Alig várom, hogy a párom megkérje a kezemet. Szeretnék esküvőt, amin ott van a család, és a legszűkebb baráti kör. Azért csak ők, mert egyre inkább azt érzem, hogy az esküvők többsége csak kirakat (tisztelet a kivételnek).

Lényeg, hogy minél csiricsárébb legyen az esküvő, megmutassa a pár a világnak, hogy nekik mire is telt, és utána már a lagziban bontogatják a borítékokat, hogy mennyi pénzt is kaptak a bőkezű rokonoktól, barátoktól. Egy hét múlva pedig érkeznek a fotók a nászútról, jellemzően valamelyik tengerpartról.

Félreértés ne essék, nem irigylem senkitől a boldogságát, de szinte minden esküvőn, amelyeken mostanában részt vettem, azt éreztem, hogy nem vágyom erre ilyen formában. Kezdve attól, ahol a menyasszony gyönyörűen ki volt rittyentve, de alig tudott lejönni a magassarkúban az abroncsos ruhában az emeletről, befejezve azzal az esküvővel, ahol legutóbb jártunk. Ilyen lehangoló, és sajnos, le kell írnom, hangulattalan szertartást nem láttam még. A templom előtt megjelent a menyasszony teljesen leharcolva, látszott rajta, hogy a sminkje és a haja is házi barkács. A ruhára, mivel hűvösebb volt, mint tervezte korábban, felhúzott egy bekecset, és ettől mindenre hasonlított, csak egy menyasszonyra nem. Úgy házasodtak össze a párjával, hogy már volt egy gyerekük, és a következő épp úton, látszott is a domborodó pocak (aminél szerintem tízből kilencszer nincs szebb látvány, csak az oltár előtt mutatott furán). Sem ekkor, sem később az agapén, vagy akár a vacsorán nem láttam egy mosolyt sem a menyasszony arcán. Inkább azt éreztem, hogy ezt már muszáj volt meglépni. Hulla fáradt volt, a gyerkőc vagy sírt, vagy a nyakában lógott, és este tízkor el is viharzottak a vacsoráról. Mivel nem úgy mentünk oda, hogy rosszul fogjuk magunkat érezni, feltaláltuk magunkat, de megerősített abban, hogy egy kicsi esküvő sokkal barátságosabb és egyszerűbb.

És továbbra sem értem, hogy a mai világban minek szervez esküvőt olyan, aki ettől nem érzi többnek a kapcsolatát, vagy éppen nem érzi megfelelőnek az időt rá. Mindenesetre én maradok a saját elgondolásaimnál, és igyekszem boldog lenni. És remélem, hogy nekem fülig fog érni a szám, amikor a kedvesem az oltárhoz vezet.