Napjainkban attól hangos a sajtó, hogy Érden megtalálták egy csecsemő holttestét, az „édesanyát” gyanúsítják gyilkossággal. Szintén óriási megdöbbenést keltett, hogy egy magát kereszténynek valló, aszódi férfi 12 éven át napi rendszerességgel erőszakolta meg lányát. Korábban az egész társadalmat felháborította a gyermekét halálra éheztető gyöngyösi házaspár esete. dr. Császár-Nagy Noémi, tanszékvezető egyetemi docens, az Egészségügyi Kollégium Klinikai Pszichológia és Pszichoterapeuta Klinikai Pszichológiai Tagozatának vezetője segítségével próbáltunk utánajárni, vajon mi vezethet ilyen tettekhez, hogyan ismerhető fel a gyermekbántalmazás, milyen a magyar társadalom lelkiállapota és mit tudunk tenni a saját mentális egészségünkért.

IgenÉlet: Nemrég egy halott csecsemő holtestét találták meg Érden, a gyilkossággal az anyát gyanúsítják. Egy apa 12 éven keresztül erőszakolta a lányát, tavaly kiderült, egy házaspár halálra éheztette a gyermekét Gyöngyösön. Korábban Agárdon egy másik pár fényt „etetett kisfiával”, ami oda vezetett, hogy a pici elhunyt. Az elmúlt hetekben pedig egy édesanya kiugrott az ablakon kislányával. Mi vezethet odáig, hogy egy ember a gyermekét kínozza vagy megölje?

dr. Császár-Nagy Noémi: Ezek tragikus esetek, melyeknek normális, természetes körülmények között nem lenne szabad megtörténniük. De nincs egyetlen olyan ok, amit ilyen ügyekben generálisan meg lehetne nevezni, sem szociológiai, sem pszichológiai értelemben. A pszichológia azt tanítja, hogy az eseményeknek története, és nem oka van. Minden eset más, és minden ember, szülő, aki bajban van, egyéni figyelmet és segítséget kell, hogy kapjon. Ami közös lehet ezekben a történetekben, hogy a szülők különböző okoknál fogva bizonyosan súlyos lelki, pszichés zavarokban szenvedtek, amit nem is mindig úgy kell értelmezni, hogy pszichésen betegek, hanem hogy a szorongás, a feloldhatatlan kétségbeesés, a tehetetlenség és más stresszfaktorok hosszú távú fennállása okoz komoly pszichés zavarokat és torzulást, melyek aztán valóban elfogadhatatlan és felfoghatatlan tettekhez vezetnek. Amennyiben azonban az adott emberek segítséget kapnak, ezek a folyamatok a legtöbb esetben visszafordíthatóak, kezelhetőek és az ilyen tragédiák megelőzhetőek. Abban az esetben is, ha valaki ténylegesen elmebetegségben szenved, meg kell találni a módját, hogy ő saját maga és a családja segítséget kapjon. Az igazi megoldást a mentális betegségek vagy súlyosbodásuk megelőzése jelentené. Ehhez a népegészségügynek kiemelt területként kéne foglalkoznia a depresszió, az alkoholizmus és hasonló bajok kezelésével.

IÉ.: Egy átlagember számára elképzelhetetlen, miként fordulhat elő, hogy ezek a szülők közönyösen végignézik gyermekük szenvedését. Hogy látja ezt a szakember?

Cs.N.N.: Ahogy az előbb mondtam, normális esetben ez nem fordul elő. Csak súlyos lelki és pszichés zavarban szenvedő ember képes ilyen cselekedetre.Ennek a hátterében állhatnak elmebetegségek, súlyos szocializációs problémák, esetleg az, hogy a szülő maga is bántalmazott volt. De hangsúlyozni kell, hogy nem lehet generálisan egy problémát, jelenséget vagy okot megnevezni.

