Akik ismernek és rendszeresen olvasnak minket, tapasztalhatták, hogy meglehetősen őszintén, szókimondóan írunk a minket érdeklő témákról, a minket körülvevő világról. Őszintén, szókimondóan, de a jó ízlés határait soha át nem lépve. Sem témaválasztásban, sem hangnemünket tekintve, mert egymás tiszteletében hiszünk, meg abban, hogy helye van a kulturált eszmecserének, a más látásmódot tiszteletben tartó vitának, az intelligens véleménynyilvánításnak.

Mivel őszinték vagyunk, vállaljuk a gyengeségeinket, „becsípődéseinket”, most én is felvállalom hát aktuális lelkiállapotomat. Baromira fáradt és csalódott vagyok. Eredetileg nem ilyesmivel készültem ma reggelre, de megkönnyebbülök, ha kiadhatom.

Az utóbbi napok ugyanis olyan mélyen kiábrándítottak, hogy a határán voltam, fogom a kis szellemi batyumat, s kiiratkozom a közösségi médiából. Mind a saját, privát profilomon, mind itt, az Igenélet oldalán tetemes mennyiségű rosszindulattal, ledorongoló, ellentmondást nem tűrő, agresszív kommenttel találkoztam, azt éreztem, nem kell ez nekem, öljék egymást nélkülem, akiknek nincs jobb szórakozásuk és „másik” életük! Mi közöm ehhez az egészhez? Valami lehet a levegőben, de odáig jutottam, hogy bizony ki kellett tiltanom embereket a portál Facebook-profiljáról, meg a sajátomról is. Persze más-más okokból.

Az Igenéleten eddig nem nagyon volt példa arra, hogy valaki vállalhatatlan stílusban trollkodik, törzsolvasókat durván minősítve kioktat, hisztis-agresszíven ledorongol, megmondja, mitől vagyunk „szarok”, mely témákat „hagyjunk már a francba” stb. Szerencsére ma már nincs „Szabad Nép-félóra” mintájára „Igenélet-félóra”, hogy kötelező lenne az oldalunkra kattintani. Akinek nem tetszik a tartalmunk, az ne fenyegessen, hogy leiratkozik, meg „na, most fejezte be a követésünket”, hanem fogja magát, és szép csendben tolja el a bicajt, légyszí!

Nem azért szerkesztjük ezt a portált szívvel-lélekkel napról napra, hogy olyanoktól, akiknek fáj a saját életük, negatív minősítést kapjunk, s a tőlük eltérő véleményen lévő rendszeres olvasóinkat lehülyézve vetítsék ki a frusztrációjukat mindenki másra. Igen, van még hová fejlődnünk, mindig van. Szeretnénk még színesebbek lenni, még több tartalommal, egy-egy témát mélyebben boncolgatva, több interjúval, riportokkal, de szerintem így is üdítő színfolt vagyunk a palettán. Van, akinek bejön, amit képviselünk, másnak nem. De amit másfél évvel ezelőtt célul tűztünk ki – hogy a modern-konzervatív gondolkodású olvasóknak is legyen egy politikamentes fóruma – elég jól működik.   

S amíg én vagyok ennek a portálnak az „anyja”, nem fogom hagyni, hogy az IgenÉlet is „virtuális köpőcsészévé” alakuljon. Abból van elég. Bevallom, bizonyos oldalakat már azért nem látogatok, mert egyszerűen fáj a lelkemnek az a gyalázkodás, ami kommentelés címén folyik. Szabályosan émelygek és szívdobogást kapok a megnyilvánulások láttán.

Suta párhuzam, de kicsit olyan ez, mint mikor valaki egy idegen helyen nem használja maga után a wc-kefét. Nem otthon van, minek bíbelődjön ilyen apróságokkal? S ha én megyek be utána a mosdóba, bizony elvégzem helyette a „piszkos munkát”, mert nem szeretném, hogy az utánam jövő azt gondolja, én voltam az a hiperigénytelen. Valahogy így van ez manapság a virtuális térben is. A frusztrált zavarkeltő odatojik valamit egy cikk alá, „kefehasználat” nélkül, mert az internet mindent elbír. Szemtől szemben nyilván jobban megválogatná a szavait, legalábbis nagyon remélem, hogy az élő beszélgetés tart még egy minimális színvonalat. Bár lehet, hogy még mindig én vagyok túlságosan széplelkű.

Lényeg a lényeg, nem kell túlragozni: nagyon szépen köszönöm minden olvasónknak, szerencsére a többségnek, akik értik, érzik, nálunk hogyan lehet és kell! Köszönöm a rendszeres látogatást, az intelligens, építő hozzászólásokat, az együttgondolkodást és természetesen az eltérő véleményt is, emberi módon közölve.

Aki pedig nem képes megugrani egy minimális igényszintet, az kerülje el az IgenÉlet környékét, de szerintem az internet és a közösségi média környékét is. Ha építeni nem tud, legalább ne romboljon. Szaladjon ki a szabadba és ordítson, vagy harapja meg az öklét, vagy tényleg szépen, kommentelés nélkül vegye ki a lájkot a neki nem tetsző tartalmak mellől. És akkor talán neki is, nekünk is jó lesz. De rosszabb semmiképpen…