Nemrégiben nagy felháborodást váltott ki az a videó, amiben egy kicsi (tényleg nagyon kicsi) gyermek leejt egy hamburgert, mire az anyának nehezen nevezhető lény nemcsak többször megüti, de még meg is rugdossa a gyermekét.

Az eset az információk szerint Kínában történt, a rendőrség eljárást indított és azt az éttermi dolgozót, aki nem avatkozott be a történtekbe, elbocsájtották. Az interneten persze azonnal megindult a kommentcunami, többségében arról szóltak ezek, hogy ha XY ott lett volna, mit kapott volna az az anya. Agyonverést, rugdosást, szóval a szemet szemért elve mentén jártak volna el a kommentelők. Hozzáteszem, a videó erős érzelmeket generál, hiszen ki ne szeretne megvédeni egy csöppséget, akit nemcsak vernek, de még rúgnak is?

Ugyanakkor hányszor látunk hasonlót az utcán, a buszon? Hányszor nézzük végig, ahogyan egy gyermeket megaláznak, vernek, vagy éppen éheztetnek testileg és/vagy lelkileg? Ilyenkor hol vannak a kommentelők? Miért nem agyabugyálják el az ilyen szülőt? Ja, hogy csak szóban vagyunk ilyen erősek… Kiveszett a társadalomból az a fajta felelősségvállalás, hogy a közösség részeként odafigyeljünk egymás gyermekére. Gyermekkoromban még élt ez a szellem. A szomszéd, a közértes, a pedagógus, a könyvtáros, mind hozzám tettek valamit, egy-egy nevelési célzatú tanáccsal, útmutatással. Ma már az az irányelv, hogy „az én gyerekem, senki ne szóljon bele”. És a vége az, hogy végignézzük, ahogyan egyre több gyereket nyíltan bántalmaznak.

Az a baj, hogy egy hasonló esetet talán tényleg tétlenül nézne végig a legtöbb ember. És ez tényleg nagyon nagy baj. Ilyenkor érzem azt, hogy a világ valóban megérett a pusztulásra. Szeretném hinni, hogy van még remény, de egyre nehezebb. Azt érzem, hogy legszívesebben minden bántalmazott gyermeknek menedéket nyújtanék, megölelném, megszeretgetném. Hiszen minden gyereknek erre van szüksége. De mivel ez lehetetlen, én is csak sírok belül, amikor ilyet látok. És eszembe jut Böjte Csaba, aki annyi, de annyi gyermeket mentett már meg, és Isten áldásával még nagyon-nagyon sokat fog. Talán mégis van remény. Nagyon, nagyon sok Böjte Csaba kellene erre a világra!