IÉ.: Sokan azt gondolják, ezek a problémák inkább a nehéz anyagi körülmények között élőket sújtják, ezért a gyermekbántalmazás is inkább ehhez a réteghez köthető.

Cs.N.N.: Ebben a kérdésben sincs általános szabály vagy mintázat. Az emberi lélek ugyanúgy működik a szegényeknél, mint a gazdagoknál. A bántalmazás mindenkinek ugyanúgy fáj. A szorongások mindenkinél egyformán fellépnek stresszhelyzetben. Esetleg a megküzdési stratégiákban lehet különbség: egy magasabban képzett, megtartó szociális környezettel rendelkező, kevesebb kudarcélményt hordozó személy könnyebben képes az őt ért kihívásokkal megküzdeni, mint egy magányos, reménytelen és tehetetlen ember. De ha jobban belegondolunk, ezek egyike sem anyagi kérdés. Sajnos, a társadalmunk pozitív előítéletekkel illeti a gazdag, anyagilag sikeres személyeket, így sok helyzetben előnyösebb megítélést élveznek az elszegényedett, leszakadó társadalmi réteghez tartozó emberekhez képest. Azonban semmi nem támasztja alá, hogy mondjuk a tehetős családok pszichológiai értelemben boldogabbak, a gazdagok jobb, szeretőbb szülők lennének, vagy hogy a szegény családok kevésbé törődnek gyermekeik sorsával. A magyar lelkiállapot jelenlegi helyzete nem anyagiak kérdése - mutatják ki sorra a vizsgálatok.

IÉ.: Sokan azt gondoljuk, egy-egy ilyen esetet meg lehetett volna előzni, ha kívülállók időben észreveszik, hogy baj van. Ön szerint jelenthetett volna erre bármi megoldást?

Cs.N.N.: Utólag mindig könnyű azt mondani, hogyan kellett volna cselekedni. Nem szeretnék ilyen kijelentéseket tenni, de általánosan igaz, hogy a tragikus események történetében sok ponton lehetett volna beavatkozni. Nagyon fontos levonni a tanulságokat, kielemezni az eseteket, és minden érintett személy, valamint közhivatal, döntéshozó és végrehajtó együttes részvételével újabb és jobb eljárásokat, biztosítékokat és hatékony segítő módszereket kidolgozni. Személyes véleményem szerint, a magyar gyermekvédelmi rendszer szabályozottsága megfelelő alap lenne, de a végrehajtás pénzügyi és személyi feltételek hiányában elmarad a kívánatostól. A gyámhatóságok, a gyermek- és családvédelmi szakdolgozók alacsony bérért, emberfeletti munkát végeznek, de nagyon kevesen vannak. Ez egy végtelenül megterhelő terület, minden nap szerencsétlen családok belső ügyeiben, konfliktusaiban részt venni, egy családgondozó egyedül erre nem is képes. Óriási a kiégés kockázata ezen a szakterületen. Hatékonyabb pszichológiai támogatásra lenne szükség, úgy a családgondozók, mint a családok estében. Szorosabb együttműködést kellene kialakítani a rendőrséggel, hiszen a kényszerintézkedések végrehajtásához az ő munkájuk elengedhetetlen. Sajnos ki kell jelenteni, hogy ez anyagi kérdés is, mert ha a veszélyes családból kiemelt gyermeket nincs hova elhelyezni - mert a lakóotthonokban tábori körülmények uralkodnak, kiégett pedagógusokkal -, akkor a rendszer lényeges elemei nem működnek. Nem utolsósorban, a társadalmi hozzáállást is meg kell változtatni: amíg a szomszédok, ismerősök, a háziorvos és a tanár is félrenéz, mert „nem akar beleszólni”, esetleg fél, mert az érintett család fenyegetően lép fel, addig nincs olyan megfelelő szociális környezet, amiben az ilyen esetek azonnal feltűnnek és minden szereplő egységes erővel lép fel. Ezenkívül pedig, kulcsfontosságú lenne a pszichológiai és pszichiátriai ellátó rendszerek támogatása.

