírunk. Én pl. ha napi 6 órát edzenék heti 7 napon át, akkor sem lennék olyan mint Angelina Jolie, mert egyrészt nem olyan az alkatom, másrészt én azért enni is szoktam.

2. A másik vélemény szerint – ezt előszeretettel szajkózzák a celebek, ilyen-olyan okból példaképként elkönyvelt hírességek is – fogadd el magad olyannak, amilyen vagy. Érezd jól magad a bőrödben, hisz mindenkiben van valami szépség. Ezzel egyet tudok érteni, azzal a kiegészítéssel, hogy azért törekedjünk arra, hogy fittek legyünk és ne tömjünk magunkba naponta 6500 kalóriányi szemetet. Mert akkor a nehézkes mozgás, a cukor és szénhidrát iránti folyamatos sóvárgás sok mindent eredményezhet, de könnyed boldogságot biztosan nem.

Unásig ismételt frázisok ezek, pro és kontra. Ám valahogy mégsem vagyunk hajlandóak elfogadni, elhinni, hogy a boldogulásunk, elégedettségünk kulcsa tényleg a magunk kezében van.

Láttam már a híres magyar sztárszakácsnőt, az óriásplakátokon gyönyörűre festett Stahl Juditot hús-vér valójában egy rosszabb napján. Bevallom, ha a velünk lévő barátunkkal nem ismerték volna egymást, fogalmam sem lett volna, ki ment el az asztalunk mellett. Úgy festett, mint egy fáradt, 40-es nő. Pontosan úgy nézett ki, ahogy akkor érezhette magát. Ám a valóság és a plakátok köszönő viszonyban sem voltak egymással.

És láttam egy bevásárlóközpontban Király Lindát is néhány hónapja, abban az időszakban – valószínűleg már a hormonbetegsége elhatalmasodása idején -, amikor a sajtó még a fantasztikus formájáról, sikeres fogyókúrájáról cikkezett. Ám ő nem volt sem vékony, sem bomba formában lévő. Egyszerű, molett nő volt.

Én pedig nem csalódtam egyik esetben sem, inkább megnyugodtam. Mert a plakátokon tündöklő „sztárok” is ugyanolyan emberek, mint bármelyikünk. Lám, az egyiknek hormonzavara van, a másiknak talán szőrös a hasa, a harmadik az életben kicsit kancsal, a negyediknek ritkás a haja, az ötödik cipel magán jó 10 kiló súlyfelesleget. És akkor mi van? Semmi.

A baj csak akkor van, ha ezeket a hiányosságaikat letagadják, ha minden egyes magazinban a makulátlan külsejükkel és a tökéletes életükkel kérkednek. Mert ez nem igaz. Csak zavart és frusztrációt okoz bennünk, egyszerű halandókban.

Tudom azt is, hogy egy csipet illúzióra azért mindannyiunknak szüksége van. Mert nem szívesen nézegetünk lompos, loncsos és bozontos nőket és férfiakat felvonultató lapokat sem.

De szívesen olvasunk olyan emberekről, akik vállalják önmagukat az esendőségükkel, a gyengeségeikkel együtt, akik úgy válhatnak példaképpé, hogy őszinték maradnak és arról is beszélnek, mekkora küzdés minden nap megvívni saját magukkal, a lustaságukkal, a démonaikkal és félelmeikkel.

Mert az őszinte élettörténetekből bizony sokat lehet tanulni. A porhintésből meg nem.

Úgyhogy nyugodjunk meg: senki sem tökéletes. Minden másra ott a Photoshop. Nézzétek csak:

(Képek forrása: brightside.me)