Hazudj, megmondom, honnan származol!

aug. 10., 2015

Hazudj, megmondom, honnan származol!

Általános igazság, hogy az emberek ritkán veszik észre, ha hazudnak nekik. Tegyük fel, hogy az egyik ember mond valamit, ami vagy igaz, vagy nem, a másik pedig megpróbálja kitalálni, hazudik-e. A kutatások szerint a tesztalanyok 54%-a tudja megállapítani, hogy hazugságot hallott-e, ami alig jobb, mintha csak véletlenszerűen találgatna. Még a modern hazugságvizsgálatok (nemcsak a régi típusú poligráfok, hanem a viselkedéselemző és az agyszkennelő módszerek is) eredményei sem pontosak.

Maria Hartwig egyetemi professzor, kriminológus és hazugságkutató szerint kijelenthető, hogy az emberek gyengén teljesítenek a hazugság észlelése terén. Ugyanakkor leszögezi, hogy maga a feladat is nagyon nehéz: a hazugok és az igazmondók között rendkívül kicsi a különbség.

Amerikai poligráffal nem fognak törököt

A hazug beszéddel járó viselkedés kultúránként is eltérő lehet. Mi történik, ha valaki nem az anyanyelvén beszél, és úgy hazudik? Vagy máshol nevelték fel, más társadalmi elvárások és normák szerint? Ilyen esetben mennyire nehéz kiszúrni a hazugságot? Van erre tudományos megoldás?

A Hazugságvizsgálók című könyv szerzője, Ken Alder szerint az USA-ban különösen nagy keletje volt a hazugságvizsgáló berendezéseknek, főleg a mindenütt kémekre gyanakvó hidegháborús időkben.

Ugyanakkor a hazugságvizsgálattal máshol is intenzíven foglalkoznak. Törökországban pl. egy kutatócsoport a török kultúrára szabott poligráfot készített. Nevzat Tarhan professzor szerint a nyugati poligráfok által hazugnak minősített állításokat a törökök nem feltétlenül tartanának hazugságnak. A kulturális különbségek különösen fontosak lehetnek olyankor, ha a világ másik részéről érkező, azaz egy távoli kultúrában nevelkedett határátlépő, üzletember, bevándorló, ellenséges katona stb. fejébe kellene belelátni.

A hazugságvizsgálattal foglalkozó szakembereknek kevés eszköz áll a rendelkezésére. Egyelőre még keveset tudunk arról, hogy a vizsgált személy származási helye mennyiben befolyásolja hazugság közbeni viselkedését. Paola Castillo, a Charles Sturt Egyetem kutatója szerint még nincs elég adat a kultúraközi hazugságvizsgálat hatékonyabbá tételéhez. Egyelőre annyit tudtak megállapítani, hogy a kulturális különbségek biztosan számítanak, de még nehéz meghatározni, mennyire.

Nem a sunyi tekintet a döntő

A hazugokat senki sem szereti. Ezt az ősi igazságot a kutatások is igazolják. Egy 1960-as évekbeli kutatás során az alanyoknak egy 555 tulajdonságot tartalmazó lista elemeit kellett sorba állítani elfogadhatóság alapján. A hazugok tökutolsók lettek ebben a rokonszenv rangsorban. Egy másik vizsgálatban azt kérdezték, hogy a saját érdekünkben hazudni elfogadható-e. A válaszadók csaknem fele nemet mondott.

Ugyanakkor érdekes hasonlóság mutatkozik abban, hogy mit hiszünk a hazugok viselkedéséről. 2006-ban egy nemzetközi kutatócsoport 58 különböző országból származó alanynak tette fel a kérdést: miből veszi észre, hogy hazudik valaki? A válaszokban igencsak sok volt a hasonlóság.

Hartwig professzor, a csoport vezetője nagyon eltérő véleményekre számított, viszont az eredmények hihetetlenül egybehangzóak voltak. A legtöbb kultúra képviselői egyetértettek abban, hogy az a gyanús, aki nem néz a szemünkbe, kevés mozdulatot tesz beszéd közben vagy önellentmondásba keveredik.

A világ minden táján nagy volt az egyetértés abban, hogy a szemkontaktus kerülése a hazugság jele: a válaszadók 65%-a biztos volt ebben. Az 58 országból 51-ben a szemkontaktus-kerülést tartották a hazugság legnyilvánvalóbb jelének.