IÉ.: A gyerek önmagát okolja? Sokszor egy gyermek nem is tudja, hogy bántalmazzák. Azt hiszi, teljesen normális, ahogy a szülei viselkednek vele. Ráadásul a terror nem mindig jár fizikai jelekkel. Milyen fajtái léteznek az abúzusnak? Milyen hatással lesz a gyermekre a bántalmazás?

Cs.N.N.: Engedje meg, hogy kijavítsam: a gyermek mindig „tudja”, hogy bántalmazzák, csak nem érti, mindez miért történik. Ha már annyi realitásképe van, hogy felelősöket keressen, elsősorban önmagát okolja. Később majd már a szülők által beállított felelősöket, és legutoljára magát a szülőt. Egy csecsemő is érzi, hogy ha nem kap enni, vagy ütik, ha nem jut elég figyelemhez vagy érintéshez, akkor szenved. Az lehetséges, hogy ezt a szenvedést idővel elfogadja, mert ezt diktálja az életösztön, amivel a szülőn csügg. A gyermek a szülőtől függ, így létfontosságú, hogy együttműködjön vele, akkor is, ha ez a bántalmazás elviselésével és megszokásával jár. Ez a helyzet azonban súlyos pszichés torzulásokat okoz, és végül olyan állapothoz vezethet, amiben felnőve a gyermek szülőként éppen olyan rettenetes dolgokat követ el, mint amit vele is tettek, azaz azonosul az agresszorával. A bántalmazás azonban valóban nemcsak fizikai lehet. Nemcsak az érzelmi, de a fizikai fejlődés szempontjából is elengedhetetlen a szeretet, a törődés, az elfogadás stb. A gyermek elhanyagolása, verbális megalázása vagy a szeretetlen bánásmód sokszor nagyobb károkat okoz, mint az alkalomszerű fizikai bántalmazás vagy más fizikai szükségletek hiánya. Beszélünk úgynevezett “fridzsider szülőkről”, akik önszempontúak, nárcisztikusak, hideg és szeretettelen légkörrel terrorizálnak. A bántalmazás felismerése nem mindig egyszerű, ennek ellenére a tüneteit minden pszichológus, tanár vagy orvos, de még a szomszédok is felismerhetik. A gyermek indokolatlanul zavart viselkedése, a szülőhöz való nem természetes viszony - túlkötődés vagy érzelmi ambivalencia, rettegés a szülő jelenlétében - mind intő jelek lehetnek. De ilyen az iskolai teljesítőképesség hirtelen jelentős romlása. Viselkedészavarok mögött is meghúzódhat a bántalmazás, mint egyik ok. De nincs általánosan felmutatható jel a rossz bánásmódra, mindig nagy érzékenységgel, empátiával és kellő szakértelemmel kell az eseteket vizsgálni. A szakértelem alatt az iskola- és óvodapszichológusok alkalmazását, a pedagógusok ilyen irányú tréningezését és a pszichológiai igazságügyi szakértők tevékenységét és annak megfelelő szabályozását értem. Ez végtelenül hiányos hazánkban. Az azonban nagyon fontos, hogy ha felmerül a gyanú, ne nyugodjon meg a gyermekvédelmi jelzőrendszer - tanár, gyámhatóság, háziorvos, gyermekvédelmi szakszolgálat, rendőrség, pedagógus - egyetlen tagja se, amíg megfelelő módon nem jár a dolog végére. A rendőrök képzése is elengedhetetlen, hiszen a gyermek meghallgatása újra és újra az esetleges traumáját mélyíti.

IÉ.: Az ilyen családi minta öröklődik. Milyen lehetőségei vannak egy gyermeknek, hogy ne vigye tovább ezt a sémát? Egyáltalán, ilyen durva bántalmazás után lehet teljes és kiegyensúlyozott életet élni?

