Többé-kevésbé minden gyerekre illik a leírás. A gyereknek szinte az a meghatározása, hogy olyan kicsi ember, aki folyamatosan izeg-mozog, felmászik a fára és délutánra lemeríti a szüleit. Legtöbbször inkább épp az a feltűnő, ha egy gyereket „leültetnek és ott marad”. Az ADHD-s gyerekeknél viszont ezek a tünetek fokozottan jelentkeznek, az oka pedig agyi eredetű. Ezeknél a kicsiknél a dopamin- és noradrenalin termelés csökkent; ezek olyan vegyületek, melyek többek között a viselkedést is szabályozzák.

A gyerekek 1-2%-a szenved ettől a betegségtől, háromnegyedük fiú. Szerencsére a rendellenesség pedagógiai módszerekkel megfelelően kezelhető és rendelkezésre állnak gyógyszerek is, ám ezekre csak ritkán és súlyos esetekben van szükség.

Kokain light?

A probléma nem is igazán itt van, hanem a betegség körül kialakult iparral és leginkább magukkal a szülőkkel. Az Egyesült Államokban 2011-ben a gyermekek 8,8%-át diagnosztizálták ADHD-val, miközben a betegség előfordulása alapján csak a töredékük szenved valóban ettől a betegségtől. Szülők tömegei kezdték el az utóbbi években Ritalinnal tömni csemetéiket, egy olyan stimulánssal, mely kémiailag nem sokban különbözik a kokaintól. Hatását tekintve ugyan sokkal enyhébb, ettől függetlenül azonban igen egyszerű visszaélni vele.

Már önmagában visszaélés az, hogy évről évre egyre több gyermeket diagnosztizálnak hibásan ADHD-val, miközben lényegében csak úgy viselkednek, ahogy az egy gyerektől elvárható lenne. Az pedig további visszaélést jelent, hogy megfelelő számú, az eltérő nevelési igényű gyerekekre specializálódott pedagógus híján a csak átmeneti és tüneti megoldást jelentő gyógyszereket választják a szülők.

Érdemes lenne sok esetben valóban elgondolkodni azon, hogy a gyereknek vannak problémái, avagy a szülőnek. Aktív gyermek, túlterhelt szülő. Mennyivel könnyebb elintézni annyival, hogy a gyerek beteg, ezért adni neki egy gyógyszert, amivel könnyen kezelhetővé válik. És mennyivel nehezebb valóban odafigyelni rá és következetesen, kiszámíthatóan és rendezett környezetben nevelni.

Minden bizonnyal épp ez az egyik fő oka annak, hogy ma már többször annyi amerikai gyermeket diagnosztizáltak ADHD-val, mint ahányan összesen vannak. Igaz - remélhetőleg csekély számban – előfordulhatnak olyan szülők is, akik egészen más, nem etikus célból viszik el orvoshoz gyermeküket. A Ritalin ugyanis csak szájon át adagolva jár enyhe hatással, amennyiben a kokainhoz hasonlóan használják, a hatása is hasonló lesz.

Maga az ADHD állapot is olyan, ami folyamatosan viták kereszttüzében áll. Az óriási túldiagnosztizálás mellett magát a diagnosztikai eljárást sem tartják sokan korrektnek. És nem csak a laikusok. A magyar származású, a New York-i Egyetemen oktató pszichiáter, Szász Tamás például egyenesen azt állította, hogy az ADHD-t nem felfedezték, hanem feltalálták.

Az idő minden bizonnyal el fogja dönteni, kinek van igaza, ám nagy körültekintésre van szükség a szülők részéről, hisz a betegség stigmája – főleg, ha igaztalan –, a hibás nevelés és a hosszú távú gyógyszerezés mellékhatásai már nem tehetők meg nem történtté.

Molnár Balázs