Ma van Marilyn vos Savant amerikai írónő születésnapja, akit a világ legintelligensebb nőjeként tartanak számon a maga 228-as IQ-jával. Nekem is megmérték egyszer, tizenéves koromban. 120-as eredmény jött ki, amivel az értelmiségi átlaghoz tartozom. Intelligencia, okosság. A kettő nem ugyanaz. Vannak sík hülye emberek, akik röfögve nyilvánulnak meg, de ahhoz azért „van eszük”, hogy mindenféle fifikával ügyeskedve teremtsék elő a napi tejbeaprítandót. És vannak hiperintelligens tudósok, akik kacsaláb veszik fel a cipőjüket, képtelenek feladni egy csekket, s még 50 éves korukban is az anyukájuk készíti össze az uzsonnájukat. Melyik a jobb? Egyikkel sem cserélnék. De mintha egyre szűkebb lenne a kettő közti sáv is. Eltűnődtem, mi hiányzik nekem, a 120 IQ-s, tökátlagos értelmiségi nőnek, mert ugye, nem csak kenyérrel él az ember.

Nekem hiányoznak a példaképek. Nem idolok, nem bálványok, hanem olyan férfiak és nők, akiket nem kísért meg hiúság, hatalomvágy, csalárdság, csapodárság. Akik valami nagyszerűt alkottak az életben – lehet hogy az a VALAMI a puszta létük; hogy vannak és kisugározzák azt, amijük van -, s nem akarnak sem többek, sem kevesebbek lenni. Akikben megvan az élettel szembeni nagyvonalúság, ugyanakkor felette is állnak. És akikben még nem kellett csalódnom. Ez az én belső körös hiányom.

Nagyon hiányoznak a független értelmiségiek is a saját látásmóddal, szekértáboroknak való elköteleződés nélkül. Akik körülnéznek, szemlélődnek, kialakítják a saját véleményüket és azt meggyőzően képviselik bárki ellenében. Akik nem bégetnek sem fekete, sem fehér, sem színes nyájjal, akiknek adni tudok a szavára anélkül, hogy fellapoznám az elmúlt pár év közéleti kalendáriumát, s lecsekkolnám, milyen petíciót írt alá, milyen agyament ügy mellé állt oda, melyik formáció készen kapott lózungját böfögi vissza. Ez az én kijjebb eső hiányom.

Hiányzik az általános műveltség, ami nem öt Barátok közt-szereplő és öt ruhamárka folyékony felmondását jelenti. Az igény észlelése, hogy a napi taposómalom mellett/után még van egy kis törekvés a szex/celeb/édenhotel háromszögön túli létezésre. Hiányzik a kompromisszumkészség. A türelem. Az önkritika. A humor. Ez az én össztársadalmi hiányom.

És hiányzik magamnak magamból az a beletörődési képesség, hogy a világ ilyen. Ilyenné lett. Ilyenné tettük. Én is. Mert része vagyok. És ez már így is marad, vagy csak rosszabb lesz.

De hogy mások ne olvashassák a fejemre a saját hiányosságaimat, megpróbálok egy kicsit jobbá lenni. Első körben belső körben. Mind a 120 IQ-pontommal.

(Az írás 2015. augusztus 11-én jelent meg.)