Cs.N.N.: Természetesen nem lehet meg nem történtté tenni semmit. De a pszichoterápia hatékony segítség abban, hogy az ember ezeket átdolgozza, a sebeit gyógyítsa, a rossz mintákat tudatosítsa és megtanuljon bizonyos sérelmekkel együtt élni. A legtöbb esetben kialakítható a teljes élet - hiszen mindegyikünknek vannak sebei és szorongásai, amivel együtt élünk -, de pszichológiai segítség nélkül ez nem tud létrejönni, vagy nagyon valószínűtlen.

IÉ.: Ez a sok eset arról árulkodik, hogy a magyarok mentális állapota finoman szólva is hagy kívánnivalót maga után. Zacher Gábor, toxikológus azt mondta nemrég, nemsokára egymillió alkoholista országa leszünk, ami szintén azt mutatja, hogy baj van a társadalom lelkiállapotával. Ön hogy látja ezt a helyzetet? Vajon mi vezetett idáig?

Cs.N.N.: Ennek a kérdésnek a megválaszolása több könyvet is megtöltene. De nagyon jó és fontos felvetés, mellyel minden állampolgárnak, felelős vezetőknek, a társadalom értelmiségi rétegének, orvosoknak és persze a pszichológusoknak is foglalkoznia kellene. Egy társadalom adott lelki, fizikai és pszichés állapota mindig az előző generáció örökségén alapszik. Ezt a lokális, a globális, a gazdasági, a politikai, technikai és társadalmi folyamatok alakítják. Az így kiérlelt értékeket, hiteket, normákat, tapasztalatokat és mintákat adjuk tovább utódainknak. Ebben a ciklikus folyamatban persze az egyén nem tehetetlen elszenvedője a történéseknek, hanem maga is aktívan reagál és alakítja ezt. Na, most ha ezt vesszük alapul, kérdezzük meg magunkat, hogy mennyiben egységes ma a magyar emberek értékrendszere? Milyen a társadalom értékeken és közösségen alapuló, megtartó ereje? Milyen férfi, női, vezetői, szülői, állampolgári mintákat követünk? Kaptunk-e egyáltalán? Milyenek az egyén kilátásai a saját jövőjére nézve? Milyen eszközei vannak a szorongások oldására, vagy milyen mintákat kap a kihívásokkal való megküzdésre? Hogyan állunk a természetes támogató rendszerekkel, mint a család, barátok, szomszédok, és a hivatásos támogató rendszerekkel, mint a pszichológiai szolgáltatások, szociális szolgáltatások? És vizsgáljuk ezeket a körülményeket 2-3 generációra visszamenőleg. Nem vállalkozom arra, hogy most egy komplex és kész választ adjak erre a problémára. Ezen kérdések megválaszolása után megismerhetjük az okokat, a jelenlegi helyzetet, és így a megoldásra is kísérletet tehetünk. Nagyon bonyolultnak és hosszadalmasnak tűnik, de a szociológus és pszichológus kollégáknak ez nem nagyobb kihívás, mint egy közgazdásznak elemzést írni az Európai Unió gazdasági helyzetéről. Már ha van, aki kíváncsi rá és van hajlandóság a megoldásra. Én hiszem, hogy a mostani kormányzatban van erre hajlandóság. A kormány előtt van a Magyar Pszichológus Kamara felállítását célzó törvényjavaslat, mely az alapja annak, hogy pszichológia tudománya a megfelelő helyre kerüljön, és kilépjen a „bolondok kezelése” megítélés rossz és téves képe mögül. Fontos, hogy legyen egy olyan, a kormány, a szakma és a társdalom által is elismert szervezet, amit meg lehet szólítani ennek és a hasonló problémáknak a megoldásában, már ami a pszichológiai kérdéseket illeti. Az Magyar Pszichológusok Érdekvédelmi Egyesülete (MPÉE) 27 éve szorgalmazza a Kamara felállítását, az elmúlt években magam is emberfeletti erőfeszítéseket tettem ebbe a munkába. Az MPÉE több más szervezettel együtt részt vett a törvénytervezet kidolgozásában, és hiszek abban, hogy a felálló Kamara egy erős és hatékony partner lesz a döntéshozóknak, a terepen dolgozó kollégáknak, valamint az egész társadalomnak. Egy ilyen szervezet képes egy új és helyesebb „brandet” építeni a társadalomban, valamint vonzóvá tenni a lehetőséget, hogy mindazok forduljanak pszichológus szakemberhez, akiknek segítségre van szüksége. Egy kamara segítségével talán megvalósítható, hogy elérhető legyen megfelelő és kellő számú pszichológus szakember, minden helyen és szervezetben, ahol szükség van rá. Valamint a pszichológus szakma alkalmas érdekérvényesítő és tárgyalópartnerévé válna a mindenkori kormányoknak, a társadalom érdekében.