Nagy kár, hogy ezek az emberek bizony tévednek. Amint már David Matsumoto hazugságkutató korábban is rámutatott: semmilyen tudományos bizonyíték nem támasztja alá a szemkontaktus-kerülés és a hazugság közötti összefüggést.

A hazugság észlelése sokkal bonyolultabb dolog, mint meglátni, hogy valaki a szemünkbe néz-e vagy sem. Amit a közvélemény a hazugsághoz kapcsol, az gyakran csak a stressz jele, vagy a visszahúzódó, gátlásos személyiség velejárója. A hazugság az esetek többségében szinte csak észrevehetetlen viselkedés-változással jár.

Más kultúra, más hazugok

Az emberek többnyire azt veszik észre, ha a beszélgetőtársuk viselkedése eltér az általuk elvárttól. Márpedig a különböző kultúrákból jövő egyének viselkedése is erősen különbözik. Az egyik kutatás pl. azt mutatta ki, hogy a japán diákok gyakrabban mosolyognak a helyes társadalmi viselkedés jeleként, mint a valódi öröm kifejezéseként. Egy másik vizsgálat pedig arra jutott, hogy a közel-keleti emberek többször érintik meg egymást és hangosabban beszélnek. Amikor igyekszünk meghatározni, hogy egy személy hazudik-e, és közben az illető számunkra furcsán viselkedik, akkor gyakran arra következtetünk, hogy hazudik.

Számos kutatást végeztek már a kultúraközi hazugságészlelés témakörében. Egy 1990-es vizsgálat keretében amerikai és jordániai diákokkal dolgoztak. Míg az amerikai alanyok némi sikerrel észlelték más amerikaiak hazugságait, a jordániaiakkal csúnyán felsültek: olyan gyenge hatásfokkal észlelték a hazugságot, hogy még a pénzfeldobással is jobban jártak volna. Ugyanakkor egy dologban minden kutatás eredménye megegyezett: egy más kultúrából jövő egyén esetében hihetetlenül nehéz a hazugságot észrevenni.

- Ami az egyik kultúrában a hazugság jele, az a másikban az igazságé - mondja Paul Taylor, a Lancaster Egyetem pszichológia professzora. – A neveltetésünk során megtanuljuk, milyen a gyanús és milyen a normális viselkedés, majd az előbbit általában a sunyisággal kapcsoljuk össze. Ez viszont nagy hibának bizonyul, ha más kultúrából származó egyénnel van dolgunk.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a világ különböző részeiből származó emberek másképp is hazudnak.

Nincs egységes világhazugság

Bár sok helyen tiltják a hazugságot, abban nem egységes a világ, hogy mit tekint hazugságnak. A CIA egyik tesztelője 1987-ben azt írta: „Annak ellenére, hogy a világ legtöbb részén az igazmondást helyesnek, a hazugságot pedig helytelennek tartják, az ember mégis hamar finomítja a véleményét, ha különböző kulturális hátterű embereket kell vizsgálnia. Az arab kultúrában például a bajmegelőzés érdekében tett hazugság elfogadott."

A kulturális különbségek azt is meghatározzák, hogyan hazudunk. Az individualista társadalmakban, mint pl. az USA, a hazug személy igyekszik elhatárolódni a hazugságtól: kevesebbet beszél egyes szám első személyben, kerüli az „én” szót. Ezzel szemben a kollektivista társadalmakban, ahol a közösség fontosabb, mint az egyén, pont fordítva történik a dolog: a hazug igyekszik a társadalmat elhatárolni a hazugságtól.

Éppen ezért törekszenek a vizsgálók arra, hogy a vizsgált személyből minél több olyan információt szedjenek ki, amelynek a valóságtartalma már ismert, vagy objektív módon ellenőrizhető. Ezt a módszert sokkal hatékonyabbnak tartják, mint az alany testbeszédének helyszíni elemzését.

Viszont még ha sikerül is kidolgozni a legjobb, a kulturális különbségeket is tekintetbe vevő módszert, még mindig ott vannak az egyéni különbségek. Azok pedig nagyon sokat számítanak, bárhol is nevelkedett, vagy bármennyire dönti is oldalra a fejét az illető.

(atlasobscura.com nyomán) 

 

 

 

 

 

IgenÉlet

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások