Egyensúlyban – B2P2, a magyar módszer (Felidéző)

febr. 1., 2018

Egyensúlyban – B2P2, a magyar módszer (Felidéző)

Az izomegyensúlyi zavarok nemcsak a mozgásszervrendszerre vannak hatással, hanem a többi szervrendszerre, így tulajdonképpen az egész testre is, egy magyar fejlesztésű mozgásforma pedig ezt az egyensúlyt igyekszik helyreállítani. B2P2 órán jártunk a Fontanus Központban.

Rettentően fáradt voltam múlt héten csütörtökön. Egész héten egy olyan napom sem volt, amikor munka után rögtön haza tudtam volna menni. Mégis nagy izgalommal vártam az esti Balance to the Power two (B2P2) órát. Egy kedves ismerősömtől hallottam korábban erről a magyarok által kifejlesztett módszerről és rögtön felkeltette a figyelmem. Az egyensúlyról szól ugyanis. Rettentően hiszek abban, hogy a testünk tárolja az emlékeinket és ezeket a befeszüléseket, deformitásokat ki lehet dolgozni, ezért mindig is érdekeltek azok a fajta mozgásformák, melyek esélyt adnak arra, hogy rendbe hozzuk a testünket és lelkünket egyaránt. Mivel sok mindent kipróbáltam az elmúlt évek során, ráadásul rendszeresen evezek, úgy gondoltam, bármi is lesz, menni fog, nem halok bele. Hát tévedtem. Egy 1x1-es tatamin végeztük az egyensúly gyakorlatokat, ugyan nem mozogtunk nagy intenzitással, mégis igencsak izzadtam és sokszor azt éreztem, nem tudom végigcsinálni. Ráadásul olyan izmokat dolgoztattunk, amelyekről nem is tudtam, hogy léteznek. Üdítő volt, hogy nem a megszokott guggolásokat, lábemeléseket ismételgettük, hanem még az oviban megismert mozgásformákra épültek a feladatok. Nagyon fontos szerepet játszott, hogy hol helyezkednek el a testrészeink, hogyan tudjuk megtartani az egyensúlyt. Az összes izomcsoportot megmozgattuk, szinte észre sem vettem és elrepült az egy óra.  

Nem csak olyan egyensúly felborulások vannak, amik csak az egyik oldalunkat érintik. Olyan is előfordul, amikor a felsőtest fokozott terhelésnek van kitéve az alsó végtagokhoz képest, – ilyen például a kajakozás – vagy létezik olyan terhelés is, ami egy adott ízület mozgatását végző izmok közül csak az egyiket terheli, a többit nem – mint például a lovaglás, amely a comb közelítő izmait erősíti, a távolítókat nem. Hasonló lehet a testben elülső és hátsó fél közötti egyensúly felborulása. Ez gyakoribb, mint talán gondolnánk: például ez történik hosszan tartó ülőmunka következtében, amikor a váll és a nyak elülső izmai túlfeszülnek, a hátsók pedig elrenyhülnek. Ennek eredménye lehet az előreesett váll- és fejtartás. Ezek az izomegyensúlyi zavarok nem csak a mozgásszervrendszerre vannak hatással, hanem a többi szervrendszerre, vagyis az egész testre is. A testtartásbeli és mozgásbeli eltolódások kihatással vannak a keringésünkre, vérnyomásunkra, a hormon- és immunrendszerünk működésére egyaránt”- írják a honlapjukon.

Ha folyamatosan jársz az órákra, komoly fejlődést tapasztalhatsz, megerősödnek az izmaid, megnő az ízületek mozgástartománya, de még a kognitív képességeid is javulhatnak. Emellett erősödik az immunrendszered, a hormonrendszered, az anyagcseréd egyensúlyba kerül, jobban fogsz aludni, megszűnnek a fájdalmaid, és sorolhatnánk az előnyöket” - ígérik.

A B2P2 pedig egy olyan mozgásforma, amely fejleszti az egyensúlyt és a mozgáskoordinációt,valamint stabilizálja az ízületek mozgását. 

(Cikkünk 2017. november 13-án jelent meg.)

Sinkovics SzilviaSinkovics Szilvia

Hozzászólások