IÉ.: Ezek szerint nálunk még gyerekcipőben jár a „segítségkérés”. Mennyit és miben tudna segíteni egy-egy szakember?

Cs.N.N.: Magyarországon dübörög a „pszicho-business”, a könyvesboltok tele vannak pszichológiai, bölcseleti, életvezetési, vallási és ezoterikus könyvekkel. Ez egy markáns jel arra, hogy a magyar társadalomban mekkora éhség van a lelki életre, az önismeretre és a segítségre. Ennek ellenére még mindig elfogadottabb és gyakoribb jósnőhöz, asztrológushoz vagy „látóhoz” menni, mint pszichológushoz vagy paphoz. Ez baj. A képzetlen „segítők” és önjelölt gyógyítók sokszor többet ártanak, mint használnak. Nemcsak ronthatnak a helyzeten, és egyszerűen csak elveszik a kliens pénzét segítség nélkül, de mire esetleg szakemberhez kerül az illető, a pszichológusnak meg kell küzdenie a kliens csalódottságával és bizalmatlanságával, ami a szolgáltatók által okozott kudarcélményből fakad. Pedig a tanácsadó pszichológusok 5-7 évet, a klinikai szakpszichológusok és pszichoterapeuták 12 évet tanulnak, hogy segíthessenek. Ez nem szorul további magyarázatra. Egy képzett szakember segíteni tud a valódi problémák feltárásában, megerősíti az egészséges személyiségrészeket, így támogatja a klienst abban, hogy megküzdjön a sérülések okozta fájdalommal és szorongással, végső soron pedig egy teljesebb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb életvezetéshez tudja elkísérni. Ellentétben a „távgyógyítókkal” és „jövendőmondókkal”, mi nem ígérünk csodákat vagy könnyű utat, de a végeredmény, azaz egy tartósan kiegyensúlyozott és boldogabb élet mindenkinek elérhető, a megfelelő szakember kíséretével.

IÉ.: Mi jelenthetne megoldás? Hogyan lehetne a magyar társadalom mentális állapotán javítani?

