Idén nyáron több alkalommal is belefutottam olyan posztokba, amin menyasszonyok hirdették, hogy ha ez a kép nem kap 1000 lájkot, akkor nem mehetnek férjhez. Sohasem lájkolom ezeket a képeket. Ha ezen múlik a boldogság, akkor már régen rossz.

Mert mi történik, ha csak 900 lájkot kap a kép? Lemondják az esküvőt? Az ételt, a helyszínt, az anyakönyvvezetőt, a zenekart, a vendégeket, a ruhát, mindent? Persze, hogy nem. Százezres (ha nem milliós) tételt csak nem hagynak veszni. Aztán mi történik? Kiposztolják, hogy “igaz, hogy nem jött össze az 1000, de azért mégis megtartjuk az esküvőt”? Szerintem borzasztóan ciki akár csak a poén szintjén is attól függővé tenni a közös életünket, hogy kapunk-e lájkot vagy sem. És nem, nem aranyos. Meg nem is vicces. Nem cuki. Csak simán elkeserítő, hogy ilyen szintre jutott a lájkvadászat. És az is szomorú, hogy vőlegények valahogy soha nem kötik megfelelő számú lájkokhoz, hogy megnősülhetnek-e. Mindig csak a lányok. Miért nem hiszik el, hogy lájkok nélkül, önmagukban is éppen elég érdemesek a leendő férjük szeretetére?

Persze, mindenkinek jól esik a visszaigazolás, mi is örülünk, ha lájkoljátok az írásainkat. De ha közzétesz egy képet az ember a lánybúcsújáról, az esküvőjéről, a nagy napjáról, a fontos és igazán őszinte ismerősök úgyis fognak kommentelni, lájkolni, küldik a jókívánságokat minden csatornán, ehhez nem kell kikönyörögni a lájkokat.  Aki igazán fontos, az úgyis megtalál. Ez az, ami számít, nem az ismeretlen emberek lájkjai.

Úgy érzem, hogy a házasság sokkal magasztosabb és szentségesebb dolog, minthogy lájkoktól tegyük függővé akár csak viccből is. Persze ettől még szabad a pálya, úgysem tudom elkerülni az ilyen posztokat. De hogy lájkolni nem fogom, az sajnos egészen biztos. Bocsi! :)

(Cikkünk 2017. szeptember 29-én jelent meg.)