Ha azt hiszed, bármeddig feszítheted a húrt, nagyon tévedsz. Ha azt hiszed, fiatal vagy, mindenre rábírsz, mit neked munka, család, háztartás, sőt, sok munka, még otthon is, meg minden más, nagyot tévedsz. Lehet felpörögni, lehet még este 10-kor húst sütni, aztán még ki-bepakolni a mosást, mosogatást, közben megírni még pár megírandót… Lehet. Egy darabig.

De a szervezeted jelez. Jelez, hogy nem frankó, amit művelsz. Na, nem úgy, hogy kihallatszik a méltatlankodása. Először csak itt fájdogál, aztán ott szúrogat, de ha ezekre nem reagálsz, olyat kapsz, hogy megemlegeted.

Ezt élem most. Feszítem, hajtom azt az ékszíjat, mert mindenkinek mindenhol meg akarok felelni. Aztán ha mindenkinek mindenhol megfeleltem, magamnak még akkor sem. Mint valami hősnő, sportot űzök abból, hogy közelítsem a tökéletest. Azt a nőt, aki mindent elvégez, mert energikus, erőteljes, kiegyensúlyozott.

Na ja! Hiába fér(ne) bele időben, hisz nem kell nekem 11-kor nyugovóra térni, mehet az éjfélkor is. Nem kell nekem 6-kor kelni, mehet az fél 6-kor is.

De nem. Mégsem mehet. Mert a testem-elmém azt mondja, fenét! És felgyújt belül. Ez történt.

Néhány napja arra ébredtem, hogy beállt a nyakam. Az izomfájdalom lesugárzott a keresztcsontomig. Úgy közlekedtem, mint a gonosz házmester, aki derékból fordul a lakók után… Izomtapasz, lazító krém, Diclofenac tabletta. A hatóanyagok gyulladást okoztak alsó fertályon. Arra külön gyógyszer, kenőcs, miegymás. Aztán begyulladt az ínyem. Két fogam felett is. Cserszömörce, fertőtlenítő. Fájnak a térdeim, a derekam. Mint egy sokat megélt, 80 éves napszámosnak.

De én nem végzek fizikai munkát. A bevásárlószatyor cipelésébe hagy ne szakadjak már bele!

Nyilván nem is a tej-kenyér-felvágott ül a vállamon. Hanem a lét. A sűrű, a mindennapi, a kemény, a fárasztó. Amit egyébként élvezek, lelkesen csinálom, szeretem a munkát, a feladatokat, a kollégákat, kerek az életem. De valami hajt. Valami űz. A kényszer. Hogy még ezt is, még azt is, még ez is megy, még az is kell.

Gyulladt az egész testem. Ez pedig az elmém miatt van. Csodálatosan működnek ők együtt. Ha az egyik elfárad, megkéri a másikat, jelezzen. Ha a test fáradt, az elme segít: altat. Az elme többet bír, később kér segítséget. De ha segítséget kér, a test nem aprózza el: megbetegítve figyelmeztet.

Fiatal vagyok. Energikus, erőteljes, kiegyensúlyozott. De kicsit engedékenyebbnek kell lennem magammal. A majdnem tökéletes is elég. Meg egy masszázs a befeszült nyakamnak.    

(Fotó: iStock/Getty Images)