Cs.N.N.: A társadalom egyénekből áll, így tehát elsősorban az egyének mentális állapotán kell javítani. Ahogy a mentális állapotot negatívan befolyásolja a stressz, a magány, az elidegenedés, a társadalmi normák entrópiája, a kiszámíthatatlanság vagy a lelki sérülések, úgy lehet pozitívan befolyásolni ezekkel az eszközökkel: kiszámíthatóság, közösség, család, értékekre alapított, értelmes élet, fizikai egészség és személyes segítség a pszichés problémák esetén. Ezek közül néhányat társadalmi szinten, nagy rendszereken keresztül lehet befolyásolni, mint az oktatás, egészségügy vagy a szociális ellátórendszer, számos tényezőt azonban maguk az állampolgárok tudnak alakítani civil egyesületeken, baráti társaságokon, családon belül, vagy az egyéni életükben. Talán az egyik legnagyobb hiba, hogy a boldogulásunk tekintetében mindig mástól - Magyarországon gyakran „felülről”- várjuk a megoldást vagy a segítséget, ahelyett, hogy felvállalnánk egyéni felelősségünket is és megtennénk a magunk érdekében mindazt, ami a hatalmunkban áll, amire magunk is képesek vagyunk. Talán innen kellene kezdeni. A pszichológusoknak pedig támogatnia kell nemcsak a saját klienseiket, de a pszichológiáról kialakított negatív kép eltörlését és egy reális megítélés kialakítását. A szakma felelőssége is, hogy hogyan kapcsolódik be ebbe a folyamatba, és milyen eszközöket kínál a társadalom mentális állapotának javítására. Ehhez azonban előbb egy megfelelő szakmai szervezetre, a kamarára van szükség. A folyamat egy másik pillére, hogy végre elinduljon a Kopp Mária nevével jelzett Népegészségügyi Program. E program végrehajtásához sok pszichológus és pszichiáter kell. A 12 ezer magyar pszichológusról még névjegyzék sincsen. A Népegészségügyi Program és a Pszichológus Kamara már kellő erőt jelent ahhoz, hogy javuljon a magyar népesség mentális állapota.

IÉ.: Említette, hogy mi magunk is sokat tehetünk a saját jólétünkért. Hogyan tudjuk a hétköznapokban kiegyensúlyozottabbá tenni az életünket?

Cs.N.N.: Erről is több száz könyvet lehet találni a könyvesboltokban. Fontos hangsúlyozni, hogy mindenki tud a saját lelki egészségért tenni, egészen egyszerű dolgokat. Idő az önmagunkra figyelésre, kiegyensúlyozott életvitel, mozgás, reális célok kitűzése, sikerélmény, tartalmas emberi kapcsolatok. De általában ha a kérdés felvetődik, hogy hogyan legyek boldogabb, hogy lehetnék kiegyensúlyozottabb, hogy oldjam meg az életemet, akkor ez már nem sikerült. Ha mindezeket nem tudta valaki megvalósítani, akkor a legtöbb, amit tehet az, hogy egy megfelelő szakemberhez fordul, aki továbbsegíti az elakadásában. Nem szükséges azonnal pszichoterapeuta támogatását kérni, lehet, hogy egy mentálhigiénés segítő vagy tanácsadó pszichológus is segíteni tud. Ha saját magunk és a természetes támogató közeg segítségével nem jutottunk előbbre, azért fontos a szakember közbenjárása, mert amíg az ember egyedül vagy jó szándékú családtagok segítségével igyekszik boldogulni, addig folyamatosan egy „mentális kört” jár be, ugyanazokra a következtetésre jut, a saját korlátaiba ütközik, és nem halad előre. Egy szakember tudja, hogy hogyan lehet ezt a „kört” kíméletesen megtörni, az akadályokat megláttatni, eltávolítani, és kísérni, támogatni a klienst az úton. Ismeri a hatékony és tudományos alapokon nyugvó módszereket és elméleteket, melyek az emberi lélek működési törvényszerűségeiről szólnak. Rendelkezik azzal az empátiával és kompetenciával, ami valódi segítséget jelent. Ezt pedig minden állampolgár számára elérhetővé kellene tenni. Így az egyének elégedettségérzése növekedne és boldogabbak lennének a családok, így a felnövekvő nemzedékek is. Minimalizálni lehetne a pszichoszomatikus megbetegedéseket, az alkoholizmust, más függéseket, ezzel pedig pozitívan befolyásolni a fizikai egészséget is. Boldogabb, sikeresebb, a munkában jobban teljesítő és egészségesebb társadalmat nyerhetünk a pszichológia segítségével.

(Az interjú egy tavaly júniusi beszélgetés aktualizált változata - Barikád)